Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

CZAT

mit gondolok? azt, amit te. vagy nem? de. nem. de. nem! de! nem. akkor is! [www.cziczo.hu]

Friss topikok

  • Dr. Visor Karola: #masturhate (2014.05.27. 12:36) Imre, te fütyi vagyol?
  • bikmakk: Kortárs irodalomra, művészfilmre, komolyzenére és színházra már pedig szükség van. Ez nem lehet ké... (2014.05.24. 14:41) Mert.
  • : @Tomi from Space: Szerintem előbb olvass... (2014.02.15. 16:26) Az egészen más...
  • Cziczó Attila: terraincognita.uw.hu/2676.jpg (2014.02.15. 09:04) Ha kicsi lennék...
  • Cziczó Attila: 10% színtiszta (2012.05.17. 08:56) Génjeim

Linkblog

Címkék

Címkefelhő

Galambketrec [33]

czatti 2012.05.27. 07:07

Elolvashatjátok 'Galambketrec' című novellaregényemet. Darabolva. Hetente egy-egy fejezetet. Jó lesz?

 

[33] Luszi

 

Nagy lélegzetet vettem: végre nő nélkül! Verát egy szomorkás hétköznapon dobtam, törött karral és félig összetört szívvel. Lehet, hogy Éva miatt történt az egész, nehezen viseltem döntését (férj plusz gyerekek), kevésbé lelkemnek, inkább önérzetemnek fájt a szakítás. Kiirtottam magam körül a nőket, na nem szó szerint, annyit szívtam már életemben, másra vágytam. Retróérzés kínzott, összerántottam haver-jaimat.

