Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

CZAT

mit gondolok? azt, amit te. vagy nem? de. nem. de. nem! de! nem. akkor is! [www.cziczo.hu]

Friss topikok

  • Dr. Visor Karola: #masturhate (2014.05.27. 12:36) Imre, te fütyi vagyol?
  • bikmakk: Kortárs irodalomra, művészfilmre, komolyzenére és színházra már pedig szükség van. Ez nem lehet ké... (2014.05.24. 14:41) Mert.
  • : @Tomi from Space: Szerintem előbb olvass... (2014.02.15. 16:26) Az egészen más...
  • Cziczó Attila: terraincognita.uw.hu/2676.jpg (2014.02.15. 09:04) Ha kicsi lennék...
  • Cziczó Attila: 10% színtiszta (2012.05.17. 08:56) Génjeim

Linkblog

Címkék

Címkefelhő

Halhatatlan (Pályázati anyag)

czatti 2012.03.13. 07:07

Halhatatlan

dráma - ősbemutató

 

SZINOPSZIS

„A temetők tele vannak nélkülözhetetlennek hitt emberekkel.”

Az ország legnépszerűbb meseírója, a hatvanhat éves Dönci megözvegyül.
Másodszor találkozik a halállal: kisebbik lánya, Olga, bő évtizeddel korábban rohant bele szakadt Opeljával - a Mátra egyik legszebb és legmeredekebb útját a szalagkorlát áttörésével elhagyva – „abba” a szakadékba. Akkor megszakadt valami Dönciben. Addig az ország legnépszerűbb meseírója falta az életet. Siker, pénz, nők, csillogás; nyár a Balatonnál, tél Afrikában, Andreával, Eszterrel – a sok-sok meztelen nővel. És a család? Döncit nem érdekelte a családja. Elvira, a felesége tartotta életben a családi köteléket.
És jött az a telefonhívás a szakadék mellől. Váratlan fájdalom, arculcsapás az élettől. S bár Dönci érezte, hogy jel ez, hogy valamit tanulni, változtatni, felismerni, elfogadni kéne, mégis rossz utat választott. Látszólag életkorához öregedett. Kicsit még tovább is. Képmutató bánattal játszotta a magába zárkózó, hallgatagon figyelmes, - ünnepnapokon még kedves is - férj és apa szerepét. Feldolgozás, elfogadás és magához való közelebb kerülés helyett, erőszakosan rendezte saját életét, melyben ő, a főhős, drámai fájdalommal viseli leánya elvesztését. Teátrálisan várta a finálét. A halált. Ebbe az idillinek kevésbé mondható helyzetbe rondított bele Elvira, a feleség elvesztése. Dönci nem így tervezte.

Itt kezdődik a ’Halhatatlan’ című dráma: egy este története.

A temetésre hazautazik Gerda, a nagyobbik lány. Dönci életbenmaradt lánya.
Megérkezik Olga lánya, Vatta is, az anyja bohóságát megöröklő unoka. Az árva. Akit Elvira és – hébe-hóba – Dönci neveltek fel.
Dönci egy kis vidéki város békés, erdőszéli szegletében él. Vatta az ország másik végében egyetemista. Gerda Genfben diplomata. Ezen a temetés előtti estén, a halott/bölcs feleség, a szeretett nagymama összehozza őket. Hogy lehetőség legyen átbeszélni a múltat.
Kinek mi a gondja?
Vatta nem tudja elfogadni a génjeiben hordott, anyjától örökölt vadság megzabolázhatatlanságának kínját. Hiányzik az az ember, aki megértené búbánatos (anya)nyelvét, akivel lehetősége lenne végre felnőni. Megmaradt békíthetetlen kamaszságában: a családi ház nagyszülői kényeztetésében megélt, a kislánynak szóló kényeztetés béklyójában.
Gerda az első szülött gyerekek megszokott bánatával lépett a felnőttség határára. A mindig megfelelni kényszer, a nagylánynak kötelező kisebbik testvérre figyelés, az apai szeretet hiánya mind-mind oda vezettek, hogy Gerda idejekorán elhagyta a családi fészket, s kamaszosan gyermeki arcával felnőtt életét kezdte élni. Magányosan persze, egy igazi, az archetípus minden jellegzetességét felvonultató embergyűlölőként.
Dönci, a férfi. És a férfi erős. A férfi az első. A férfi márványarcú keménységgel állja az élet pofonjait. A férfi annyira férfi, hogy ő osztogat pofonokat az életnek.
Egészen addig, amíg a szellem és a test külön utakra nem érnek. A gondolatok még élesek, a mozdulatok már nehézkesek. Dönci megöregedett. Elviselhetetlen kín ez számára. Dönci elvesztette a feleségét. Észrevétlen támaszát, aki alá tette mindazt, amitől azzá vált, aki akart lenni. Életében először egyedül, teste roncsain keseregve, mi lesz? Pánikszerűen menekül a múltba, és tisztogatja azt. Tisztára mossa magát, cselekedeteit, tetteit, kimondott és ki nem mondott igazságtalanságait magyarázza. A megmaradt családjának.
Akikkel végre együtt lehet. Talán utoljára!
A halott feleség végig ott van közöttük. Dönci látja őt. Katalizátorként működik férje nagy számvetésében, az életösszegzésből fakadó felismerésekben. Hogy szellem ő, vagy a férfi főhős agyszüleménye? Döntse el az olvasó/néző! A halál sohasem annak fáj, aki belelép. Annak fáj, aki itt marad. Nélküle. Akinek még lenne mondanivalója, de már nincs kinek. Ilyenkor kellenek a csodák. A megmagyarázhatatlanul felvillanó lehetőségek. Amikkel élni kell.
Ez a ’Halhatatlan’ története. Egy férfi, egy asszony, egy nő, és egy lány története. Egy este, amikor együtt van a család, és minden megoldódik. Minden kérdés választ kap párjául. Van ilyen.
Főleg egy optimista világban…

