- Mit? Színházat? És ki a fasznak játszotok? - (majdnem) így kérdezte egyik fél-közeli ismerősöm. És igaza van. Mert neki nem, az biztos.
De mégis: kik nézik előadásainkat?
(feeszek szinhaaz. stop. keetezertizenegy. stop. oesz. stop.)
Nem barátaim és féltestvéreim. (Fele-fele.) Mert őket nem érdekli. És így vagyunk ezzel mindannyian. Ellenben minél távolabbi egy ismerős, annál inkább tudni akarja, mit is csinálunk.
És az utca embere is. (Egyre többen vannak.) Csak úgy, kíváncsiságból, vagy jóérzéssel visszatérve.
Rendjén van ez így? Igen.
Kivéve azt az esetet, amikor fröcsögve állítják az ellenkezőjét "szeretteink": hogy miért nem szólunk, ők jönnének...!
Miért irkálok erről?
Mert téma most ez mifelénk. Vannak nézőink - szerencsére -, ötszáznál tartunk ősszel, dolgozunk is érte rendesen. Iskolások, színházba járó fölnőttek, "rajongók".
És nem lenne gond, ha a közelieink nem jönnének. Csak a kommentek...!
"Figyu, én már annyit láttam, miattad elmentem mindig, de én alapvetően nem szeretem a színházat."
"Nagyon jó, amit csináltok, mindig jól érezzük magunkat, de olyan nehéz felállni a rántotthús mellől, inkább nem megyünk."
"Fizetni kell érte? Miért? Akkor nem megyek."
"X-Factor."
"Barátok közt."
"Miért nem hívsz, úgy mennék! Ja, most nem, de legközelebb."
"Hideg van."
És még sok hasonló. Nem nagy ügy, nem nagy probléma. Kibírjuk nélkülük is. Csak... milyen jó lenne, ha látnák...!
Elvileg még tagjai vagyunk a Magyar Szín-Játékos Szövetségnek. Évente 60-70 előadást nézek meg én is. (Néhány éve ez 150-200 alkalom volt még, de a színházcsinálás sok időt vesz el.) A többezres tagságból az elmúlt 20 hónapban (amióta kinyitottuk a Jemolt) 6(!) vendégünk volt, ebből ketten fizettek is a (szakmai)jegyért. Milyen tagság az ilyen, akit nem érdekel egy modellszínház? (Magyar karakterrajz.)
Magyar sajátosság ez a nemtörődömség? Lehetséges.
Egy francia barátom azt mondta, a magyarokat legjobban az jellemzi, hogy tízszer annyi benzinkút és gyógyszertár van nálunk, mint egy normális európai országban. (Lehet továbbgondolni!)
Nekem egy viccem van erről. (Milyen is az átlagmagyar?)
A pásztor télen fagyoskodik, ül a kunyhójában, éhes. Gondol egyet, levágja a kedvenc kutyáját, megfőzi pörköltnek, megeszi, majd piszkálgatja a fogát a lobogó tűz mellett, s könnyes szemmel ránéz a csontkupacra: hej, Buksi, hogy örülnél ennek!
