Írtunk a fészkes blogon egy kedves nyíltlevelet a Szakmának. Most leírom privát gondolataimat az "ügyről".
Hogy mi szükség van a kritikusra, erről korábban megírtam véleményem. Sőt, már kritikát is írtam kritikáról - igaz, (félig)viccesen. Most folytatom a gondolatmenetet.
A lényeg, hogy fel sem vetődik bennem, hogy nincs szükség kritikusra. Ha nincs kontroll, nincs külsőszem, akkor nincs fejlődés sem. Eddig tiszta az ügy tehát. Mi hiányzik akkor?
Az ember.
Röhejes, amikor színház címszó alatt az embert keresem, mert kevesen gondolják ezt hasonlóképpen. (Mondani mondják, de azt könnyű, ugye?) Mert a színház alapeleme az én, építőkockái a mi és ti, valutája az ők. Nincs te, s nincs ő. Ezt de sajnálom!
Persze gond egy szál se, mert ha nem tetszik az építmény, akkor felépítem a magamét. Ezért találtam ki ezt a működési (létezési) formát. S nekiláttam. Óvodásokkal kezdtem, majd kisiskolásokkal, s így tovább. Közben találkoztunk Anikóval, s ketten lettünk. Az elején semmi tudatosság nem volt ebben. Ám azt vettük észre, hogy alakult körülöttünk egy közösség. Tanítványok, barátok, kollégák - tök mindegy, de hasonlóan gondolkozó emberek vettek körül minket. Vesznek körül ma is.
S ahogy egyre inkább kiteljesedtünk, eljutottunk más gondolkodó emberekhez, megnyíltunk, s rá kellet jönnünk, hogy egy igen fontos halmazban lettünk perifériára szorult elemek. Ez a SZÍNHÁZ. Magyarországon. Kőbe vésett szabályrendszerrel.
Ahol vannak mesterek és tanítványok, dogmák és határok, kialkudott etika és esztétika. Ezt kellene most valahogy benyelnünk. És ezt nem sikerül valamiért lenyelnünk.
Egy szakmai alapokon működő mittudoménmi nem működhet szakmai kontroll nélkül. Ahol az egy egyet jelent, a kilenc kilencet stb. Nem találjuk a számozókat.
Nekem/nekünk most meg kellene találnom/találnunk a neveket, akik azt mondják, hogy JÓ vagy ROSSZ, amit csinálunk. Iránymutatást, figyelmeztetést, figyelmet várunk. Nincs kitől. Be kellene csöngetnem minden ajtón, amin az áll feliratozva, hogy "magyar színház", s egyesével idecsábítani hozzánk valamennyiüket. És behajolni, hogy tisztára mossanak minket. És közéjük tartozhatnánk. Nagy az ára, s nem biztos, hogy meglépjük.
Maradunk mikro. Makro nélkül.
És?
Megint virágnyelven beszéltem. Így aztán nem ért meg senki! (Tanuljak golgotául?)
Inkább leírom érthetőbben. Nos.
Én még az a fajta ósdi ember vagyok, aki azt gondolja, hogy az orvos az orvoslásért, a tanár a tanításért, a sportoló a győzelemért, az újságíró a tényekért, a politikus a nemzetért teszi a dolgát. Merő demagógia az egész. Tudom.
Ám a legnagyobb naiv baromság hinni abban, hogy a jó jó, a rossz pedig tényleg rossz. (Tudom, szemantikai izé meg ilyenek...) Mert sajna már nem tudom elhinni, hogy a színházban az a jó, amit a színházi szakma annak tart. Mert a szakember helyett egyre inkább a pénz- és hatalomkereső valaki kerül előtérbe, a bratyizás, mutyizás, sértődés, bosszú mozgat mindent színház címszó alatt. Ja, és ki ne felejtsem az örök motivációt: egy jó kis kamatyolás a díványon, hahahaha! (Mert röhejes, de rohadtul működik. Amúgy a díva szó innen ered? Vagy a dívából a fekvőszerkezet elnevezése?)
A tények. A színházi szakmát képviselő kb. 500 mainstream emberkéből eddig talán 8-10 arcot láttunk nálunk. Négy év alatt. (Miközben mi naponta kábé 10-15 írást olvasunk tőlük együttesen.) Az összes pályázati elbírálónkból eddig 1(!) kurátor járt a színházunkban, a többiek nem hogy arcról, de névről sem tudnak rólunk. (Bezzeg a Blahán a trafikos igen. De hogy?) S a legviccesebb és/vagy dühítőbb az egészben, hogy a pályázatainkon még így is meglenne az a minimális pontszám, ami támogatáshoz juttat bennünket, de mivel nincs szalmai sajtónk, bocsi van, nem átutalás.
És itt most nem arról van szó, hogy jó vagy rossz amit csinálunk. hanem arról, hogy álfelsőbbrendűségtől vezérelt önzőségek miatt az esélyt sem kapjuk meg arra, hogy megmérettessünk. Ezért haragszom a szakmára, s ezért tartom igazságtalan és szemét hozzáállásnak ezt a nemtörődömséget.
És ím, egy példa a végére: a fentebb linkelt felhívásban meghívtunk kb. 300 kritikust, hogy tök olcsón jöjjenek el hozzánk, aztán legyen valami. Négyen válaszoltak: ketten jönnek, egyikük felmentette magát, hiszen tíz éve nincs a pályán, s egyikük vérig sértődött egy nemlétező probléma okán.
Ezt a két vendéget mi örömmel látjuk majd, s reméljük, hogy hasznosan lesznek segítőkészek kritikájukkal. Nekünk biztosan megéri!
Na.
És most jöhetne az, hogy bezzeg én mekkora egy... Hát nem. Hibázok eleget, de legalább próbálok mindenből tanulni. (De erről majd később írok. Hiszen csak megérek egy külön bejegyzést, hehe!)
* * * * *
Íme, néhány hasznos oldal, amiket én/mi napiszinten olvasunk:
www.revizoronline.com
szinhaz.net
www.criticailapok.hu
vanyabacsi.blog.hu
www.origo.hu/kultura/
www.ellenfeny.hu
kultblog.hu/szinhaz
szinhaz.blog.hu
szin-jatekos.hu
pbest.postr.hu
katona.postr.hu
ésatöbbi...