 

 

RENDEZŐI KONCEPCIÓ


A rendező üzenete

 

Egy férfi története – főszerepben a nőkkel.
Az élete derekán elmélázó (férfi)drámaíró játéka a halállal és az élettel, a magánnyal és a párkapcsolattal, a férfi-nő viszony örömeivel és boldogtalanságával, az örökkévalóság és az elmúlás nagy kérdéseivel.
Rendezőként két motívumot tartok az előadás fő vonalának: a férfi öregséggel való harcán keresztüli elfogadást/megbékélést és a halál-ember viszony ábrázolását.
Isten vagy ember a tudás forrása? (Tulajdonosa.)
Kérdés, hogy a kulturális környezetünk által ránk kiosztott szerepek, sztereotípiák, szociális és evolúciós „törvények” mennyiben irányítják az embert? Van-e önállóság, vagy egy társadalmilag megszabott utat kell bejárnia mindenkinek?
Ha elfogadjuk, hogy a megszokások, a tanult és öröklött életsajátosságok mentén éljük életünket, akkor nem nagyon van lehetőség lázadni. Az életet szakaszokra osztjuk fel, és ezen szakaszok megélése egy általánosan rögzült mechanizmus és szabályrendszer útján oldható meg/fel. Röviden szólva, megfelelünk a társadalom elvárásainak. Látszólag.
De mi van, amikor az ember nem fogadja el a játékszabályokat? Mikor tudata mélyén ellenszegül. Amikor saját, belső törvényei mást diktálnának. Megfelelés, vagy saját törvények? Az ember életében, személyiségben, személyiségfejlődésében számos ponton megküzd ezzel a kérdéssel. Egy közülük az öregedés. Úgy viselkedni, ahogy az egy öregedő embertől elvárható. Ezzel szemben áll a mindenkiben feltámadó ellenállás. Nem fogadjuk el öregségünket. Harcolunk. Melyik út a jobb? Melyik hová vezet? Mi lenne a megoldás? Van-e harmadik út….

A férfiélet külön történet. Férfi vagyok jómagam is. Regényeimben, drámáimban, rendezéseimben foglalkoztam szinte minden korosztállyal: a kisfiúval, a fiúval, a sráccal, a férfival, az apával, s most jutottam el oda, hogy az utolsó életszakaszt is szeretném értelmezni. Az öregedő férfi harcait, felismeréseit, megoldásait boncolgatni. És szembenézni az elkerülhetetlennel, ami az öregség végén vár.

Életigenlés és halál. (Kultúránk sarokkövei.)
Mitől ember az ember? Van hüvelykujja, beszél, érez, rendelkezik értelemmel, képessége van a tanulásra, azonosul számára idegen gondolatokkal, változtathatja hitét, közösülni és gyilkolni passzióból is képes, az erőt kiválthatja szavakkal stb. és hosszú, kerek életet képes élni. Az élet lehetőségének ajándékát szó nélkül el is fogadja. De ott van a finálé: a meghalás. Meghalni nem akaródzik. A (keresztény) ember retteg a haláltól. Ezért nem is beszél róla. Nem szívesen beszél róla. A halál tabutéma néhány ezer éve. S mi, a XXI. század emberei is ebben a világban élünk, majd – ha tetszik ha nem – meghalunk.
Foglalkoztat a gondolat, amit élőszóban nem mond ki senki. A halálról mit gondolunk mi? Milyen lehet az, amikor beszélünk róla? Lehet nevetni a halálon? Lehet túlélni a halált? Lehet elfogadni a halált?
Ezekre a kérdésekre keresem a választ.

