1. - augusztus 26. péntek
Olvasópróba. Először találkozott egymással az egész stáb - hiszen a táborból ketten hiányoztak -, fura volt látni, mekkora is ez a csapat. Szóval kezdünk... Kétségeim vannak. Kevesen értik, s - úgy érzem - kevesen is szeretik. Ami biztató, hogy mindenki bízik bennem. Sokat beszéltem, meglepően összeszedetten. Talán valamit elindított mindenkiben optimizmusom! Azt tudom, hogy a fiatalokkal szinte semmi probléma nem lesz. A fiúk - Bandi, Ján, Máté, Dani - imádják a helyzetet. A lányok - Vera és Zsófi - már nehezebb falat lesznek. (Mert lányok.) Nyafogásra számítok, erőtlenségre. Sakkozni kell velük, hogy aztán kihozzam belőlük a minimumot. (Hogy aztán valamikorra eljussanak a maximumig.) Tamás lesz az ellenálló, vele nagy harcokat kell majd vívnom. De szereti a színházcsinálást, s szemmel láthatóan a darab is tetszik neki. Béla jelenleg bizonytalan kívülálló - mint akinek kényelmetlen a ruha/szerep. Fontos, hogy mihamarabb belehelyezkedjen karaktereibe, mert onnantól nem lesz vele gond - önjáróvá válik. A három 'díva' most még szkeptikus. Talán Asma van legközelebb a történethez, Kati és Zsuzsa még kivár. Nagy szerencsém, hogy Kati nagyon szeret engem, így könnyebb lesz leküzdeni a meg nem értések okozta gátakat. Remélem, sokat segít majd! Ancsi mellettem van. Mindig. Biztos támaszom. (És majd fordít, ha kell!)
2. - augusztus 27. szombat
Bandival és Verával fogtunk neki a turisták megismerésének. (Elvileg Ján is lett volna, de nem lett. Információáramlási probléma. Hm.) Az első néhány találkozás arról szól, hogy színész és karakter találkozzon, ismerkedjen egymással. A mai nap ebből a szempontból tökéletesen sikerült. kevés akció, sok szöveg volt, kibeszéltünk mindent. A turisták fontos komikus kellékek, és sikerült tökéletesre hozni formájukat. persze sok múlik az otthoni felkészülésen, de Veráékban megbízom. (A jelszó: 'aranypart'.)
Más. Igen komoly anyagi problémákkal küzdünk. Mínusz egymilliónál tartunk. Úgy, hogy a díszlet- és jelmezpark fapados lesz kivitelében - mondjuk ötcsillagos látványában. Sokat dolgozunk ezen. Ancsival és Mátéval. Az agy és a kéz. Ha sikerül összeállítani mindent, minimum egy érdemrend jár nekik. (Nekünk.) Kétkezi munka és kuncsorgás cégeknél. Egyik fárasztó, másik megalázó.
3. - augusztus 30. kedd
Nagy kérdése az előadásnak, mennyire sikerül összemosni amatőr és profi (szín)játszókat. Zsófi és Vera is a határon mozog. Csak '|' ennyi választja el őket attól, hogy akár "hivatásosok" legyenek! (Ha akarják, persze!) Ahhoz azonban még sok munka és kitartás szükséges. Ez a gond. Mennyit bírnak? Zsófi (magán)hangulata kiszámíthatatlanná teszi. Vera makacs kishitűsége szintén komoly visszatartó erő. Plusz energiákat követelnek tőlem. A mai próba mindenesetre nagyon hasznosra sikeredett. Jó őket együtt látni a színpadon. És két komoly agyról beszélhetünk. (Ami ritka azért.)
4. - augusztus 31. szerda
Tamás is színrelépett. Elvileg Ján ma is lett volna, de nem lett. Nehéz lesz ez az egyeztetés. Hm. (Holnap jönnek a színésznők!) A két problémagazda. (Jó szó.) Tamás - talán korából eredő - földhözragadtsága és Ján - pusztán naivitásából - veleszületett kiszámíthatatlansága a gát. Fel kell törni mindkettőt! Az együttlét sikeres volt. Ez jó. Jánról nem beszélhetek, mert még nem volt próbán. (Munkásember.) Tamás "kötözködése" minimálisra sikeredett. Valahogy szavakkal nélkül megegyeztünk, hogy hisz nekem. Remélem, így is marad! Ármin megszületett. Szép és csendes jelenet.
