398 előadást tartottunk ebben az évadban, ebből 346 saját, 54 befogadott produkció. Ez 120 ezer nézőt jelent. (A Nemzeti Színház közleménye.)
Hm. Első (kő)színházi évadunkban – amely 2010. június 21-én indult, s 2011. június 4-én ért véget – 57 előadást tartottunk, ebből 46 saját, 11 befogadott produkció. Ez 1768 nézőt jelent a Jemolban. 7 alkalommal vendégeskedtünk (Kazincbarcika, Szeged, Kapolcs, Merenye, Budakeszi, Aszód, Vasvár) kb. 800 néző előtt.
4 bemutatót – 2 felújítás, 2 ősbemutató –, s 2 munkabemutatót tartottunk. 39 alkalommal fizető nézők előtt játszottuk őket, 7 alkalommal – premierek és nyilvános főpróbák – pedig ingyen nézhették meg vendégeink saját darabjainkat. 11 vendégelőadásunk volt – a büki Sok-Szín-Pad, a Hegyhát Színpad, a Fact Színpad, és az aszódi Vécsey Kamarateátrum - ebből 4 előadást ingyen látogathattak a nézők. 30 férőhelyes színházunkban 31,1 fős átlagot produkáltunk, a legtöbben az egyik „Káélet” előadást látták – 44 néző -, legkevesebben az „Iskolapélda” pedagógusoknak szánt előadását nézték meg – 16 néző. Jegybevételünk 996.300 Ft volt - 1363 fizető nézőtől.
Ezek a száraz tények. Hogy ezt mekkora munkával, akarással, odafigyeléssel, lelkesedéssel értük el, nem kérdéses. Ha azonban azt nézzük, hogy össznézőszámunk egy teltházas vígszínházi előadáséval egyezik, vagy a Szkéné Színház egy heti látogatóival, nem egy nagy eredménynek tűnhet az egész. Persze aki tisztában van egy kezdő független színház lehetőségeivel, az tudja, hogy ez nem semmi.
Jó volt, hogy sokan játszottak nálunk. A vidéki felnőttcsoportok mellett fontos pillanatai voltak az évadnak diákszínpadjaink vendégeskedései. A Fact Színpad és a Hegyhát Színpad is itt búcsúzott. Az „Aha” megy tovább a jövő évadban is, a „Szerezzük vissza Attilát!” pedig történelmet csinált a hegyhátos fiatalokból. (Arany minősített előadás!)
Kik néztek minket? (És miért?) Csináltunk egy netes közvélemény kutatást, s kiderült, hogy mindenféle emberek. Természetesen a diákcsoportok tették ki látogatóink jórészét – ez nem meglepő, hiszen ez volt az évados tervünk. Ami meglepő, hogy az ismerősök, az ismerősök ismerősei, sőt, az ismerősök ismerőseinek ismerősei mellett ugyanannyi vadidegen néző jött be hozzánk az utcáról. (Ezt lehet szó szerint is venni!) Leszerződtünk az InterTickettel, ami a száraz üzleti kapcsolat mellett egy barátságos nagyipari támogatást is jelent részükről – ez szintén (kellemesen) meglepő.
És nézte egymást a társulat is. Bár ez (szintén) természetesnek tűnhet, mégis jóérzéssel tölt el, hogy mindenki mindent látott, akár többször is. Sőt! A színházunk működtetője maga a színház. Mit is jelent ez? Jegyszedést, takarítást, pakolást, reklámozást, jegyeladást stb. Működik a dolog, még ha nem is gördülékenyen. Információs problémákkal küzdünk, ahogyan minden fiatallal foglalkozó felnőtt manapság. (Ám ezen lehet és érdemes is dolgozni! Elindult például a blogunk, ahol megnyílik a társulat, s kiolvasható rólunk minden.)
Rengetegszer beszélgettünk előadásaink után - értő és figyelő nézőkkel. Ezt folytatni szeretnénk, hírbombákkal zaklatjuk az iskolákat, mert érdemes hozzánk eljönni – a visszajelzésekből ez derül ki.
És megpróbáljuk a kerületet is becserkészni. (Nyócker.) Legyünk végre otthon itthon!
Elvileg amatőr színház vagyunk, elvileg a magyarországi amatőr színházak egyike. Gyakorlatilag ez nem működik. A többiek nem foglalkoznak velünk. Idén 1 nézőnk volt a hatalmas tagságból. Nem baj. Megcsináljuk a saját szövetségünket. Úgy százan már most is vagyunk. (Nyugi, ez csak vicc.)
.jpg)
A (szakmai) sajtó sem nagyon foglalkozott velünk. Nem baj. Miért nem? Elmondom.
A médiumokat az érdekli, akiket érdekelnek a médiumok. Azaz: ha megkeresünk valakit, jópofizunk neki, esetleg megírjuk helyette a két flekket, akkor benne leszünk a tévében. Meg újságban. Így minek? Értéke kevés: nem inspirál, érdektelen, nézőket nem hoz. A hiúságnak persze hiányzik! (Ezért jó az a néhány lelkes tollforgató, aki odafigyel ránk.)
Ennyi volt az évad szemből. Mit láttatok? (Mert mi titeket…)
De a viccet félretéve, az összefoglalóm végére itt egy kis vicces válogatás az „egykori” Fém kritikáiból:
"... fények elhalványulnak, elkezdődik a… varázslat. Enerigabombák robbannak, érzelemhullámok söpörnek át rajtunk, a múltam apró darabokban omlik le a lelkem mélyére, és ott betemeti a jelent."
„Szellemes, ironikus, átgondolt - néha talán kicsit nehézkesen továbbgördülő - előadás, a realitást és a szürrealitást ötletesen váltogató fémes díszlettel, jó játékkal.”
„A címből gondolhatni, hogy a Fame-hez, a Hírnévre magyarított musicalhez lesz némi köze a produkciónak, de valójában nem.”
„Aki arra gyanakszik, hogy a Fame című előadás problematikájával lesznek itt áthallások, nem téved.”
„A végére hagytam a fesztivál bizonyos értelemben szenzációját, a Fészek Színház ősbemutatóját, a Fémet, amely a szó szoros értelmében színház a javából… „
„A legnagyobb hiányérzetet talán a drámai forma hiánya jelenti, hogy az előadás nem lényegül át igazi színházzá...”
„Az előadás legfőbb erénye számomra az, hogy úgy tud a fiatalok dilemmáiról, reménytelen életminta-kereséséről, tehát sorskérdéseiről – és ez is szó szerint értendő – beszélni, hogy abba az idősebb néző szíve is belefájdul…”
„A két életmodell nem sok megfejtenivalót rejtő bemutatását érdekes módon odaadó figyelemmel követte végig az alternativitás - nem ritkán - nehezen értelmezhető világán edződött közönség…”
„…az egészből valami megrendítő életigenlés árad. „
„ Hogy miért győz minden változatban a kiábrándultság, a kapcsolatok lehetetlensége, az elidegenedettség, az nem egészen világos.”
„Tizennyolc évesen talán még többet nevettem volna az előadáson, ennyi éves fejjel azonban képes voltam szomorúan felfogni a súlyát minden egyes szónak.”