Két nappal voltunk kétezerhat szilvesztere előtt, nálam gyülekeztünk, Peti érkezett elsőként, nekem mindig furcsa kamera nélkül, olyan, mintha bármelyik pillanatban eldőlne. Mentateát ivott vodkával, és rákeresett az RTL-Klubra. (Erős Antóniára hajtott már évek óta, hátha egyszer kikacsint rá!) Sandra Bullock rángatott egy pasit a sínek közül, néztük, mi lesz belőle. Jimi érkezett, a sörösdoboz ciccenését hallottuk, nagyot kortyolva ült le mellénk, sosem vette jó néven, ha nem saját magát látja a képernyőn (főleg társaságban!), mi ez a nyáltenger?
Aludj csak, én álmodom. Eredeti címe While you were sleeping, romantikus vígjáték, kilencvenötös, száz perc − ennyi infót találtam a neten, Jimi nem volt felvillanyozva: akkor lépünk, vagy mi van? Peti puhán megfogta a kezemet, meredten bámult a képernyőre, maradjunk még, ez szép! Összenéztünk, azért ez durva volt, a Peti csillogó szemmel halivudi nyálaslávot néz? (Aztán kiderült, szerelmes lett, Sandra, Sandra, Sandra!) Bontottunk még egy Pilsnert, úgyis vártuk Antit, hadd élvezkedjen romantikus barátunk!
Mire a negyedik muskétás is megérkezett, hármunknak sikerült olyan állapotba kerülni, amiről nem szívesen beszél egy férfi. (Vagy de.) Pont az esküvői részt néztük, izgultunk, hogy mit csinál az a hülye lány, hát a másikat szereti, mondja már ki! Anti is érezte a feszültséget, egészen halkan bontotta ki a sört, kis vodkával hígította, úgy ült le mellénk. A piszok amerikaiak húzták még a kifejletet, de negyedóra múltán elégedetten dőltünk hátra, győzött az igazság meg a tengerentúli érzelmek. Baszott gyönyörű volt, megyünk? − állt fel könnyes szemmel Peti, vettük a kabátunkat és indultunk.
Az évbúcsúztató éjszakai túránkra. Mindegyikünk választott egy kocsmát, különleges éjszakának néztünk elébe, harmincon túl életre szóló fogadalmakat tesz az ember, nekünk ez az előszilveszteri körút volt az első nagy elhatározásunk. Jimi kezdte az idegenvezetést, a honi funky és soul otthona az Alkonyzóna, nagyon dögös kis gyakornok csajok járnak oda − nyugtatott minket napbarnított arcú barátunk, hittünk neki. Hárman voltak rajtunk kívül, kongott a hely. Legurítottunk két Guinnesst fejenként, szótlanul ültünk, milyen lesz ez az este, hogy nő ki belőle évek alatt tradíció? Jimi mesélt kicsit az új rendezőjéről, fiatal csinibaba, most jött haza Amcsiból, megértően bólogattunk, majd fizettünk, és indultunk kedvenc sörözőmbe, éljen a magyar–ír barátság, I think this is the beginning of a beautiful friendship. (Írül ezt hogy mondják?)
A többieknek is tetszett a hely, Jimi morgolódott egy darabig, hogy mindig vannak ott csajok, biztos a téliszünet miatt volt üres, megnyugtattuk, majd suli időben is beugrunk egyszer. A Lord Irish Pub a legjobb hely a világon, eredeti ír zene szól általában, csak minket tiszteltek meg nosztalgikus magyar slágerekkel (erre vágytam, hehe!), nem baj, toltuk le a sok-sok Guinnesst, külföldi lányokkal ismerkedtünk tört angolsággal. Peti volt egyedül tartózkodó: Antóniát is szerettem, de Sandra az igazi, értitek? Értettük, naná, de Rózsi énekelt, az egész kocsma vonatozott, nincs megállás! Anti lohasztott le kissé, mikor megyünk már a McElekbe, az is jó hely! Igaza volt, ebben egyeztünk meg, fizettünk, felkaroltuk a magába roskadt Petit, és átballagtunk Anti törzshelyére.
Kár volt. Villogó fények vakítottak, agyonszolizott fiúk és lányok ültek a fapadokban, a táncparkett üresen tátongott, állítólag itt is nyolcvanas-évek-buli készült, kár, hogy a freshcsajok énekeltek valami menő slágert! Anti is rosszul érezte magát, Jimi tűnt csak elégedettnek, legalább nem egyedül ő markolt bele a szarba, így mondta, mi pedig értettük. Éhesek voltunk már, chipsszel próbálkoztunk, de két kör Pilsner után inkább elbúcsúztunk az addigra már a táncteret betöltve, jellegzetes mozdulatokkal parádézó két izomagyú sráctól, a mogorva pincérektől és a koktéljuk mellett megsavanyodó kiscsajoktól. Hova megyünk, Peti? A Portlandbe.
Hűha! Hallottunk már a helyről, majdhogynem legendás szórakozóhely (de hülye szó!) hírében állt, furcsa volt éppen Petitől hallani a nevet. Taxi, Anti fizetett, éjfél környékén érkeztünk meg, lepengettük a zsetont, s máris a hangulatos pincében szürcsölgettük a szokásos adagunkat (sör plusz vodka), persze rajtunk kívül senki. Faszán alakult az éjszaka, röhögtünk is eleget, mondjuk az is feldobta a hangulatot, hogy együtt ordíthattuk a terem négy sarkából zengő Brian évtizedes slágerét: Always look on the bright side of life. A dal közben Jimi vette észre először a félhomályban megjelenő, majd helyet foglaló női árnyalakot. Csaj − súgta fülembe, savanyú, sörszagú leheletével. Aha. A tökömnek sem hiányzott valami éjféli bige (szó szerint!), de a srácokon láttam a lelkesedés magjának kicsírázását (na ennyire azért nem volt szép a jelenet), hát engedtem hangulatunk átváltozásának! Felváltva lestük a nőszemélyt, Peti becézte így az ismeretlent. A lány (vagy nő, a félhomály fiatalít) nagy pillantásokkal emelgette poharát, néha táskájában turkált, fészkelődött, végigülte az asztal körüli összes széket, mindent megtett a figyelem érdekében. Anti jelezte, hogy kápéje lenullázódott, otthagytuk a díszes társaságot, kiugrottunk pénzt felvenni.