5. - szeptember 1. csütörtök
Az igen! A színésznők megérkeztek. De hogy! Persze volt szívdobogás bőven, ajj... inkább elmesélem. A történetben a három mester számomra a legkomikusabb csapat. Sok-sok epizód bizonyítja ezt, de leginkább a nagy egészet átívelő történetük: semmi nem történik, és mégis sikerül az idillből a tragédiáig eljutniuk. Ezt az ívet végigvezetni nem egy egyszerű feladat. Főleg úgy, hogy - a mai napig - nem éreztem azt, hogy megértették volna, mit és miért tesznek ők az álarc mögött. (Színészkedés.) Nagyon felkészültem erre az első színpadi találkozásra, személyre szabottan fogalmaztam meg a karakterekre vonatkozó elképzeléseimet: Rossz a kiégett, elhanyagolt színésznő, aki nem fogadja el mellőzöttségét, tovább játssza szerepét az életben. (Díva.) Jó az egyetemi tanár, aki a komoly és bölcs hétköznapok után titokban bártáncosnő egy külvárosi lebujban. (Rejtőzködő.) Csúf a négy diplomás utcaseprő, aki az élet játékosságáért feladja a hétköznapi átlagéletet, s felszabadultan vállalja a kirekesztettséget. (Játékos.) Majd' kirobbant a szívem, úgy léptem be a terembe - Ancsi nem is bírta, lelépett -, úgy vártam a nagy találkozást. És elmondtam a mondandómat, ők meghallgatták, megértették, és hirtelen megszerették. Ilyen egyszerű? (Igen. Ilyen egyszerű.) Persze kellett hozzá Bandi és Tamás segítsége, az alázat, ahogy a színésznő és a dráma felé közelítettek. nagy kő esett le szívemről. megvan!
6. - szeptember 2. péntek
Tegnap este Bandi hívott mobilon. Hogy ő mennyire hálás, amiért itt lehet közöttünk, a darabban, a színészek, és a többiek között. (Ez nem kirekesztés!) És tényleg. A tapasztalt vendégeink nem fenn hordják orrukat, hanem szeretettel "lenéznek". Zsuzsa már a táborban is türelemmel segített Bandit, s itt, a próbákon is mindig van egy-egy kedves és hasznos szava hozzá. Érdekes páros lettek ők. Amúgy a 'lányok' - Kati, Zsuzsa és Asma - ma szerették meg úgy igazán a darabot. (Nagyon úgy tűnt!) Dani zseniális. (Az ötlet, hogy használjuk őt, szintén - ööö... ügyes a rendező.) Az elő zene varázsa egyébként is mindig elkápráztat, de ahogy Dani azonosul, figyel, lekövet minden mozdulatot, hihetetlen alázatról tanúskodik! Amúgy megjelent egy halvány Kurosava utánérzés a darabban, ami nem baj, sőt! Az egész miliő pásszol hozzá. (Zseniális a tér, és a színtelenség. Köszi, Ancsi!)
7. - szeptember 4. vasárnap
Zsófi hiányzott: beteg. Hm. Primadonna? Meglátjuk. Ján ellenben megérkezett. Nehezen ment, nem akart ráakadni Mediusra. Próbálkoztunk a bolonddal is, még rosszabb volt. Telt-múlt az idő - közben Bandi és Tamás férjésférjezett -, majd megjelent a katona. Ján jó alapanyag, csak görcsbajnok. (Bandi is amúgy, de ő előrébb tart.) Tamással egyre jobb együtt dolgozni. Figyel. Sokat ma nem haladtunk, még mindig a karaktereket építgetjük. Aggódom Zsófi és Béla miatt. (Megérkeznek valaha?) Én is beteg vagyok. (De úgy igaziból!) Szar.
8. - szeptember 5. hétfő
Napsütötte délelőtt van. Béla hívott, hogy nem tudja vállalni az előadást. Pánikhelyzet!
Eltelt néhány óra, még mindig halálközeli állapotban vagyok.
Estére aztán megoldódott: pintérbélásodtam. (írta/játssza/rendezte) Mert kellett egy megoldás. Zoltánt szerezni egy nap alatt nem lehet. A táborban már voltam beugró. Most is az lettem. Nem baj. Újabb lépés a komédia komédiásodásában. Mesterek előrébb tolva (eleve már), Zóra érzéki, a többiek viccesen komolyak. Valami ilyesmi készül.
Próbáltunk is. Ján megtalálta, Tamás már nagyon benne van, Zsófi hiányzott. (Holnap jön.)
És ki lesz a hóhér?
9. - szeptember 6. kedd
Annyi még hátravolt, hogy Kati beleegyezését kellett hallanom. (Megadta.) Biztos nehéz lesz újra felpörgetni őket - a mesterhármast -, de nagyon bízom bennük és magamban. A hóhér (is) Tamás lett.
Ancsival egész nap vásároltunk, szponzorcuccokat szedtünk, pakoltunk. Sok minden hiányzik még. (Pontosítok: sok minden megvan már!)
Este Tamással és Jánnal katonáztunk. És bemutatkoztam Zoltánként. Gördülékeny. (A munka.) Este - iluska.wb próba után - Zsófival erőszakoskodtak a katonák. Látványos jelenet lesz. Hogy megrázó-e? Nem tudom.
