Sehogy. (Pedig nagyon szeretek írni! Nagyon-nagyon!)
De az írás legfosabb fázisa maga a (le)írás. Mindig szenvedek ilyenkor. Azt is mondhatnám, hogy a (le)írás kártékony hatással van rám nézve.
Amikor írok, azt onnan tudhatjátok, hogy például tele van a facebook falam mindenféle linkkel. Így linkelek, haha.
És ilyenkor rengeteget zabálok, cigizek, keveset alszom, és csak ülök és ülök a laptop előtt, s várom, hogy legyen már leütve legalább egy betű.
És nincs.
Ott áll a cím, szépen megformázva, a szereplők neve is rendezett sorban egymás alatt, s a végére odabiggyesztem, hogy függöny. De közte mikor lesz már valami?
Pánikolhatnék is, de minek? Két évtizede ezt csinálom. A határidő segít.
(És tegnapi találmányként, Jimmy lett az én támaszom. Egy órán át hallgattam megállás nélkül, s olyan transzba estem, hogy teleírtam négy oldalt. Lesz ez még több is, nyugi!)
* * *
Ja, hogy mit is?
Rövid határidővel egy gyerekopera szövegét, aztán a drámakötetemet rendezgetvén össze-vissza, majd az őszi bemutatónk szövegkönyvét, s pluszban még befejezném a harmadik regényemet, meg egy frankó kis drámát. Szóval, van mit írni. (De nem megy!)
