A Fészek Színház. Olyan, mint egy mese…
Három éve kezdődött - sokévi gyermek- és diákszínházazás után -, amikor sorra bezártak kenyéradóim, az iskolák, s nyakamon maradt néhány „deviáns” fiatal, akik színházat akartak csinálni, mindenáron. Hát jó, csináljunk! – mondtam, s nekikezdtünk. Találtunk próbahelyet az Orczy úton, játszóhelyet a Zöldmacskában, s megszületett a Káélet. Majd egy évre rá a Fém, a nagy áttörés abszurdja. Elnyertük az Új Színház díját, két évadon át játszottuk aztán a kőfalak között hatalmas közönségsiker és halovány szakmai lelkesedés mellett. Akkor döntöttük el, hogy csinálhatjuk ezt komolyabban is, hiszen odafigyelnek ránk.
Mára az egykori próbahelyből kamaraszínház lett, a JEMOL: társalgóval, öltözővel, galériával, lámpákkal, hangfalakkal, függönyökkel, repertoárral, és 34 férőhelyes nézőtérrel. Jelenleg kéttucat színjátszó alkotja a „társulatot”, négyen irányítjuk a két csoportra bontott csapatot - a fiatalabbakkal Faluvégi Judit Rita és Kardos Balázs foglalkozik, a menőbbekkel pedig Jendrics Anikó és jómagam -, néhány tapasztalt deszkás pedig belekóstolgat alkotómunkánkba: Andai Kati, Barabás Tamás, Stubnya Béla vállalt egy-egy szerepet nálunk.Idei negyedik bemutatónkra készülünk - Gyenge vagyok, egy sírós-nevetős családi dráma -, mely az első délelőttipróbás bemutatónk lesz - ezt is ki kell egyszer próbálni!
Három előadásunk elkészült már, az érdeklődő közönség láthatja – és nézi is! – a felújított Káéletet és Műkörmöt, két diákelőadásunkat, mely szereplőit és célközönségét tekintve is az ifjúságnak, az ifjúságról szól - erről sokat beszélgetünk az előadások után. (Mert van rá igény!) Nemrégiben készült el a tőlünk megszokott ’abszurdan-a-világra-tekintő’ drámánk, az Iskolapélda, mely a pedagógusok közösségén keresztül mutat intő jelet a társadalomnak röhögcségesen* - csak a társadalom nem nagyon akarja észrevenni!
Bezzeg a közönségünk igen! Aki egyszer eljön hozzánk, utána szinte hazajár. (A közhiedelemmel ellentétben: nem a szakma minősíti a színházat, hanem nézői.) Szívvel-lélekkel, és kamaszos hevülettel csináljuk mi ezt a színházat. Az amatőr színházunkat. (Mit is jelent ez a szó: amatőr? Sokak szerint nem-hozzáértést. Szerintem alázatot, szeretetet, akarást. És ügyességet.)
Úgy kezdtem, mint egy mesét.
Van egy icipici színház az Orczy úton, egy bazinagy rendezővel... Figyelemfelkeltő, mi?
Honlapunk nyitóoldalára nagyon szépen megfogalmaztam hitvallásunkat, ezt most bekopizom ide: „Színházunk a közösséget preferáló, a valósággal foglalkozó, azt feldolgozó színpadi művek létrehozására alakult együttes, melynek célja a színházi formanyelv megújítására tett kísérletek mellett az általunk megismert színházi hagyományok, élettapasztalatok, társművészetek vizsgálata, alkalmazása. Mindezt Európa közepén, hittel és pozitív jövőképpel tesszük. Színházat csinálunk. A világról a magyaroknak. És magyarul a világnak.”
Hm. Jó duma. Pályázatot nyerni ugyan nem segített, de megszólítani így illik a színházrajongókat! (Nem?)
*fészkes kifejezés: vidáman és meghökkentve