10. - szeptember 7. szerda
Kati ma végleg megnyugtatott: jó lesz ez a TI.
És megtudtam azt is - máshonnan -, hogy a többi amatőr (nemhivatásos, öntevékeny) színházas azért nem jön hozzánk a Jemolba, mert nagyképűek vagyunk. Jó. Akkor ez letisztázva.
Zsófi mellett jó Zoltánt alakítani. Elég hülye szó ez: alakítani. Nekem, aki nem színész, nehezen fogható meg ez az "újlelkes" játék. Hirtelen jött ez a szerep. Ha erre készülök, biztosan másképp működne a szervezetem. Így viszont keserves. Zsófi ellenben tapasztalt. Ügyesen lépeget végig egy életet 100 perc alatt. Persze örömjáték is ez neki!
Verával kipróbáltuk az utolsó(előtti) jelenetet. A célom az, hogy feloldjam a nézőkben a feszültséget - ami igazából indokolatlan a darabot tekintve. De nem hinném, hogy mindenki a nézőtéren azonosulni tudna az iróniámmal. Ami természetes is. Ezért kell egy nagyon erős átalakulás a végére. Flipper Öcsi segít majd.
Alakulnak a jelmezek is. Szóban még.
11. - szeptember 12. hétfő
Az üres teremben hárman voltunk: az író, a rendező, és én, aki Zoltánt alakítom. Egyedül voltam. Ahogyan Zoltán is egyedül van. Mindig. Ezt a nagyon hétköznapi érzést kell megtalálnom. Civilnek lenni a színpadon. (De nem gagyinak!)
Közben alakul a szcenika is. Dugó szerdán hozza az új fénycuccokat. Mindent bevetünk. Látványos előadásnak kell lennie!
12. - szeptember 13. kedd
Annyira nehéz színésznek lenni - pedig igazából olyan, mint egy álom! Vicces.
A mesterekkel az utolsó nagy jelenetüket próbáltuk. A megöregedést. Szeretem nézni őket. Mert bár idegenek, mégis ezer éve hozzám tartoznak. Értik a nyelvet, amit beszélek. Sokszor felmerül bennem, hogyan lesz az, hogy ennyire passzol hozzájuk a karakterük. Ők alakítják? Ők alakulnak? Inkább saját sikeremként könyvelem el, hogy megtaláltam a tökéletes három embert. Hiszen a mesterek leírva, kitalálva várták a játszóikat. És minden passzol. Szerencse és jó szem.
Én is próbáltam velük. Zoltán első találkozása a mesterekkel. Húsz évnyi tapasztalattal a hátam mögött, ugyanúgy összeomlottam, mint a legkezdőbb színjátszóm: elsőre nem sikerült? Akkor vége. De segítettek. A lányok. (Ők hárman és Ancsi.) Így már működik.
Nehéz beleszoknom ebbe a pintérbélázásba! (író/rendező/színész)
13. - szeptember 16. péntek
Elbeszélgettem magammal. Hangosan, ahogy a színészeimmel szoktam. És megértettem mindent. Lassan, megízlelve tudtam közelíteni a szerephez. Tudományosan hangzik, pedig inkább vicces volt apám kertjében magamban beszélni. De hatásos is! (Zoltánt megtaláltam.)
14. - szeptember 18. vasárnap
Ma mindenki itt volt. És sikerült közösen elérnünk a mélypontot. Mindig van ilyen, mondhatnám, hogy törvényszerű. Érdekes, hogy a fiatalokkal ilyenkor meghalok, míg Katiékkal nevetek az egészen. Mert ott tartunk, hogy kész van a darab. De ott is tartunk, hogy sehol sem tartunk. Melyik az igaz? (Optimista vagyok.)
Felállítottuk a díszlet vázlatát, elkészülőben a merenyei száraz fa, a zenék is megszerkesztve - kösz Cz.Dani! És a zenék is megtalálva - kösz S.Dani!
A tánc jó lesz. Nagyon jó. Egy látványos finálét sikerült összehoznunk. Ahogyan megálmodtam. Miközben, ugye, éppen mélyponton vagyunk...
15. - szeptember 19. hétfő
Alakul. Illetve... nem? Mert az a helyzet, hogy vagy nem tartunk sehol, vagy nagyon is jól haladunk. A mesterek tökéletesek. (És Kati sokat kérdez, én sokat válaszolok, így sokat beszélünk. Ez jó!) A fiatalok fáradtak. Közeleg a mélypont?
16. - szeptember 20. kedd
Zsófival nagyon jó. Amikor távol van, sokszor haragszom rá, s fel nem foghatom távolságtartását. Aztán megjelenik, s látom benne azt a valakit, akit beleírtam a drámámba. Kettősség. Alaposan körbejártuk közös jeleneteinket. Segít. Hogy aztán megint hazamenjen, én meg kiakadjak miatta. Hol itt az igazság?