Találtunk is automatát, mindketten lehúztunk egy komolyabb összeget, naná, hogy húszezresekben, jól jön ez még, nyugtatott Anti. Azzal leült a hideg járdaszegélyre, poénkodtunk egyet a rendőrös viccen, aztán komolyabb témára terelődött a szó. Először engem faggatott ki haverom, Kriszti óta semmit nem tudott nemi- és szerelmi életemről, semleges hangon elmeséltem Elvirát, Verát, Évát, persze, hogy kiszíneztem egy kicsit, naná! Aztán ő következett, dadogott néhány percig, éreztem, hogy nagy a gond, és tényleg: megnősülök, öreg. És? − kontráztam egyből. Csak legyintett. Az volt a baj, hogy már nem ízlett a húsleves, főzték, főzték, de már régen kihűlt, akkor meg minek tálalni? Nagyjából értettem, mit akart mondani, de hideg is volt, túlságosan közhelyesnek is tűnt a problémája, hezitáljon otthon, vagy a kétéves Audijában, de tőlem biztatást ne várjon! Nem is kapott. Tettem néhány Brad Pitt-szerű mozdulatot, néha levegőt vettem, mintha megszólalnék, de igazából tojtam az egészre, szerencsére ő is! Elnyomtuk a bagót, aztán visszaslattyogtunk a többiekhez.
A csajszi (röviden: kisfaluból, németbe, elvált, munkával, sikerült, egyedül) már ott ült közöttük, nagyokat gesztikulálva beszélgettek, végre egy idegenlény, aki nem képernyőről nézte ki magának médiasztárunkat! Peti bambult sörébe, mellette helyezkedtünk el, átadtuk Jiminek a terepet, vegye, vigye! A csaj mintha észre se vett volna, mesélt nagy hangon, közben persze üvöltött a zene, éppen Petihez fordult, csak az utolsó szavakat kaptam el: herdizájner Berlinben. Erősen leamortizált haverunk erre felemelte tekintetét, mutatóujját maga előtt a lányra irányította, és következett a kioktatás: azért, mert kajás vagyok, nem kajálok ám be mindent, kislány! A megszólított nagy, kerek szemeit meresztgette Petire, végre megfigyelhettem. Oroszlánosan szétálló hajkoronája alatt milliméterekben mérhető festékréteg takarta hézagosan ragyás arcát, ehhez párosult egy erős szem- és szájszín, meghosszabbított pillák és körmök, köldökig kivágott ingecske, és persze feszesre igazított dudák. És valami egzotikusan izgató akcentus: most ezzel a kajálással valami szójátékos viccet csinálsz nekem? Peti erre várt, egyébként is rohadtul szenvedett legújabb érzelmi csapdájától, jöhetett a mélyen rejtőző nyelvész énje!
Figyelj csak, kishúgom! Játszod itt nekem a németbe szakadt, anyanyelvét szakaszosan elfelejtő kinti magyart, hát most elmondom neked, hogy is van ez a kaja meg kaja kérdéskör. Tudod, van ez a mi nyelvünk, ami alapvetően két dologra futtatható fel, a baszásra, meg a zabálásra. Most itt nem részletezem az első főcsapást, mert nincs kialakulóban nemi aktusra visszavezethető esemény, de az étkezésről megemlékezek, csak neked, csak itt, mert jókedvemben találtál. Tehát, ha én azt mondom, hogy ma éjjel mi ketten nem perecelünk, mert a répámat te nem fogod berántani, és mogyorózás sincs kilátásban, mert ezzel a rizsával én most nem kenyereztelek le, még az is lehet, hogy felpaprikáztalak, de nem fogok sokat tö-köl-ni veled, úgyhogy azt még levajazhatjuk, hogy tejelek neked egy ezrest, mert úgyis kisajtolnál belőlem egy vodkát naranccsal, vagy amivel iszod most is, de ne legyél besózva, mert borsózik tőled a hátam, úgyhogy én most lépek, és ha mákom van, tíz perc múlva az emléked nélkül kolbászolok a körúton. Na, érted, kispicsa?
Majd a mondatot lezáró lendületével felpattant, és kínos csöndben hagyott ott minket a Portland lassacskán benépesülő pincéjében. Jimi lezárta mobilján a fájlt (ezt rögzíteni kellett, hülyék!), majd Anti sóhajtása törte meg a csendet, na meg a németek fekete gyöngyszemei és a Sunny, a refrénre rímelve pedig a cseppet sem megbántottnak tűnő leányzó bemutatkozása: Luszi vagyok. Vigyorogva bemutatkoztunk mi is, Anti még tett egy megjegyzést Petire, hogy mekkora egy fasz, de a hangulat ismét oldott lett, újabb kört rendeltünk, Luszi tényleg vodkát ivott naranccsal, mi meg a szokásos söradagot. (Éjfél után már hígítás nélkül.) És Luszi mesélt, mi hallgattuk, és élveztük a különleges helyzetünket, ez a butácska, külföldre szakadt lány nekünk tette a szépet. Aztán persze mi is, neki! (Én azért ímmel-ámmal.)
