Ádám minden hónapban egy háromnapos mítingen szenvedett valamelyik vidéki, felkapott ilyen-olyan centrumban, nagyokat kellett hallgatnia, néha helyeselni, esténként picsarészegre inni magát, jópofizni a vezetőséggel, artikulátlanul ordítani a részeg átlagmenedzserekkel. Unta ezeket a munkahétvégéket, hiányzott az otthona, a tévé, a kanapé, a feleség főztje, a kislánya, bár játszani utált vele, sőt idegesítette is néha, de mégiscsak a legjobban sikerült alkotása volt életében. Arról nem is beszélve, hogy a kollégák, de főleg a külföldi menők előtt milyen jól mutatott a családi fénykép az íróasztalán: a férj, a szép feleség és a gyönyörű kislány. Jó a gyerek a háznál, néhány éve hármat tervezett, de messze volt még a kormányváltás, s inkább nyolc kerékre turbózta fel a családot. (A három szoba azért stimmelt az ezredfordulós polgári elváráshoz.)
Családfőként több szerepben szeretett tetszelegni: a szent, az erős és a céltudatos. Egészen a tihanyi projekt-megbeszélésig viszonylag simán be is tartotta szerepeit, az erősséggel volt néha problémája, de izzadva, kidagadó erekkel a halántékán, mindig elhitte (legalább ő): a férfi mindent képes megmozdítani. Hogy ő céltudatos és szent, azt soha senki nem kérdőjelezhette meg. Aztán a tihanyi ötcsillagos szálló konferenciatermében pont Éva ült vele szemben. Jajjaj, kezdett izgulni, mert - bár mindig erre várt -, viharfelhőket érzett a feje fölött (pedig csak egy ventilátor volt), és vacsoránál már nem tudott mit kezdeni a helyzettel, kihátrálni főleg nem, mert Éva nyomult. Rá!
Vicces, csontos kis fiatalka volt a lány, bölcsészként végzett, véletlenül került a marketing bizniszbe, szerintem Ádám férfiatlansága tetszett meg neki, vagy egyszerűen pénzes pasira akart váltani? (Nem mondta meg.) Hajnalig röhögcséltek, Ádám vetített persze, autó, pécé, mobil, iroda, tudta, hogy ez bejön (mondták), csak pezsgőt ittak, mértékkel, fölöttük a csillagos ég, mögöttük az artikulátlan team, előttük a csendes Balaton. Másnap együtt reggeliztek, a megbeszélésen nevetve nézték egymást, ebéd helyett sétálgattak, beszélgettek, azt hiszem, Ádám akkor még nem említette meg két oldalkocsiját, délután, az eredményesen lezárt összejövetel után Éva nem a barátnője, hanem Ádám kocsijába szállt be, mókás bőröndje ott mocorgott Ádámé mellett a csomagtartóban. Almádiban még megálltak a parton, félmeztelenül fürödtek (Éva esetében volt feltűnőbb), a lány hasa feszes és nagyon barna volt, a macsóé szőrös és kerek. Kenesén egy jachtklubban vacsoráztak, utána Ádám nyomott egy barnát, lezuhanyzott, illatfelhőbe burkolózott, érezte, hogy nagy kaland lesz még itt. Éva nevetve súgta a kocsiba beszállva, hogy éppen megvan, Ádám nem értette, de ő is nevetett.
Az M7-esen már dugó fogadta őket, sofőrként nem alkotott maradandót Ádám, az egyes-kettes váltás nem az erőssége, ugrált a BMW, de kellemes muzsika szólt, a légkondi nyomta a húsz fokot, feszültek Éva bimbói és a férfi keble. Székesfehérvártól már csak lépésben tudtak haladni, de inkább egyhelyben álltak, Ádám kezdett ideges lenni, mit mond majd otthon? Aztán Éva kitalálta, hogy igyanak egy kávét, Pákozdnál le is tértek a sztrádáról, kávézót nem találtak, de végre egymásnak estek. A lány úgy ráfonódott Ádámra, mintha menetes lenne, és úgy csókolt, de úgy! Majd a fülébe súgta, hogy gyere, azzal ki is pattant az autóból, a meleg esti levegő megcsapta Ádámot, aki megfontolt mozdulatokkal követte a nőstényt, akarta, de nagyon! Éva a motorháztetőn feküdt, pólója a földön hevert, ujjával hívta magára Ádámot, aki rá is ugrott, a dereka be is kattant, de hallgatott róla. Csókok, tapogatás, matatás jellemezte a néhány percet, aztán Éva egy „nem zavar?” kérdés után megfordult, Ádám értette, vajszínű nadrágja a bokájára hullott, kicsit zavarta, hogy poros lesz, de két perc olyan gyönyörben volt része, amilyet a marketing szakmában még nem élt át addig sohasem.
