Cziczó Attila & Co.

Mit tegyen a becsületében megvénült színházcsináló jelen esetben: tömjénezzen vagy osszon értágító taslikat? Mert hiszen tökéletes évadon vagyunk túl - életem leg-leg-leg próbafolyamatain -, érdeklődés és elismerések áradatával övezve, ugyanakkor - az alkotó emberre nagyon is jellemző - örök-elégedetlenség harangzúgásával fejünk fölött.

 

Megcsináltuk. Ha csak ennyi lett volna a feladat – már ez is egy nagy kihívás! -, simán behúztuk! Statisztikákról majd később, de legyen elég annyi: havonta átlag 19 napot töltöttünk a Jemolban. (Csak próbából volt 126, ez összesen 606 óra!) Önként, dalolva – mert akartunk ott lenni! (Csak nagy ritkán volt szükség erélyes szavakra, veszekedés szinte egyszer sem jött össze idén, békében megvoltunk egymás mellett – a szokásos hétköznapi/emberi/kamaszos távolságtartásról most inkább nem szociologizálgatok.)

 

 

Nagycsaládosok vagyunk. A „nagy” Fészek 19 fővel egy elég erős és színes társulattá lett. A diákcsoport alakul, létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Csak hát nehéz! Rita és Balázs hirtelen csöppent bele a körforgásunkba, de hiszem, hogy a kezdeti bizonytalanságok ellenére is jó úton járnak. Jelenleg 9 fő alkotja a csapatot. A 40+ csoport az évad meglepetése, Hajni vezetésével egy vidám, érdeklődő társaság jött össze, tavasz óta 7 érett emberke jár össze péntek esténként. Akárhogy is számoljuk, ez 35 fő. (Plusz a társintézményeinkben működő színpadok kb. ugyanennyi diákszínjátszója.)

Nálunk még mindig a közösség az első, aztán jön csak a színház. Meddig lehet így? (Nem tudom.) A színpad szele egy erősebb, s egyre könnyebben megrendíti a célként kitűzött hitvallást. Nehéz ellenállni a kísértésnek, komoly odafigyelést igényel a vezetők részéről, hogy minden(ki) a helyén maradjon: a Fészek Színház tagjai nem színészek, hanem színjátszók. Ez így van rendjén. Az idei évad a példa rá, hogy lehet ezt így is csinálni. Minőséget felmutatni a közönség előtt, s odafigyelésre épülő, komoly közösségteremtő és önismeretet segítő munkát végezni magunk között.

 

Ennyit a Fészekről, s most néhány mondat a Színházról.

 

 

A nyár a „Fém” búcsújáról szólt. Négy előadás. Fülledt éjszakákat töltöttünk utoljára együtt Kazincbarcikán, Szegeden, Kapolcson, majd Zalamerenyén. Megkönnyeztem.

 

 

Bugyiról mentettük át a „Műköröm” című kamaszdrámát – s vele három egykori diákszínjátszót. Nannival kiegészülve a nekem legkedvesebb résztársulat lettek ők, valamennyi előadás érdekes, színvonalas, színes volt - még nekem is. A Jemolban hat alkalommal játszottuk, s háromszor – Budakeszi, Aszód, Vasvár – vendégeskedtünk. (A lányok színészi különdíjakat, az előadás Ezüst minősítést érdemelt ki.)

 

 

A „Káélet” újraélesztése nem csak a csapatnak, a közönségnek, de számomra is fontos eseménye volt az évadnak. A próbafolyamat felejthetetlen lelkesedését egy rövid megtorpanás követte, de a búcsúelőadásra egy tökéletes előadás kerekedett belőle. A pástszínpadot csak a Jemolban állítottuk fel, tizenkettő alkalommal. Ahogyan a Műköröm, a Káélet is nagyon népszerű volt a középiskolás közönség előtt, rengeteg beszélgetést vezényeltünk le az előadások után, köztük nem egy hihetetlen mélységekbe jutott el. (A kamaszok lelkivilágának kititkosításáról beszélek éppen.)

 

 

„Iskolapélda”. Már leírtam, hogyan készült az előadás, miért született a darab. Stabilan, szinte végig egyenletes színvonalon, s rengetegszer játszottuk – csak a Jemolban. (Tizenhétszer!) Életem első kétfelvonásosát a jövő évadban megkurtítjuk, s egybe’ megy tovább. (A társulat úgy gondolta, hogy ez volt az évad legjobb előadása – higgyünk nekik!)

 

 

A „Gyenge vagyok” egy kísérlet volt, s örömmel jelentem: életképesnek bizonyult! Hivatásos és amatőr együtt alkotott, tizenegy előadás, nem is ragozom tovább: gyönyörű volt ez a félévnyi együttlét. (És lesz folytatása!)

 

 

Két munkabemutatót készítettünk, mindkettőből kettő-kettő előadást tartottunk. Januárban kezdődtek a közös tréningek – a társulat tagjainak vezetésével –, majd tavasszal Nyulassy Attila rendezésében került a csarnok színpadára a „PS: Iluska [ILUSKA1]”. A csapat megszenvedte és megértette a más munkamódszert, a végére egészen meg is szerette Iluska modern történetét. Csapatépítés szempontjából tökéletes vállalkozásról beszélhetek, színházi végtermékként pedig egy újszerű színházi hozzáállással színesedett repertoárunk – hiszen az előadást visszük tovább a következő évadra. 

 

 

 

Évadzáró előadásunkat társulatvezetőnk, Jendrics Anikó útmutatásával és képi világával állítottuk színpadra. Az „Iluska vs Gyöngyöspatak [ILUSKA2]” egy fergeteges zárása volt a Fészek Színház első hivatalos évadának. A csapat újra összeállt eggyé, a tíz hónap fáradtsága, feszültsége elillant, csupa boldog fiatal búcsúzott a Jemoltól.

 

Ősszel innen folytatjuk. Mindent játszunk tovább, a sikeres diákszínpadi előadásokat is beemeljük a repertoárunkba, s készülünk öt újabb bemutatóra. Próbálunk részesei lenni a VIII. kerület, a főváros, és akár az egész ország színházi életének. (Kulturális misszió!) Négy évet adtunk magunknak, az elsőn már túl vagyunk. Ha ilyen tempóban haladunk, nem kérdéses, hogy érdemes ezt csinálni! (És nem csak négy évig.)