Először Jimivel lejtett egy dögös lambadát, aztán Anti mambózott vele egy piszkos táncot, én csak vigyorogtam kamaszos idétlenséggel, nehezen lazultam el, nyomott még félresikerült kalandjaim búbánatos emléke, Luszi is csak egy nő volt, még ha mókás és kevésbé kívánatos is. A dörgölődző táncok között lassan kibontakozott a lány múltja és jelene, Jimi tett egy rövid utalást közös jövőnkre is, vegyünk ki egy diszkrét szobát, aztán megmásszuk ábécérendben! Azért ez már sok volt, ráadásul Luszi egyértelműen Antit szúrta ki magának, a szerencsétlen vőlegény ettől eléggé megrettent, nagy szavak, tudom, de él még bennünk a becsület dekódolt szikrája − jelentette ki másnap ivócimboránk, s mi helyeseltünk, de még hogyan!
Minden varázslat elhamvad lassacskán, imádtuk Luszit, de szervezetünk nehezen regenerálta már magát ekkora italmennyiség után. Bár Jimi keményen tartotta magát, mi ketten Antival már léptünk volna, harmincon túl nehezebbek az éjszakák. Luszi semmit nem vett észre lankadtságunkból, vagy nem is akarta tudomásul venni, taxit hívott pink mobcsiján, és perceken belül az Esztrád előtt álltunk sorba, fagypont közeli állapotban és csókolózó celebek között, Jimi örült egyedül, megérkezett övéi közé. Mit keresünk itt? − vacogta felém Anti, én egyetértően bólogattam, de Luszi sikolya jelezte, hogy szabad a pálya. Beléptünk, meleg és tömegnyomor fogadott, egy nyolcvanas évekből hátrahagyott dídzsé nyomta a szöveget, Hungária szólt és csillogó szemű párok rokiztak fél négyzetméteren. Jimi is elkapta barátnőnket, csak két mogorva szempár idegesítette a lábunkon bugizókat, így ér véget egy felejthetetlen éjszaka? Anti kiváltotta kabátjainkat, intettünk Jiminek, hogy megyünk, csak Luszival nem számoltunk. Két kezével puhán szorította arcomat, úgy lehelte rám parfümös búcsúcsókját. Micsoda romantika! Hát még a dráma végkifejlete! Másfélcentis vörös körmével, két valódi könnycseppjét félresöpörve bumszli orráról, fordult Antihoz: látlak-e még valaha? A megszólított rövid, de a lány számára is egyértelmű válasszal búcsúzott: niemals. És otthagytuk a két csalódott hajnali tündért. Jimit, aki már tudta, hogy nem lesz meg a berlini fodrászlány, és Luszit, akinek délben felszáll a gépe, s visszarepíti a nagy nyugat kiábrándító hétköznapiságába.
És úgy is lett. Mi pedig kevergettük kedvenc kávézónk kedvenc hosszúkávéját, Peti is velünk volt, nem haragudtunk rá. Csodálkozott kifinomultságán, mikor Jimi lejátszotta a felvételt. Ez tényleg én voltam? − nézett ránk szégyenlősen, majd gyorsan Sandrára terelte a szót, kivette a Beépített szépség 1–2-t, dögös benne a csaj, tutira! Anti kihívóan viselte jegygyűrűjét, egyikünk sem kérdezett rá, csak én tudtam a nagy igazságot dilemmájáról. Néztem a három srácot, -őszülő hajukat (kivéve Jimi feketére festett sörényét, fúj!), mintha magamat látnám. Szokásom szerint ezen elgondolkoztam.
Ilyenek vagyunk. Férfiak! Sírva vigadunk (magyarok, ugye?), és vigyorogva csesszük el, ahol csak lehet. Nézünk, de nem látunk, hallunk, de nem figyelünk, mindent megoldunk, mert tudjuk, hogyan kell, aztán kétségbeesve várjuk a segítséget, amit csak nagy nehezen fogadunk el. Világurai vagyunk, csak a magunké nem, és ha sikerül, önző módon kisajátítunk, ha pedig bukunk, szeretteinkre zúdítjuk a fájdalmat, már ha vannak éppen szeretteink. És a legviccesebb, hogy érzelmi kitöréseink annyira sajátjaink, hogy csak nagyon éles szemű (élet)társaink veszik észre, mert persze értetlenek vagyunk, megérthetetlenek, de legfőképpen: megérinthetetlenek. És regénnyé duzzadó filozofikus mondatainkkal traktáljuk ezt a szerencsétlen világot (ha már uraljuk), aminek persze se füle, se farka. Röviden mondjam, hogy megértsem én is? A férfi nyafog. (Harmincon túl pláne.) Én is. Mi legyen? Fogadjam el, hogy hétköznapi vagyok, akit ugyanúgy anya szült, mint a többi milliárdot? Hányadik ember lehetek a földön? Hány nulla van abban a sorszámban? Érdemes annyit nyavalyogni azon a kiszenvedett előrelépésen? Nem kellene néha hátralépni? Sokat talán nem is veszítenék vele. Hiszen csak egy vagyok a sokból. De az az egy! Akit anya szült. Életrend! És szójáték: anyaszült. Lemeztelenítve, újból nekifutni, ez az élet kispajtás!
Felröhögtem, a többiek nem értették, de velem nevettek inkább. Megegyeztünk, hogy jövőre megismételjük az évbúcsúztató túrát. Talán egy Luszival is összefutunk majd. Jó lenne! (A hangulat miatt, persze.)

 

Címkék: novella attila cziczó novellaregény galambketrec

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://haromnower.blog.hu/api/trackback/id/tr504482890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.