És mi lesz a díszlettel? (Ancsiiiiiiiii!)
17. - szeptember 22. csütörtök
Összeraktuk Zóra és Zoltán jeleneteit. Meg sem fordult a fejemben, hogy a szerelemnek a legkisebb jele is felvillanjon ebben a kettősben. Bogi mégis belelátta. (Ma ő volt a súgónk.) Aztán Ancsi is. És elmondta, miért. Ezen vitáztunk egy sort (nem komolyat). Végül Zoltán már nem volt szerelmes a lányba. (Naná!) Így maradjon? Még nem tudom. Mert nekem tetszett a mindig sejtelmesen vigyorgó férfi. Passzol hozzám ugyanis. Zsófi érzi a színpadot, én suta vagyok. Úgy általában nem, de ebben a szerepben sajnos igen. Megtartjuk. Zoltánhoz passzol.
Amúgy érdekes dolog ez a rendezés. Hiszen úgy álltam neki a feladatnak, hogy láttam magam a készet. Az egészet! Persze ezek csak villanások, a részleteket ki kell dolgozni. És kitalálni is. Minden nap újabb ötletek jönnek, alakulok a körülöttem alakuló jelenetek, karakterek hatására is. Ez néha nehéz lehet az instruáltaknak. Legalább nem unatkoznak, hahaha!
És ismét beleestem a szokásos hibámba: új darabot írok. (Halhatatlan.) De nem most kellene! Hahó!
18. - szeptember 23. péntek
Ruhapróba volt ma! (Hm. Ezek jelmezek!) Mátéval fűrészeltünk, fúrtunk, melóztunk.
Ami utána jött, az az eddigi legjobb próba volt. Zsuzsával filozófáltunk, Katival az élet ajándéka együtt játszani, Vera és Bandi - Mátéval kiegészülve - szenzációs turisták. Olyan volt ez a próba, amilyen az előadás lesz: hol melankolikus, hol drámai, hol szívszaggató, hol félelmetes, hol abszurd, hol röhögcséges.
19. - szeptember 25. vasárnap
Na, megérkeztünk a hullámvölgybe. (Hirtelen?) Mert ugye az ember fiatalokkal akar színházat csinálni. Akkor tessék! Az a probléma, hogy ez a kamaszos ellenállás nem passzol egy efféle komoly munkába. Nagyon nehéz összeegyeztetni az okítást és a színházcsinálást. Mert egész más, amikor az az alapcél, hogy embereket gyártsunk - erre rengeteg példa van nálunk. Persze hiszem, hogy ez a munkafolyamat is egy komoly lecke lesz nekik. Hogy mi is a gond? Az erő. Figyelni figyelnek, mindent megtesznek azért, hogy maximálisan megoldják az adott feladatot. De nem önállóak. S mivel ezt tudják - s változtatni nem akarnak! -, kamaszos szemétséggel nekimennek a felnőttnek. Nekem. Ez a semmisemjó állapot. A nagy meglepődések pillanatai: jééé, ez ilyen nehéz! Miközben nagyon pontosan elmondtam valamennyiüknek, mire is számíthatnak, ha résztvesznek benne! (Vera menne haza. Zsófi nagyon menne haza. Bandi zavart, mert fél, hogy nem találja a helyét. Máté mindig fáradt. Ján pedig... fogalmam sincs, hogy képes létezni ebben a világban!) Ma például ez az egész idegesített. Meg is mondtam nekik, amiből aztán nagy sértődés lesz. Megtanulják majd. És akkor a hallgatásba csomagolt utálatból beszéd és nyílt szeretet lesz. Hm.
A fölnőttekkel nincs gond. Ők is kihajtják magukat, de túllépnek a gyengeségen, s erőből megoldják. Akarattal.
Megcsináltuk a finálét. Lenyűgöző lesz. (Az lesz?) Ahogy az egész előadás is sok jóval kecsegtet. (Pedig van benne Rossz is, haha.)
20. - szeptember 26. hétfő
Nagyon nem szeretem ezt az állapotot! Amikor a motiváció egy globális akarás lehetne - de nem lesz, mert a sok én nem engedi. Ki kell húzni a hétvégéig, akkor feláll a díszlet, megérkeznek a jelmezek, s új impulzusok érik a szereplőket. Ma végigerőlködtük a befejező jeleneteket. Ármin még nagyon nincs meg, a két lány is langyos. A finálé ellenben megint megnyugtatott a maga zaklatottságával. Ebben lehet most bízni: egy erős leütés a végén. Ami megmarad.