A férfi és az élet.
A férfi és öregség.
A férfi és a halál.

Férfiból kettő is szerepel a drámában. A főhős nagypapa, és a fiatal szomszédfiú. Érdekes párharc születhet e kettősségből.
Halálból is kettő van. Egy feldolgozatlan (a lány) és egy éppen békességet megszülő (a nagymama).
Mivel író és rendező a Halhatatlan c. dráma esetében ugyanaz, rendezői koncepcióm igazából a színjátékszöveg maga. A XXI. században élő magyar értelmiségi felnőtt férfi jövőképéből megírt dráma a műből kilépő, valóssá váló korosztály elképzelése eljövendő saját életéről, és a megtapasztalt világképről. Vizsgáltam és értelmeztem a jelen társadalmi, kulturális, szociológiai állapotát, igazságait és igazságtalanságait, majd az egyénre vetült hatásaival egyetemben modellt állítottam, kiszíneztem, súlypontoztam - drámává alakítottam.

 


Alkotók

 

A Fészek Színház (ön)meghatározása talán segít megértetni drámánk alkotógárdájának sokszínűségét! A Fészek Színház a dráma és pedagógia határait feszegető színházi társulás. Pedagógiai célja a középiskolás korosztályt - a kamaszokat - színjátékkal, színművek színpadra állításával, önmaguk minél teljesebb megismerésére ösztönözni és a világ elfogadására serkentő módszerek segítségével, játékosan átvezetni a felnőtté válás időszakán. A Fészek Színház a közösséget preferáló, a szavak erejével, a jelenkor problémáival, a valósággal foglalkozó, azt feldolgozó színpadi művek létrehozására létrejött együttes, melynek célja a színházi formanyelv megújítására tett kísérletek mellett az általunk megismert színházi hagyományok, élettapasztalatok, társművészetek vizsgálata, alkalmazása. Közösségteremtő, önismeret fejlesztő drámapedagógiai céljaink mellett ugyanannyira fontos maga a színházcsinálás. Színházat, azaz színházi előadást színészekkel lehet létrehozni, hiszen a színészmesterség egy szakma és/vagy hivatás. Megkerülhetetlen, hogy a színészi eszközökkel rendelkező, „színházat” tanult alkotókkal dolgozzon együtt a rendező. De miért ne lehetne mindezt együttesen, egyiket a másikkal ötvözve csinálni? Mert ugyan mások, de az alkotás elkészültét illetően azonos céllal munkálkodó emberekről beszélünk.
Ezért a missziónk, hogy a különböző iskolákból építkező színházcsinálókat egy fedél alá gyűjtsük. (Így készült el a „Gyenge vagyok”, a „TI [Terra Incognita]”, s készül majd el a „Gabriella tizennégyszer” és a „Párizs” című drámánk.) Ebben a folyamatban fontos mérföldkőnek ígérkezik a „Halhatatlan” is.

A színészek. Elvira szerepére a kőszínházi és független/alternatív, hivatásos közegből érkezik Andai Kati, aki évtizedek óta jelen van a magyar színházi életben, „hivatásként” űzi a mesterséget. A férfi főhős szerepére is hasonlóan tapasztalt férfiszínészt keresünk, a Döcit megformáló személy kiléte azonban még nem fix. Érdekes színfoltja lesz az előadásnak Gerdaként, Varga Veronika vendégszereplése, aki Párizsban a Le Conservatoire de Paris falai között végezte színészi tanulmányait, s a francia filmes – és színházi világ elismert színésznője lett. Régóta vágyik anyanyelvén megszólalni színpadon, most itt a lehetőség. Az amatőr színházak világát ketten képviselik, a diákszínházból kinövő, a színészi pálya felé kacsintgató fiatalabb generáció képviseletében Bűdi Annamária Vatta szerepét, Toldi András pedig a szomszédfiú Micsek szerepét megformálva vesz részt a közös munkában.

A képi világ megteremtésében állandó partnerem, Jendrics Anikó lesz segítségemre. A díszlet, kellékek és jelmezek mind az alapkoncepciót erősítik: a társadalmi elvárásoknak megfelelő, hajdan modern, de mára kissé megkopott, vidéki kis családi ház enteriőrje, egy szomorú, kimondatlanságoktól terhes, széthulló világ mázzal bevont elrejtése, majd adott pontokon felerősítése. A valóságtól elrugaszkodó tér-idő abszurditása a tökéletes, ugyanakkor a háttérből megerősítő színpadképi megjelenítés nélkül elképzelhetetlen. Anikó színes képzelőereje, mértéktartó (ön)megvalósítása, veleszületett alkalmazkodása a közösséghez garancia számomra a legoptimálisabb szcenikai megoldáshoz.

