Miért mi fizessük mások színházjegyét? - kérdezi Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája. Miért tekintjük triviálisnak, hogy ha valaki színházba megy, a jegyének 50-80 százalékát mi, többiek fizessük? - folytatja.
Mint színházszerető/csináló, van erre egy válaszom.
Azért, mert ettől (is) ember az ember. A kultúra (is) teszi valami egyedivé. Gondolkodóvá.
"Mennyit adjunk?" (Magyarország jelenlegi nemzetgazdasági minisztere, Varga Mihály - fotó: hir24.hu)
De azt nem teszem hozzá, hogy mennyire szomorúnak tartom a "kulturálatlanok" arányát mifelénk. (A kultúra, mint igény/vágy, kihalóban!)
Bocs, de most nem leszek vicces...
Nos. Az sem szerencsés, ahogyan Balásy összemossa más állami szerepvállalásokkal a kultúra támogatását. Hiszen ez valami nagyon egyedi, emberi különlegesség: a művészet „a valóság visszatükrözése”
Persze, tudom én, annyira haszontalan: mint a szőrtelenítés, a dijoni mustár, a kínai selyem, az érintőképernyő, a kerékpárút, a magassarok, az automataváltó, hiszen valamennyi nélkül tudnánk élni.
Enni, inni, dugni, dolgozni, szarni, szülni, halni, aludni, és megint a legelejéről. Ennyi. Ennyi?
De az élet nem ennyire egyszerű. Az akváriumunk sügereinek lehet, de nekünk, embereknek valamivel többre van szükségünk/igényünk. (?)
És a kultúra nem képes eltartani magát, főleg a színház nem, hiszen nem piaci körülményekre lett kitalálva. (Vannak azért próbálkozások, de most nem azokról beszélek.)
Egyszerű lenne a helyzet, ha a hétköznapi nemszínházas emberek kicsengetnének annyit egy előadásért, amennyit az ér. De a hétköznapi (magyar) ember nem fizet semmiért sem annyit, amennyi annak a valaminek az értéke. Olcsójancsik vagyunk. Ezért kutyakötelessége az államnak - azaz nekünk mindannyiunknak - megtámogatni azt, ami értékes lehet egy ember életében: oktatást, tudományt, kultúrát, sportot.
Persze mindent mértékkel, és értékarányosan. (Ha már csak erről vitáznánk, de jó is lenne!)
P.S.
És igen, a focipályákra költeni egy nagy baromság! (Persze könnyebb így lopni, aláírom.)