21. - szeptember 27. kedd
Ma valahogy kivirágzott minden. Készülnek a kellékek, a jelmezek, a díszlet, zsong az egész Jemol. És a színpadon is (nagyon) alakul valami. Zsófival a szólóit finomítgattuk. Ügyes ez a lány. Nagy-nagy (emberi) problémája az önzősége. Ha a közösségre, a társaira is úgy tudna figyelni, ahogyan az önzően kialkudott szerelmére, a színjátszásra, meddig juthatna? (Ez egy megjegyzés, de részben azért érinti ezt az egész projektet. Hm.) A mesterek "kivégzését" is megnéztük. Fájdalmasan lenyűgöző. Ahogyan a színésznők hirtelen felegyenesednek, s megtöltik a színpadot! Tamás összekaphatja magát mellettük - miközben nagyon is jól mutat ott. És Jánnal is végre kezdhettünk valamit. Fura fiú ő. Színpadra született - de nem az életbe. Zseniális a szerepeiben, de tébláboló kisfiú a hétköznapokban: képes volt bejelenti, hogy ő akkor most egy hétig nem jön. Aztán megmagyaráztuk, hogy kell jönnie. Megértette. (Van már személyi titkára is: Máté.)
A nap egyetlen rossz híre, hogy elbúcsúztatjuk az Iskolapéldát. Ennek nagyon nem örülök. Főleg, mert hatással lesz a színházunk jövőjére.
22. - szeptember 29. csütörtök
Úgy indultunk még a nyáron, hogy megalkottuk a dráma lelkét. Minden karakternek, tárgynak, színnek, zenének adtunk életet. Átbeszéltük. Értelmeztük. Felélesztettük. Azután technikáztunk sokat. Nagyon sokat. Néha lelketlenül, de emlékezve a kezdetekre. S most jön az a néhány nap, amikor a kettőt összepárosítjuk. Feléled Terra Incognita, s elindul az útján. Önállóvá válik. Öntudatára ébred. S akkor el kell engednem. Szar helyzet. Mert háromszor élem át ezt az érzést: miután megírtam, miután megrendeztem, miután lejátszottunk mindent. S most még Zoltán is itt van a nyakamon. (Hogy fog nekem hiányozni!)
Majdnem teljesen kész van a díszlet. Fúrtam, faragtam, köszörültem, festettem, majd megjött Máté, s onnantól együtt folytattuk. Holnap is lesz még meló vele. És holnapután is. Ancsi varr, ragaszt, vág, fúr. Az az igazság, hogy Ancsival már nagyon fáradtak vagyunk. Sok ez. Úgy színházat csinálni, hogy nincsenek meg a feltételek, csak hatalmas lelkesedéssel és odaadással lehet. Nekünk megvan. Jó lenne, ha többen lennénk! jaj, de fáradt vagyok!
A próbáról. Erre mondják, hogy jó hangulatban telt. És tényleg. Hogy hol tartunk, nehéz megítélni. Összefűztünk néhány jelenetet: siralmasra sikeredett. Nem baj.
Egy érdekesség. (Kettő.) Szövegtudás: nem nagyon létezik még. Baj? Nekem nem. Mindenki a maga tempójában és saját "módszerével" készül(het). Így nem zavar. De érdekes látni, ki az, aki bízik, s ki az, aki nem. (Magában.) A másik: a próba végén a fiatalok elviharzanak (nem mind), az idősebbek maradnak. Levezető beszélgetés - így hívjuk. És ez jó.
23. - október 1. szombat
A mai penzum: díszletépítés és bevilágítás. (Fontos része egy előadásnak. De milyen fontos!) A mondat befejezése azonban így hangzik: lett volna. A lámpákig el sem jutottunk. Félháromkor kezdtünk, hatkor feküdtünk le. És nincs kész. (Töb mint félkész, de aggasztó a helyzet.) Ancsi, Bandi, Máté volt velem, na meg az elején Dani, éjszakára meg Clau. Összeraktuk a dobogókat, Ancsiék csak Ármin házát csinálták, függönyöztünk, burkoltunk. Pénz nélkül nehéz megoldani a terveket. Tükörtapétából kéne még egyszer ennyi, a dobogókra nem jó a (csizmabélés)anyag, szőnyegpadló kell rá, a pozdorja labilis, kell vennünk OSB (faháncs)lapot. Kábé hetvenezer hiányzik. Van rá egy hetünk.
Egyébként a szokásos jó hangulatban haladtunk, röhögtünk, miközben dolgoztunk, mint az állat. Le a kalappal az itt éjszakázók előtt! Elkeseredni csak hajnalban kezdtünk. (Amikor érkeztek a munkások a nagykapun.) Mi lesz?
Iskolapélda. Mégis. (Lesz!)