Remegő lábakkal húzta fel nadrágját, érezte, hogy valami nagyot alkotott, az időérzéke is cserbenhagyta (Évát nem), úgy érezte, órákon keresztül szerették egymást. A lány nevetése hozta vissza álmodozásából, mi van? – nézett bután a még mindig félmeztelen Évára. Egy pajkos „hoppá” volt a válasz, majd ő is odanézett, és durvát látott: nadrágján a vajszínt egy nagy piros paca csúfította el. Mi ez? Mi ez? – undorodott el, nem számítva a válaszra: mondtam, hogy megvan. Vér. Hirtelen beszürkült Ádám feje, de főleg szájaszéle, elég félelmetes, de egyben lehangoló látványt nyújtott. Milyen vér? Milyen vér? Hogy jön ez ki? Sehogy. Ki kell mosni. Éva elég nyugodt volt, de rájött, hogy valami nem stimmel. És Ádámból kitört: mit mondok a feleségemnek? Így nem kerülhetek a szeme elé!
Szóval nős. Ez új információ volt Évának, érdekes módon egy pillanat alatt megszűnt az alkalom varázsa, egy beszari kispöcsöt látott már csak maga előtt, felöltözött, és beszállt a kocsiba: menjünk hozzám, majd kimosom. Ádám úgy bőgött, mint egy kisgyerek, persze vezetni így nem tudott, a lánynak adta a kulcsot, csak gyorsan, gyorsan, induljanak már, neki felesége van, gyönyörű kislánya, akiket mindennél jobban szeret, hogy tehette ezt, ésatöbbi. Ádám még sohasem ment kettőtizet, de most nem zavarta a mutató állása, Éva alatt úgy száguldott a német csoda, mint a filmeken. Index balra, index jobbra, előzött mindenhonnan, kábé tíz perc múlva az Alkotás úton voltak. Évát nem zavarták az útlezárások, mindig tudott egy másik utat, ha kellett, a járdán húzatta ki százhúszig (hármasban), a Margit hídon voltak már, aztán mindenféle kisutcákon át, hirtelen hatalmas fékezés, mikor a rendőrök mellé értek, már negyvennel haladt a járgány. A zsernyákok bepróbálkoztak, de Éva tündérien eldumálgatott velük, Ádám alig találta meg a forgalmit, hirtelen beugrott neki, hogy mind a ketten ittak, de szó sem volt szondázásról, valami béemkábéit emlegetett a lány, erre aztán tisztelegtek és jó utat kívántak. Kettőkor értek a bérház elé, feljössz? – kérdezte Éva, de Ádám maradni akart, szerencsétlenkedve lehúzta a nadrágját, kiszállni se mert, könnyes szemmel csak azt kérdezte meg, hogy mikor lesz kész? Egy óra, vagy annyi se. Éva kiszedte a bőröndjét, s kezében a véres ruhadarabbal pillanatok alatt eltűnt.
Ádám a mobilját baszkurálta, felhívja a nejét, vagy ne? Végül nem merte. Aztán próbált verziókat gyártani, mekkora volt a dugó, a főnök még megkérte, rendőrök megállították, de mindegyiket gyengének érezte. Legjobban magát. Először tudott nevetni a történteken. Később elaludt, Éva kopogása riasztotta fel, néhány másodpercig fogalma sem volt, hol van, egy rossz álomnak tűnt az egész. A lány durva köszönése aztán visszahozta a valóságba, próbálkozott egy halvány „ugye nem haragszol?”-lal, de Éva akkor már a lépcsőházban volt. Felvette a nadrágot, de megcsapta valami ismeretlen, nagyon erős illat, baszki, ez nem az otthoni mosószer szaga volt, ettől megint sírni kezdett, kiszállt, újból levette a nadrágot, aznap már harmadszor, talált egy kukát, óvatosan meglengette benne, majd megszagolta, ez már tűrhető volt, bár egy kicsit erős, nem baj, a szennyesben eláll néhány napig, addigra csak lesz valami.
Éva az üvegajtó mögül nézte a pipaszárlábú, szerencsétlen Ádámot, jézusom, ezt a pasit kellett pont kiválasztania, annyira nevetett, hogy a földszintről kijött a bandzsa néni, mi van itt?
Ádám hazaért, beállt a garázsba, átnézte a kocsit, a motorháztetőt is, kicsit megtörölgette, bár semmit sem látott. Csendben osont be a házba, egyből levetkőzött, mindent bevágott a szennyestárolóba, elővett egy sört, kiült a teraszra, és ott is aludt el. Másnap senki sem csodálkozott, kislánya ébresztette az ölében ülve, a felesége kakaót főzött, milyen volt, drágám? A szokásos.
