Egy "normális" színházban mindenkinek megvan a feladata. Munkája. (A színész színészkedik, az ügyelő ügyel, a díszletezők díszleteznek, a világosítók világítanak stb.) Munka, mondom. Lehet, persze, mindezt szívvel, lelkesedéssel, alázattal is csinálni. Sőt, nem árt!
Egy amatőr színházban? Feladatok vannak kevésbé, kihívás annál több. Például nincsenek színészek. Színjátszók vannak. Akik saját vállalásból, szeretetből, érdeklődésből, (fel)áldozattal vállalnak, sőt, akarnak valamit létrehozni. Így születnek előadások is néha. Mert a sűrűje nem erről szól: az együttlevés a lényeg.
Most, hogy visszakaptam színpadmesteri feladatkörömet (is), érdemes áttekintenem, hol is tart ez a mi társulatunk.
Ősszel elkészült egy vadiúj, egy nagyon átdolgozott, és egy kicsit másmilyenre szabott bemutatónk. (TI, iluska.wb, Aha) Dolgoztunk rajtuk sokat. Örömjáték. Mert ahhoz, hogy a színpadon elhangozzék egy-egy hiteles, jól sikerült mondat, hosszú utat kell megtenni. Egy példa: kell egy dobogó a jelenetbe. Kitaláljuk, mekkora legyen. Körülnézünk, mik a lehetőségeink. Pénz? Nincs. Alapanyag? Akad. Összeütjük. Szögelünk, vágunk, szabunk, megvalósítunk. És ezt a dobogót bevisszük a színpadra, ráállunk, elmondjuk a mondatot, meghajolunk, átöltözünk, kivisszük. (A dobogót.) S ezt minden alkalommal megtesszük.
Érthető?
És ugyanígy minden mást.
Tavalyról három előadást mentettünk át az idei évadba. Ezeket fel kellett újítani. (Felújítani annyit tesz: felfrissíteni. Hogy volt? Miért úgy volt? Hogyan oldottam meg? Hogyan jutottam el "A"-ból a "B"-be?) Nehéz. Még akkor is, ha mélyen beleégett minden alkotóba az alkotás rá eső része. A szerepek.
Könnyen ment. Elsőként a 'Gyenge vagyok' került újra színre. Színészekkel. És Zsófival. (Vagy nincs "és"?) Előjöttek a mondatok - nehezen -, a mozdulatok, a hangulatok, válaszok a miértekre. Mert akármennyire rutinná is alakul át egy szerep, egy előadás, mindig volt egy célja. Volt egy rendezője. (Van!) Nem lehet eltérni az úttól!
Az 'Iskolapélda' már bonyolultabb volt. Szereplőcsere. Jelenetek estek ki, alakultak át. A lényeg maradt. Ezt összehozni már nem egyszerű. Kevésbé is sikerült elsőre. De látszik az akarás - a rendező részéről feltétlenül -, az irány, az elképzelés megvalósíthatósága. Nem új előadás született, csak más. Tempójában, ritmusában (nem ugyanaz!), hangsúlyozásban lett más.
A 'Műköröm' egy áldás. Harmadik évadát kezdi, s mindig megtalálja a közönségét. Remélem, idén is így lesz. Egy "babazsúr" volt a felújítópróbája. Szívemcsücske.
Persze a próbafolyamatok, felújító próbák sokkal többet jelentenek egy amatőr független színház életében. (Számít a társulati forma, nem kérdés.)
Mert a közösség folyamatosan alakul, formálódik, "vizsgázik", s az ilyenféle memorandumok csak segítik ezeket a folyamatokat.
Érdekes látni, ahogy egy (szín)játszó alakítja karakterét. Vagy fordítva. Érik és mélyül. Vagy éppen leveti. Ilyenkor kell a csere. Mert mindig van, akinek fontos "az" a szerep.
A rendezőnek és/vagy vezetőnek pedig okulás ez a más minőségű találkozás. Tanulás. Grotowsky és a többiek hidegen hagynak - ha közösségről van szó. Legyen az műkedvelő vagy professzionális. Agyamra megy az elméleti "okosodás"! A múltat be kell emelni a jelenbe. De benne élni [a múltban] minek? Kinek éri meg? Sznobizmus.
És mindig ezt hallom.
Hogy jön ide Grotowsky, meg a tanulás, meg a többi vérkomolyság? Sokat agyalok/agyalunk ezen. Amikor díszletet építünk, takarítunk, jelmezeket mosunk (királyi többes, haha), mindig felmerül, hogy minek ez az egész? Kell nekünk? Ingyenmunka. Az.
De addig érdemes ezt csinálni, ameddig az is marad! A pénzéhes forradalmárokból nagyon elegem van. Inkább leszek kirekesztett, lekicsinylett senkiházi, mint értelmiségi körökben "papíron" nagyratartott álművész.
Irina Brookról meséltek egy kedves történetet. Nem is mese ez, nem egy konkrét "esemény". Hanem a módszer(e). A játék. Úgy próbálni, hogy felnőtt, komoly, törtető színészek játékkal töltik ki az együttes időt. Székezés, gyilkosozás és a többi.
Erről nem szólnak a tankönyvek. Erről csak azt tud, aki a mélyre ás.
És nem az, aki a mélységet hordozza büszkén eltorzult arcával.
Én szeretem a színházat.
Mi szeretjük a színházat.
Olyannak, amilyen.
(Fel)újítók vagyunk.