24. - október 2. vasárnap
Folytattuk a díszletezést - ma kicsit optimistábban. Ekkora színpad beépítéssel még nem dolgoztunk. Nagyon más ez a színpadkép, mint egy hagyományos - mert a sötét alap helyett ezúttal minden világos, fehéres? -, ezért a sok munka. És minden nehézség, kispénzűség, egyszerűség, barkács szerűség ellenére gyönyörű lett/lesz. Mint egy japán szamurájfilm. (Sokat dolgoztunk vele. Nagyon sokat. És hol a vége!)
Jó rendező vagyok! - ezt a színész mondatja velem. Kényelmes ez a munkafolyamat, nem tesz görcsössé. Ahogyan mindenki kényelmesen, feszültségek nélkül tud haladni. (Na jó, néha nem. Tamás például most még nagyon kapkodó, ideges.) Az első két felvonás jelenetein mentünk végig - Ján nélkül, mert éppen nem ért rá -, letisztáztunk mindent. Vannak hiányosságok, de én nem aggódok. (A többiek néha igen.) Zavaró lehetett a kész díszletbe mozogni. Kedden még zavaróbb lesz. (A "sosem-lesz-ez-kész napja lesz az.) Vera és Bandi nagyon magabiztos - mert van mögöttük teljesítmény. A három mester gigamega - a színpad az otthonuk. Zsófi bájos, csak nem képes kikapcsolni a hétköznapokat. Tamás bizonytalan, de jó figura. Máté a tökéletes színpadelem - és ez nem pejoratív jelző! Jánt régen láttam. Jómagam nagydarab, mackós mellékvágány vagyok. Észrevehetően észrevétlen Zoltán.
Ma azért már hiányoltam a szövegtudást. Mert mindennek van határa! (Még Terra Incognitának is.)
Megérkeztek végre a jelmezek. (Irén sokat dolgozott. Megérte ennyit istápolni a fiacskáját!) Kivitelében ez egy nagy színház. (Ancsi!!!) Alapanyagában (is) talán az! Összeszedettségében még nem. Ezen dolgozunk most egy hétig.
Még sosem csináltam ilyet. Durran vajon?
25. - október 3. hétfő
Reggel elolvastam a(z eddigi) próbanaplót. Elég személyes. Hm. Ma is az leszek. (Személyes.) Haladunk, s nem is rosszul. A harmadik felvonás - ami elég vicces kifejezés jelen esetben, hiszen nálunk nincsenek felvonások, de ha az író így írta, akkor így is hívjuk - egyébként is jól megy, már összeraktunk egymás mellé néhány jelenetet is, a szöveg is megy - akadozva - "szóval" nem aggódom. A technikákkal vannak bajok, de meg kell szokni és/vagy tanulni!
Ami egy kardinális kérdés, az az alázat. Úgy általában is! Mitől akar valaki valamit, s mitől szeretne valamit? (Csinálni.) Sok a nyafogás. A fiatalok sírnak. Miközben ott a lehetőség, hogy ingyé' tanuljanak a felnőttektől. (S direkt nem azt írtam, hogy a jobbaktól, mert a lehetőség mindenkinek adott, hogy jó legyen! Csak élni kellene vele...)
Nem értem ezeket a gyerekeket. Rohannának haza, elfelejtik ezt, nem figyelnek arra, nemtudjákmegcsinálni. Mert akarnak. Szeretni kell! - ennyi az egész.
Ma kicsit idegesebb vagyok a megszokottnál. Mert olyan jól is haladhatnánk! Mindent letisztáztunk előre, s most jönnek a meglepetések. (Csak ez a vernyákolás!) Na, majd holnap. Az lesz az igazi pofánvágás!
26. - október 4. kedd
Egyre rövidebb bejegyzések jönnek. Mert egyre kevesebb az írni való. Finisbe fordultunk. És igen, lett pofánvágás! Az első két részt próbáltuk, hanggal, fénnyel, jelmezzel. Zavaró körülmények. De ki ne tudná ezt? (Én.) Ki aggódna ilyenkor? (Mindenki más.) Szokásom, hogy ilyenkor éppen tele lesz a tököm a csapattal. (A 'Gyenge vagyok' volt eddig az egyetlen kivétel. Akkor még Zsófi is...) A színészek a maguk tempójában haladnak - most éppen lefelé, mert "ez a szöveg sosem megy bele a fejekbe!" -, Tamás okos, mert ő "megmondta, hogy kevés ez a próba ésatöbbi", a lányok és Bandi hisztizik - na jó, Zsófi inkább nem -, Ján lassan képben lesz, de legalább mindig jókedvű. Máté az egyetlen "csupán" lelkes elem. (Nem az ötödik.)
Senki sem (volt ma) jó. (Még Zsuzsa sem, pedig ő Jó.) De mindenkiben látom azt a valamit. Akkor lesz az igazi, ha ők is meglátják magukban ugyanazt, amit én.
Ancsi is kivan, nem látja a végét. (És én ma foglalkozást is tartottam a hegyhátosoknak!)
