Karácsony. Szenteste. Emlékszem, kiskoromban mekkora szám volt. Mindent elhittem apuéknak. Jézuskát, karácsonyfát, ajándékokat. Még írtam is Jézuskának. Aztán totál elhittem, hogy tőle kapok mindent. Mondjuk, zoknit sose kértem. De azóta is kapok mindig. Meg sprét, meg tusfürdőt. Meg mostanában együtt állítjuk a fát. Már megvan a forgatókönyve.
A kocsi délben bedöglik, ezért apunak gyalog kell elmennie égőkért. Mert előző este már kiderült, hogy nem ég a lámpasor. (Tiszta sor!) Persze Sztiviékhez megy, aztán négy körül ér haza totál elázva. Tiszta apja! Én is ilyen leszek? Aztán hazajön, és kezdetét veszi az első veszekedéshullám. Anyu elrohan, apuval csináljuk a díszítést. Először az égősort, aztán a csúcsdíszt. Itt már problémák léphetnek fel. Legrosszabb esetben apu hanyatt esik, a fa meg rá. (Eddig csak egyszer fordult elő.) Jobbik esetben csak hanyatt esik. (Ez is egyszer.) Még jobbik esetben csak a dísz esik le. (Kétszer.) Még jobbik esetben fennmarad a dísz, de kiderül, hogy ferde a fa. Damillal húzzuk egyenesre. Úgyahogy sikerül. (Minden más esetben.)
Első fázis kész, anyu is megbékél. Csak közben bejglit süt, ami odaég. (Mindig.) Ezért megint ideges lesz, úgyhogy a szaloncukroknál már megint kirohan: második hullám. Apuval akasztgatjuk a cukrokat, aztán megunjuk, és be a fa alá.
Egyik évben anyu kitalálta, hogy tegyük félre a szaloncukros papírokat, és jövőre azokat tegyük fel a fára. Félre is tettük, de amikor akasztgattuk őket, persze előtte szépen összehajtogatva, hogy hasonlítson az igazira, úgy összevesztek, hogy anyu végleg kirohant. Azon az éjszakán félre se vonultak. Mert szenteste mindig elvonulnak a szobájukba. Egy ideje már tudom, hogy miért. Szent feladatot teljesíteni. Te jó ég! Lehet, hogy évente csak egyszer csinálják?! Bár belőlük még ezt se nézném ki. Lehet, hogy még büszkének is kellene lennem?
Aztán vacsorára Józsibáékhoz megyünk át. Mindig halászlét eszünk. Tésztával, ahogyan Baján szokás. Mert anyu és Józsibá is bajaiak. Illetve Józsibá ott tanult. Én már el se tudnám képzelni a halászlét tészta nélkül. Én is bajai vagyok!
Csak idén alakult kicsit másképp a szenteste. Mert apu Sztivivel jött haza. Részegen. (Mindketten.) Úgyhogy a csúcsdíszig már el se jutottunk, mert anyu összecsomagolt és hazaköltözött Kati mamiékhoz. (A szüleihez.) Pedig oda csak húsvétkor szoktunk elmenni. Szóval anyu bőgve elhúzott, apuék meg hajnalig ittak. Úgyhogy egyedül mentem el Józsibáékhoz. Mikor elmondtam, hogy mi a dörgés, Józsibáék is összevesztek. Mert Gizi néni szerint minden férfi egyforma!
Józsibá is átjött hozzánk. Előbb ért oda, mint én. Mire hazaértem, nagyjából behozta a lemaradást. Legalább hajnalig videózhattam! Ők meg ordítva énekeltek.
Néha arra gondolok, hogy egy olasz család hidegvérű skandinávnak érezné magát minket látva. Nem semmi a családom!
