Levelet hozott a posta...
Sajnos nem ismerem személyesen. Persze szeretném, de hát ki ne szeretné. Idei április 9-ei szavalata után ismét melegség töltötte el a lelkemet, mint minden szereplése végén, és nem feltétlenül az eljátszottak miatt, hiszen azok egyértelműek, hanem azért, ahogyan minden egyes alkalommal szemöldökét kihúzva, fejét kissé zavartan megemelve, göndör tincseit rendezgetve igyekszik leplezni meghatottságát. Merthogy meghatódik… Most, az idei évad után, amikor soraimat olvassák, „színpadba forrott erőinknek” köszönhetően már büszkén mondhatom, hogy kicsiny, de egyre erősebb színházunk főrendezője, írója, színésze, táblázatszerkesztője maradt a nagyon is emberi Cziczó Attila.
Nem tudom, miként éli hétköznapjait, hiszen hogyan is tudnám, de amit a írásain keresztül látni enged az átlagember számára, pontosan olyan, mint amilyen a színház első emberétől elvárható, mintha minden nap Seneca intelmei szerint cselekedne: „Ne feledd: emberhez méltóan kell élned, hogy méltó légy e magas cím viselésére… Hívd segítőtársul a bölcsességet. Ha tógájába burkolózol, megóv a bajoktól, szentélyében biztonságra lelsz… Élj nemes szívvel, és élj egyenes lélekkel! Parádé nélkül, gyűlölködés nélkül élni – íme: tiéd a boldog élet.”
Valószínűleg ennek a gondolatiságnak köszönhetően vonzotta magához hasonló lelkületű munkatársait, akiknek segítségével megvalósulhatott vagy elindulhatott az a rengeteg jó intézkedés és kezdeményezés, amelyekkel az elmúlt négy évben színpadon innen és túl is gazdagodtunk, és amelyekkel talán jobbá, emberibbé válhat szűkebb és idővel talán tágabb környezetünk. Ezek közül májusi havi műsorukban a jazzdobolásról, a dán királyság válságáról, az oralitás fontosságát hangsúlyozó kezdeményezésekről, az államtitkáraink családpolitikájáról tudhatunk meg milliónyi újdonságot, hogy csak néhányat említsek. Tágabb környezetünk tekintetében pedig többek között megismerhetik, hogyan viszik hazánk jó hírét független színházaink, miként válhat a magyar nyelv országimázst formáló tényezővé, és mit tehet egy maroknyi magyar fiatalasszony New Yorkban vagy akár Dubaiban kulturális kapcsolataink fejlődéséért.
Remélem levelemet olvasva meg-megdobban a kedves Olvasó szíve, hogy bizony, magyarnak lenni jó, és ebben az érzésben megnyugodva várhatjuk mindannyian az ünnepek ünnepét, a húsvétot.