Pedig ott tartunk, ahol tartanunk kell. (Majd ezt mondom a premier után is, jó?) A fények villognak, mert kevés az áram. A jelmezek szakadnak. A díszlet bejárhatatlan és szűk. A szöveg hosszú és bonyolultan egyszerű. De sokat nevetünk. Kínunkban. (Néha Tamás is. Vera azért inkább nem.) Ilyenkor mindig megfogadom, hogy amatőrökkel soha egy ekkora... izét! Aztán rájövök, hogy ez az én életem.
Mert ez az én életem. (Szarból várat építeni? Hahaha...)
27. - október 5. szerda
Röviden. Bandival két mondatban tisztáztuk a nem létező problémákat. (Ezt szeretem benne!) A fény teljesen meghalt, mi lesz? (Dugó!) A harmincon felüliek nagyon szarul állnak a szövegekkel. (Még én úgy ahogy - persze enyém a legkevesebb.)
És hosszú a darab. Húsz perc a plusz. Amúgy megyeget. (Itt kell tartanunk - legalábbis a cziczóterv szerint.)
Mi lesz ebből?
28. - október 6. csütörtök
Mai adag: 11 órakor nem kezdtünk, mert néhányan késtek. 12-re megérkezett Dugó és Laci, egy órán keresztül javították a dimmert. (A fénytechnika fontos része.) Jó lett! Közben a szereplők szöveget mondtak össze. (Vagy nem.) Aztán kiderült, hogy nem tudunk összpróbát tartani, mert Kati és Zsuzsa dolgozni mennek. Jó. Azért lepróbáltunk néhány mesteres jelenetet. Hm. Kati aggódik, de tudja. Asma aggódik, és bizonytalan. Zsuzsa aggódik, mert tényleg nem nagyon tudja. Csak én tudom: tudni fogják! Jó. Később jeleneteket próbáltunk, fényeztünk, hangoztunk, finomítottuk a trükköket - lesz egynéhány! -, majd megint fényeztünk. Ján jókedvű. Ezért Tamás is. Bandi és Vera napokig a Jemolban is alszanak. Máté mindig ott van. (Csak aludni jár haza. Mi is.) Zsófi ügyes. Dani ma megjelent, de elég szarul van. Kedden vesekövezik. (Aznap este fotóspróba.) Jó. Még 3-4 próbanapunk van. Néha erőt vesz rajtam a"televanatökömazegésszel" hangulat, az elkeseredettség. Aztán bemegyek a terembe, és boldog vagyok. És ti?
29. - október 7. péntek
Lement egybe'. 123 percnél tartunk. 110 a cél. Meglesz. Még sok a bizonytalanság. Nagy a rohanás. Most kapott észbe a társaság. Volt is egy kisebb összezördülés. A mesterekkel. (Szerintem nekem volt igazam.) Bizonytalanok, keresik a felelőst. Van? A fiatalok végeztek. Készek. Fészkesen készültek, megszokták a módit. Annyiban hibáztam, hogy nem készültem fel a más próbaszokásokon szocializálódottakból. Kati már ismer, de neki is nehéz. Megértem őket, de ez más. Lóbadzset. És ami a legfontosabb, bizalmi játék. Önálló felkészüléssel. Hiányzik még 3-4 próba. Benne volt a pakliban, de kimaradt. Kár érte!
Amit lehetett, amit kellett, átadtam. Az én felelősségem a kész. És kész lesz! (És ha kész lesz, akkorát durran, hogy az egész beteges liberális hegemónia felsikolt majd!)
30. - október 8. szombat
Megint hajnalig dolgoztunk. (Én 5-kor feküdtem le, a többiek hatkor.) Még szebb lett minden. És bármilyen hihetetlen, még nincs kész!
És a darab? Összeállt. Összpróba nap. Máshol összpróba hetekről beszélhetünk. Nálunk az nem jön össze. Soha. (Amúgy igény sincs rá, most viszont tervezve volt.) A fészkes próbafolyamat olyan, mint egy sportoló felkészülése. Formaidőzítés a premierre. Most is így lett.
Összeállt. Minden kerek, kész. Vannak persze hiányosságok. (Emberi.) De mindenki tudja, mit, miért, hogyan. Csak a mennyit nincs még meg. 117 percnél tartunk, ami valójában 113. Három perc plusz van. Lehet, hogy megmarad!
Van még hátra egy részpróba és kettő összpróba. És életre kel Terra Incognita. (Velem.)
31. - október 9. vasárnap
A három mester részpróbázik Tamással. Pontosítanak. (Erős négyes!) Hihetetlen, egy-két nap alatt mennyit fejlődtek... hahaha. (Megoldva egy probléma?) Az a gond,hogy - bár én nagyon liberálisan kezelem a szövegfelhasználást, mégis - vannak olyan fontos szavak, mondatok, amik kihagyhatatlanok. Mert a dráma jellegét alakítják át. Ezért kell ennek a négyesnek pontosítani. És akkor nem lesz probléma.
