“a poéták ajánlólevelet írnak, a mecénások pedig nem is válaszolnak rá” (Csokonai)
Két hét múlva kerül nyomdába, majd október elején-közepén már boltokban(?) is lesz a drámakötetem. Kiadja a Fészek Színház, megtámogatták a barátaim.
Igen.
Elég szar a helyzet mostanában, az amúgy sem rózsás állami kirekesztés mára százszázalékos lett, a kultúra mit sem ér, hát még a kijelölt magaskultúra által lenézett én. Ilyenkor nincs mit tenni, kalapozni kezd az ember.
Borzasztó, megalázó, kellemetlen. Kuncsorogni a semmiért. Hiszen milyen értéke lehet egy kulturális izének a kenyérhez, házhoz, gázhoz képest? Nem szükséges.
Vagy de?
Van egy emilcsoportom, a módosabb barátok, ismerősök gyűltek össze itt virtuálisan. Amikor kell pénz valami színházasra, írok nekik.
Mindig a barátaim adnak! A régiek.
Akikkel együtt voltunk fiatalok, akik ismernek ezeréve, s akik valamiért túl tudnak lépni ezen a kellemetlen helyzeten - ami igazából csak nekem az.
Nekik természetes.
Nos, így lesz egy drámakötetem az utókornak. (Akik majd döntenek rólam.)
