Cziczó Attila & Co.

L. Simon László és Gulyás Márton. Két ember, két vélemény, két oldal. Hogy mi a közös bennük? Mindketten nagyívben tojnak arra, hogy vannak még - hozzánk hasonló - csak a színházért dolgozó, alkotó, hétköznapi kultúrnyikovnyikok.

Nagyon úgy tűnik, hogy ezt Az utolsó magyart is bebukjuk. Író-rendezőként optimálisabb lenne a sikereimmel foglalkozni, de azok annyira egyértelműek. (Írjak arról, mennyire faszagyerek vagyok?) Már a TI [Terra Incognita] vergődését is nehezen viseltem. Miért? Hiszen a két legjobban…

Még mindig ez a legjobb mondatom: "A mai öregek gyerekkoromban annyi idősek voltak, mint most én." (Ebben minden benne van.)

Ha kicsi lennék, minden más lenne. Nem érném el a felső polcot, több létra kellene, látszana a fejem teteje, de lenne egy csomó ruhám és cipőm(!), s biztos más ember is lennék. Talán politikus, vagy színikritikus, ki tudja? De nagy vagyok. Kétméteres, 110 kilós, és a lábam is…

Tegnap azt álmodtam, hogy volt egy sajtótájékoztató színházunkban, rendeltünk egy csomó kaját, és Blaskó Gergő erőspistával kinyírta a halainkat. (Lehet, hogy Plankó Gergőre gondoltam? Killer 444!) Azért ezen elgondolkoztam.