Összegzek. Nem Zoltánról szól a darab(unk).
Íve három van.
A katonáké. Végigkövethető jellem(telen)fejlődés.
A mestereké. A bizonytalan önzőségből kiszállni nem tudó vezetők. A passzióból hatalom megszállottakká válók.
És Zóráé. A semmiből megszülető valami.
A többi titok.
(Ja, és Viktória?)
32. - október 11. kedd
Oh, kérem! Ilyen az, amikor csillogó szemekkel csak azt tudom mondani: kész. Kész? Igen. Bizonytalan vagyok még néha. De minden rossz eltűnt, volt, nincs, és csak a jó marad. Boldog vagyok. (Ezért szentimentális is.) Igen, megérte. Közönség előtt játszottunk. Izgalmas volt. És felemelő. Minden szónak, mozdulatnak, rezdülésnek hirtelen értelme lett. Nagyon megölelgettem Katit és Zsófit. Előbbit azért, amiért mindig. Utóbbit azért, mert mégis. És Bandi, Vera, egy csoda látni, ahogyan öt-hat év alatt eljutottunk idáig. Együtt! Máté, a színházcsináló. Tamás, a mosolygós! Ján, a színpadra leszületett jóságos terminátor. Dani, a dobok mögül figyelő hálás fiú. Férfi! Asma és Zsuzsa, színházi pályafutásom két ajándéka.
És Ancsi, aki annyit, de annyit tett!
Jó velük. (Pedig csúf vagyok. Néha.)
33. - október 13. csütörtök
Nem így terveztem. Mert nem sikerült a főpróba. Ami rendjén is lenne, mert ez a darab - valljuk be, ugye! - nagy falat volt nekünk. Még az sem érdekel, hogy igazán innentől kezdődhetne az igazi rendezés, a sok finomítgatás, variálás, ritmusok beállítása. lehet, hogy nekem jó lenne, de a csapatot leamortizálná. Amúgy a csapat nem igazán csapat volt ma. Úgy általában is: ez nem az a közösség, amire olyannyira vártam, mikor írtam a komédiát. Pedig egyenként mindenkit imádok. De együtt? Egy nyavalygógépezet. Hálátlan, elégedetlen önjelölt... izék. Senkinek semmi nem elég (jó.) Mindegy. Hangulathullámaim föl-le cikáznak. Most éppen ilyen a kedvem. Máskor meg imádok mindenkit. (Lehet, mire a sorok végére érek, megint így lesz. Meghülyül az ember, ha rendez, hahaha.)
Hm. Akkor én most magányosan örülök - ami persze nem igaz, mert például Ancsin és Katin sokszor érzem a lelkesedést. Örülök, mert olyat alkottunk, amire büszkék lehetünk. Mindig nagy hibája az amatőr színháznak, hogy az amatőrségét tolja előre. Miközben értékekről beszélhetünk nemegyszer! (Nálunk is.) A nézőnek csak egy fontos: szeresse, amit néz ő. Nem hiszem, hogy érdekelni, kiket is néz. (Na jó, vannak persze párszázezren efféle színházbajárók, de őket távol tartjuk magunktól. Ugye?) Ha azt látja a színpadon, ami megérinti őt, akkor megérintett lesz. Ezt inkább nem ragozom. Szóval most valami olyasmit csináltunk meg, ami messze erőnk fölött teljesíttetett. (Szép szó.) Színészekkel, vagy nem színészekkel, de tizenkét embert sikerült összehangolni, megértetni egymással, magával, a világgal. Ez is valami. Hogy ennek nem lehet örülni? Bánja, aki teszi!
Én odavagyok, s nem érdekelnek a negatív felhangok, annyi öröm ért ebben a két hónapban, hogy évtizedekig melegen tartja a lelkem. (És keblem.) Kimondom: boldog vagyok. (Ki még?)
Augusztusban jegyeztem ide ezt a szöveget, amit "majd a főpróba után fogok leírni":
És ennyi. 39 nap - ha az alkotótábort is beleszámolom -, kb. 200 óra, amit a TI-vel töltöttünk. Örülök, hogy ezzel a csapattal dolgozhattam. Ahogyan vártam, kevés volt a súrlódás, annál több a jókedv. Élveztük. Tudott együtt alkotni hivatásos, amatőr, idősebb, fiatalabb. Mert... mert!
Egyszer majd leírom, hogyan készült a TI.
Itt végigolvasható, hogyan készült a TI.
(Én és mi. Különbség!)
Kész van - úgy érzem. Kiderül majd.
Innentől már nem az enyém. Nem is a miénk.
Hanem a tiétek.
Élvezzétek!
Nincs mit hozzátennem. Több lettem. (Mindig több leszek.)
vége(?)