Az előadás fontos eleme a zene. A dallam nélküli, ritmusra épülő akusztikus és gépzene megfelelő elegyének kivitelezéséhez lesz segítségemre alkotótársam Serei Dániel, a zeneművészeti Egyetem ifjú növendéke. A gépzene megalkotására (ismét) Koncsol Jánt kértem fel, aki egyedi, a fülnek kedves, ám mégis modernül megszólaló „technikai” zenéivel már eddig is különleges pillanatokat szerzett előadásaink nézőinek.

Szereplők:
Dönci (nagypapa) – Cserhalmi György mv.
Elvira (nagymama) – Andai Kati
Gerda (a lányuk) – Varga Veronika mv.
Vatta (az unokájuk) – Bűdi Annamária
Micsek (a szomszédfiú) – Toldi András

Író: Cziczó Attila
Díszlet: Jendrics Anikó
Jelmez: Jendrics Anikó
Ruhakivitelező: Tóth Irén
Smink: Bencsik Erzsébet
Zene: Koncsol Ján és Serei Dániel
Zenei szerkesztő: Cziczó Dániel
Szcenika: Horváth Máté
Producer: Orosz Tibor
Rendező: Cziczó Attila

 


Megvalósítás

 

A reális valóságot egy pontosan berendezett polgári lakás jelzi. Ebben a közegben indul és zárul az előadás. A szereplők hétköznapisága nagyon fontos az azonosulás miatt.
A misztikum, az irracionalitás megjelenítését nagy díszletek, bizarr kellékek mozgatása nélkül, ötletes egyszerű technikai újításainkkal oldjuk meg, megadva a mágia, a varázslat élményét egy laikusnak.
A tér és idő változásait minden eszközzel megerősítjük: díszlet, jelmez, fény, hang, zene. Az idő ugrálása fontos: a korosztályok szembesítése egymással megmutatásra érdemes. A történetben többször megjelenő flash-back jelentekben egyszerű jelmezmódosítással, hang, effect és fényváltással ugrunk vissza az időben.
Az előadást egy felvonásban, szünet nélkül játsszuk, mégis fontos a történet tagolása. Az egy (éjszakba nyúló) este történetét kitágítjuk, az időt megnyújtjuk: vissza- és előre egyaránt. Mi volt? Mi lesz? Mi van?
Bármely kultúra, legyen az makro vagy mikro, történetileg fundált vagy időlegesen létező közösségi impresszió, sosem létezhet önmagában, csakis mások tükrében, másokhoz való viszonyában képes önmagát megjeleníteni. Ha a kultúrát egy színjátékszövegnek fogom fel, akkor ezt önmagában véve sosem érthetem meg. Minden textus csak kontextusában képes érvényesülni, vagyis az érvényességi határvonalak meghúzása mindig kötelező feladat, akármit is állítunk. Ezért fontos eleme a drámának - mint szövegnek - a sokszínűsége, a(z anya)nyelv játéka a magas és „mély” kultúra között pásztázva.
A meghökkentő, eltúlzott, szavakon túli jelképekben gazdag megvalósítás a ráébredést erősíti: kiket látunk a színen? A darab stílusa, hangvétele intim, befelé forduló. A nézők észrevétlenül beleláthatnak egy család privát életébe, megtudhatják a külvilág felé rejtett valóságot. A helyzetekben és képekben rádöbbenhetnek a valóság abszurditására és a mások életében fellelhető párhuzamra. A problémákban, keresésben, nagy kérdésekben való összetartozás hatalmas erővel bír. Talán még megoldást is nyújt.

2013. január – március próbák
bemutató 2013. március 14.
az évadban 8-10 előadás
következő évadban 15-20 előadás
nyári vendégjáték: 3-5 előadás.

 

 

A végére

 

Mint koncepciómból kiderült, semmi olyat nem szeretné(n)k megvalósítani, ami a (színházi)világ más tájain már nem egy bevett gyakorlat és jól működő rendszer lenne. Meggyőződésem mégis, hogy ez a Színház termékenyítőleg hatna a dráma témájában olykor falakkal körülbástyázott egyénre. Egy csepp vagyunk a tengerben, tudom, de hiszem, hogy nélkülünk, öntevékeny alkotók nélkül, nincs forrás kultúránkban.
Európa közepén, hittel és pozitív jövőképpel, színházat csinálunk. 

A világról a magyaroknak. 
És magyarul a világnak.

Cziczó Attila
www.cziczo.hu

 

Címkék: attila dráma halhatatlan cziczó pályázati anyag fészek színház

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://haromnower.blog.hu/api/trackback/id/tr174312625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.