Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

CZAT

mit gondolok? azt, amit te. vagy nem? de. nem. de. nem! de! nem. akkor is! [www.cziczo.hu]

Friss topikok

  • Dr. Visor Karola: #masturhate (2014.05.27. 12:36) Imre, te fütyi vagyol?
  • bikmakk: Kortárs irodalomra, művészfilmre, komolyzenére és színházra már pedig szükség van. Ez nem lehet ké... (2014.05.24. 14:41) Mert.
  • : @Tomi from Space: Szerintem előbb olvass... (2014.02.15. 16:26) Az egészen más...
  • Cziczó Attila: terraincognita.uw.hu/2676.jpg (2014.02.15. 09:04) Ha kicsi lennék...
  • Cziczó Attila: 10% színtiszta (2012.05.17. 08:56) Génjeim

Linkblog

Címkék

Címkefelhő

Galambketrec [32]

czatti 2012.05.20. 07:07

Elolvashatjátok 'Galambketrec' című novellaregényemet. Darabolva. Hetente egy-egy fejezetet. Jó lesz?

 

[32] Színjáték

 

Drámai gondolatok négy percben. Kétszer.

 
Szereplők: Vera meg a férfi.
Felvonás: utolsó.
Szín: pad.
A helyzet: három év után vége.
Komikum: akad.
Ok: elhidegülés.
Megoldás: nincs.
Kellék: gipsz a férfi karján.
 
 
Egyik
 
Vera ül. A lég hűvös. A hangulat is. Sóhajt egyet, majd a férfira néz, aki áll. Nagy kerek szemeibe könnyet présel. Kevés sikerrel. Azért sóhajt még egyet.
 
(Most tényleg elmegy? Ezt mégis hogyan gondolja? Hipp-hopp, vége, ennyi? Így nem lehet befejezni egy kapcsolatot! Nézzen már rám, hogy lássam az arcán, csak tréfa az egész!)
 
Vera megnyújtja arcát. Szája lebiggyed. A férfi nem néz rá. Mert egy piszok! Közben zsebeiben turkál, erőltetett bénasággal. Mert a karja törött.
 
(Ez nem lehet! Én nem tudok nélküle élni. Mi lesz velem? Most mit csinál? Hogy képes rágyújtani ilyenkor? Hiszen már nem is dohányzik, már egy éve leszokott! Miért csinálja? Engem akar kiborítani. Mindig, minden konfliktus helyzetben csak erre képes.)
 
Vera felhúzza alsó állkapcsát. Szemei csíkban sugározzák a gyűlöletet. Két keze továbbra is az imáknál megszokott kulcsolásban nyugszanak a térdén. A férfi halál nyugodtan fújja a füstöt.
 
(Mint egy középsős, kábé olyan szinten áll. Nehogy már ez az ember akarjon engem tönkre tenni! Hogy is gondolhattam, hogy hiányozni fog? Bármelyik bokorban találni jobbat. Ezerszer jobbat! Egy here, egy tökvakaró, undorító, nyálkás lény! Hogy mennyire gyűlölöm! Menjen csak, vissza se jöjjön! Keressen valami szukát, az majd kinyalja a seggét is!)
 
Vera és a férfi tekintete egy pillanatra összeakad. Semmi hatás. A cigi fogy.
 
(Én aztán nem szolgálom ki többet, tudja meg, milyen is nélkülem! Hogy lehettem ennyire vak? Ennyire szánalmas hülye! Szerettem ezt a férfit, lemondtam mindenről miatta, ha vakkantott, ugrottam, hát miért? Miért? Ki ez az ember? Egy senki! Most is leszegett fejjel lesi a földet. Sunyi kis hiéna. Élősködő. Nézzen már rám! Nem teheti velem! Megbocsátok, megváltozom, ne csinálja már ezt velem!)
 
Vera bőg. Szája lekonyul, könnye kicsordul, orra hegyén egy csepp valami lóg. A férfi bízik benne, hogy az a váladék a nő szeme sarkából indult, majd az orrán végigszánkázva pihent meg a középső porcon. Mert ha nem!
 
(Tőlem bármit kérhetett, mindenben partnere voltam. Milyen nő hagyta volna, hogy megtartsa a lakását? Külön éltünk a kapcsolatunk felében! Három évből másfelet. Hát kapcsolat az ilyen?)
 
Vera sután letörli a könnyeit. A férfi eltapossa a földre dobott csikket. Zsebre dugja ép kezét. A gipszessel megvakarja állát. Vera alig észrevehetően rázza a fejét.
 
(De én vállaltam. Mindent vállaltam érte. És ennyi a hála? Hogy vége? Hogy jobbat érdemlek nála? Honnan tudja, mi kell nekem? Nem én vagyok, aki minden gondolatát lesi? Aki mindent megad neki? Kérnie sem kell, kiszolgálom éjjel-nappal! Hát már hogyne kiabálnék vele, ha rálép a frissen felmosott kőre! Nem azért takarítok, hogy öt perc múlva újra kelljen. Olyan nagy kérés, hogy figyeljen a munkámra? A derekam leszakadt, annyit dolgoztam utána! Hétköznap, hétvégén, ünnepekkor. Menjen csak, éljen a trágyadombján, az való neki, meg a tahó haverjai! Szedje fel az útszéli repedtsarkú libákat, azt érdemli! Legalább az ágyban lett volna partner! De ez? Egy nagy nulla! Duplanulla. Takarodjon csak el az életemből, nekem aztán nem hiányzik majd! Szarházi.)
 
