A hétköznapok rutinja bomlasztja igazán az élet harmóniáját. Okosság vol.1. S igazság vol.2. Mindenki így van ezzel, gondolom, s ha az élet csak hétköznapokból, ismétlődésekből áll, akkor van a gebasz. Egy alkotóember kimondottan belezuhanhat e csapdába. Mert az élet nem mindig szép. (Pedig azon vagyunk!)
Photographed by Richard Avedon, 1957
Az alkotás folyamata maga a gyönyör és a kínszenvedés. Együtt. Évek óta élem át, s újra meg újra megszenvedek vele. A kipattant szikrától a készig eljutni nem egy leányálom. Ugyanakkor a végepillanat felér egy... azzal. A robot a legnehezebb. Egy írás esetén maga a (le)írás. Mondom, már sokszor végigjártam ezt utat, de most ugyanott tartok: nézek magam elé, s menekülök. Bele a hétköznapok semmittevésébe. Nem vagyok passzív, de aktivitásom kimerül a hülyeségek özönvízének pancsolásával. Bulvárt olvasok, ponyvát nézek - és fordítva -, értelmetlen órákat pazarolok el drága életemből. De jön majd az a pillanat, amikor a felgyülemlett ötlet, okosság, egyediség kirobban belőlem. Kész pornó. (Ilyenkor jobb, ha nem lát senki!)
Most éppen a Tájbréket írom. Ami nem csak szövegek, rímek, míves párbeszédek egyvelegét jelenti, hanem plusz egzotikumként újra a zene is előkerül. Mert ha egyszer elkészül...!
De most még várom azt a pillanatot. A cím leírva, Danifiam ezen röhög hetek óta, hiszen mást sem lát, mint a megnyitott .docx fájlt, ami nem mozdul a monitoron. (Nem sokáig, ígérem!)
Amúgy ez csak egy privát probléma az életemben. Mert kellenek ezek az állapotok. Ha nincs, gyártok magamnak. A színház például "sokat segít".
Ahogyan most állnak a dolgok, az kimondottan elkeserítő. Ez a mostani kormány nem nagyon komálja a színházat. Hát még a független színházakat!
Elindult a kivéreztetésünk.
S ha ez nem lenne elég, maga a színházi közeg is ugyanolyan emberekből áll, mint a politika. Egykutya. (Politikus itt mindenki!) S mi, a hivatás peremén ücsörgők, csak lesünk, hogy mi lesz most velünk? A papírforma szerint már évekkel ezelőtt abba kellett volna hagynunk. Nem tettük. (Nem is tetszik ez senkinek.)
Furcsa ezt leírni: a legnagyobb eredményünk - erényünk -, hogy még létezünk.
S nem is adjuk alább! Kell 1.300.000 forint? Összeszedjük. (Szétosztottuk/tam: az én részem 550ezer. Száz már megvan!) Még valami? El kéne adni 100 bérletet a jövő évadra. Jó, eladjuk mind. (Három már elment, az a maradék kilencvenhét nem lehet akadály.)
Folytassam? Tessék inkább elképzelni! (Esetleg lehet segíteni. De ez nem nem feltétel...!)
