Ma a feszekszinhaz.blog.hu oldalunkon írtam.
Levelet hozott a posta...
Sajnos nem ismerem személyesen. Persze szeretném, de hát ki ne szeretné. Idei április 9-ei szavalata után ismét melegség töltötte el a lelkemet, mint minden szereplése végén, és nem feltétlenül az eljátszottak miatt, hiszen azok egyértelműek, hanem azért, ahogyan minden egyes alkalommal szemöldökét kihúzva, fejét kissé zavartan megemelve, göndör tincseit rendezgetve igyekszik leplezni meghatottságát. Merthogy meghatódik… Most, az idei évad után, amikor soraimat olvassák, „színpadba forrott erőinknek” köszönhetően már büszkén mondhatom, hogy kicsiny, de egyre erősebb színházunk főrendezője, írója, színésze, táblázatszerkesztője maradt a nagyon is emberi Cziczó Attila.
A sírás nekem nem kenyerem.
Az Úr megverte kushadt fajtám -
Most nekilátok s én verem.
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Nekem beszédes költő-példák némák,
Sem a betelt s kikerített poémák,
Sem a mutatványos fátum nem kenyerem.
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, - ellened!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
dvkl2rüó23r léwkevvjőüö2eőf9öj42
fe6738
4eűgb3rghó2489h42olfkmnewklfvóőö piohj ű04 wldfjklhqohqeákeqr6et6464hglmergjr8934jbhwrklég gjvbkjlébjk wejklbgkéjbékjlbéjklb vwjkébkéjbjbv ékwjbg
wkdélknrgklérklnetophzuitzo7i6zjkld
Levelet írtam a szakmának. Megint. (De utoljára, hehe.) Kíváncsian vártam a válaszokat! Jött. Nem sok, de annál érdekesebb. Kioktatás magas fokon, kikérem magamnak hangvétel, voltam Vidnyánszky2 (mert ő is Attila?), s kaptam nyálasan álmosolygós biztatást: fejlődjünk, majd jönnek. S persze senki sem jön. Mindegy. Megleszünk nélkülük. (De annyira ciki, hogy a kirekesztő kormány ellen lázongó színházi értelmiség ugyanolyan lekezeléssel tojik a fejünkre, mint az általuk felháborítónak tartott kultúrpolitika. Kérdezem én: ki a hibás?)
Ma a feszekszinhaz.blog.hu oldalunkon írtam.
Ma a feszekszinhaz.blog.hu oldalunkon (nem) írtam.
Egy napig nem használtam facebookot. Vártam a nagy hatást, az elvonás tüneteit, erre semmi. Az élet ment tovább. Dolgoztam apukámmal egy kicsit, takarítottam a színházban, tanultam Árminnal, még egyszer végigjátszottam a fészkes 2048-at, olvastam egy kis szakmai anyagot, röhögtem egy adagot a politikán, írtam a Tájbréket, privátilag leveleztem kritikusokkal, s minderről nem osztottam meg egyetlen élményt sem a közösségnek. Ennyi. (Meg egy bambi.)
Ma a feszekszinhaz.blog.hu oldalunkon írtam.
a photoshop-bajnok visszatér
Ma a feszekszinhaz.blog.hu oldalunkon írtam. (Nem is rosszat, haha.)
Elgondolkodtam a keresztény embereken. Szörnyűek! És itt élnek köztünk. Jaj. S minden tiszteletem azon néhánynak (vagy ennél talán többnek!), aki emlékszik még valamire a lényegből. Hm. (Jézus majd szemlesütve ezt a terhet is átvállalja tőlük?)
Ádám és Éva
Ádám minden hónapban egy háromnapos mítingen szenvedett valamelyik vidéki, felkapott ilyen-olyan centrumban, nagyokat kellett hallgatnia, néha helyeselni, esténként picsarészegre inni magát, jópofizni a vezetőséggel, artikulátlanul ordítani a részeg átlagmenedzserekkel. Unta ezeket a munkahétvégéket, hiányzott az otthona, a tévé, a kanapé, a feleség főztje, a kislánya, bár játszani utált vele, sőt idegesítette is néha, de mégiscsak a legjobban sikerült alkotása volt életében. Arról nem is beszélve, hogy a kollégák, de főleg a külföldi menők előtt milyen jól mutatott a családi fénykép az íróasztalán: a férj, a szép feleség és a gyönyörű kislány. Jó a gyerek a háznál, néhány éve hármat tervezett, de messze volt még a kormányváltás, s inkább nyolc kerékre turbózta fel a családot. (A három szoba azért stimmelt az ezredfordulós polgári elváráshoz.)
Tegnap a feszekszinhaz.blog.hu oldalunkon írtam.
Ma a feszekszinhaz.blog.hu oldalunkon írtam.
Rákaptam a Klub Rádió nagyszerű verses rövidműsorára, amiben kortárs költőink saját soraikat olvassák fel. Hm. Bevallom, mikor először hallottam címzetes költőnk - aki nem mellesleg aranycirádás drámaíró, író, grafikus, celeb - saját hangján elhangzó költeményét, annyira megrémültem, hogy félre kellett állnom a Mester utcában. Második alkalommal már vártam: tényleg ez a kortárs líra? Ez. Én elhiszem, hogy Ady kevésbé finomkodva élt, mindenki Attilája is kicsit őrült volt, Gyuri bácsinak is voltak heppjei, de muszáj ezt ma, itt, nekünk? (Igen.) Nagy Lászlónak volt stílusa! - mielőtt bárki felemlegetné. És nagyon sok JÓ költőnknek ugyanúgy. (Lackfi, vagy Kiss Juci a megmentőim manapság.) És igen, látom magam előtt az ÉS dohányfüstös irodájában a megrendelőt és a költőt egyezkedni: alakítják a kortárs irodalmat. Rendeletileg és trendiletileg, haha.
Az első sorban az nem a Filip?