Vera hangosan sír. Arca eltorzul, kislányosan dugja kezeit két térde közé. Szemeit becsukja, ütemesen préseli ki a torokhangokat fejéből. A férfinak ez már sok. Úgy tűnik!
 
(Most meg miért sírok? Utálom! Gyűlölöm! Istenem, mennyire gyűlölöm! Nem akarok bőgni, ne lássa, hogy sírok! Jöjjön már az a busz. Egy életre felejtsen el. Én is azt teszem. Soha többet nem akarom látni. Minden emléket kitörlök. Mindent! Jön a busz. Most mi lesz? Ugye, nem egy sziával intézed el? Nem akarok egyedül maradni! Ne szállj fel! Maradj! Ne tedd, kérlek, szeretlek! Ne menj! Tudom, hogy sokat hibáztam, de figyelni fogok. Mi?! Hülye vagyok én? Felelőssé teszem magam? Hát ki volt az, aki tönkretett mindent? Mert nem én. Mindennek ő az oka!)
 
 
 
Másik
 
A férfi áll és vár. Mellette kuporog Vera a padon. Az este hideg, ő pedig ideg.
 
(Na? Most jó itt ülni az út mellett? Miért nem lehet tisztességesen elbúcsúzni? Megkapta a pusziját, egy búcsúintés, aztán halihó. De ez? Kikísér. Minek? Törött kézzel nem lehet járni, mi? Jaj, de utálom ezt az aggódását!)
 
A férfi dugicigarettáját keresi belső zsebében. Nehezen mozog. A gipsz miatt. Vera úgy néz ki, mint egy zombi-film mellékszereplője a hetvenes évekből. Inkább rá se néz.
 
(Utáltam minden mozdulatát. Ahogy rám tapad, mint egy pióca, kiszívja az erőmet. A francba, rágyújtottam. Teszek rá, hadd tudja csak meg, hogy verem a koporsószöget, napi fél dobozzal! Minek ezt továbbhúzni?)
 
A férfi szív. Hosszan. Mosolyog és ellágyul. Egy férfiszív!
 
(Voltak azért jó pillanataink. Évát is túlélte, arra még büszke is lehetne! Miért nem érzi egy nő, hogy hol a határ? Hol a kezdet, és hol a vég? Ez jó, ezt megírom: kezdet és vég. Végh. Harmincvalahány éves, és megint a válogatottban véd. Nekem miért nem megy ilyen simán? Mert nem vagyok focista, mi?)
 
A férfi ijedten kapja el tekintetét: Vera arca görcsbe rándult. A férfi nehezen kezeli az ilyen helyzeteket. Zavarában a földet rugdossa.
 
(Jé, egy húszforintos van az aszfaltban. Ki kéne olvasztani! Majd szólok a sarki klosárnak, hogy megvan a reggeli decije. De jó is a világ! Csak ez a Vera-némber veszi olyan nagyon komolyan.)
 
A férfi Verát lesi a füst mögül. Kezdi megsajnálni. Ajjaj!
 
(Megsimogassam? Félreérti, aztán én fázok rá. Baszki, otthagytam a dedikált Márait! Apám meg ne tudja! Most miért kell sírni? Nagyon helyes, zokogjál, folyjon patakokban bús szemed patakja, attól majd biztos rendbe jön minden, visszaszívom az egészet, nem hagylak el drágám, újból jó lesz! És költői. A világtörténelemben még egyszer sem jött be a bőgés, akkor meg minek?)
 
A férfi eldobja a csikket és eltapossa. Közterületen. Vera közben megnyugodni látszik.
 
(Csak nehogy ránézzek, mert a nyakamba borul, aztán annyi az esti meccsnek! Ezt tudják a nők, tönkretenni a szertartásokat. Mi a jó egy kapcsolatban? A becserkészés. Na jó, udvarlás. De aztán minek nyújtani? Mindent csak elrontani, ezt tudjátok ti nőstények! Hogy érthetné ezt meg azzal a tyúkeszével? Mit szerettem benne?)
 
A férfi összerezzen. Vera állathangon üvöltve bőg. A férfi óvatosan ránéz. Úgy tűnik, nincs visszaút!
 
(Jézusom, ez a frizura, mint az öreganyám. Pedig egy dögös, bőrcuccos bigét ismertem meg. Biztos az volt a hernyó állapot. Azóta bebábozódott. Ez meg már a pillangó. Egy ekkora csirke orral? És azok a lábak! Jól van, nem odanézni, három perc, és lelépek. Hogy értethettem volna meg vele a lényeget! Odafigyelés a kulcsszó. Vegyünk egy példát: a vacsora, legszebb kulinális élményünk, de az istenért, miért mosogatással kell lezárni? Érted? Dehogy érted, sohasem értetted és nem is fogod. Tudod mit? Mosogass, Vera! A kezeidet. Jön a busz, én felszállok. És kiszállok. Érted, kedvesem? Érted. Ennyi volt, letelt a várakozási idő, megyek. Köszönök, és nem látlak többet.)
 
A férfi belép a busz ajtaján. A kormány mögött bajszos, elhízott, hagymaszagú sofőr. Utas csak néhány. A férfi visszanéz, de nem Vera szemébe: szia.

 

Címkék: novella attila cziczó novellaregény galambketrec

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://haromnower.blog.hu/api/trackback/id/tr334482889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása