Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

CZAT

mit gondolok? azt, amit te. vagy nem? de. nem. de. nem! de! nem. akkor is! [www.cziczo.hu]

Friss topikok

  • Dr. Visor Karola: #masturhate (2014.05.27. 12:36) Imre, te fütyi vagyol?
  • bikmakk: Kortárs irodalomra, művészfilmre, komolyzenére és színházra már pedig szükség van. Ez nem lehet ké... (2014.05.24. 14:41) Mert.
  • dr kotász: @Tomi from Space: Szerintem előbb olvass... (2014.02.15. 16:26) Az egészen más...
  • Cziczó Attila: terraincognita.uw.hu/2676.jpg (2014.02.15. 09:04) Ha kicsi lennék...
  • Cziczó Attila: 10% színtiszta (2012.05.17. 08:56) Génjeim

Linkblog

Címkék

Címkefelhő

Haláli (filmnovella)

czatti 2014.01.21. 07:07

Béla ötvennégyben született Budapesten. Boldognak kevésbé mondható gyermekkora volt. Sokat focizott, mert akkoriban minden srác focizott. Ennyi emléke van Pestről. Apja ötvenhatban halt meg. Fogalma sincs, hogy melyik oldalon állt. Manapság ha kérdezik, forradalmárnak mondja. Úgy hősiesebb.

A szakmunkásképző elvégzése után Tapolcára vonult be katonának. Két évet szolgált, s két évet focizott. Tehetségesnek mondták. Ott is ragadt a helyi csapatban, a ládaüzemben kapott alibi állást, és sportolt. Levelezőn még a testnevelés szakot is elvégezte. Így később tanár lett belőle. Testnevelő. Anyjával csak néhányszor találkozott. A temetésén utoljára.

Béla ma is tanár. Ugyanott, ugyanabban az iskolában, de már egyedül a régiek közül. Az újonnan érkezettekkel sosem kokettált. Mára eljutott odáig, hogy az igazgatón kívül senkit sem tudna megszólítani. És nem is akar senkit megszólítani. Életének egyetlen célja a győzelem volt. Mindenáron. A jó sportoló gyerekeket szerette, a többieket semmibe vette. A kövér diákokat kimondottan utálta. Gyengék – szokta mondani a délutáni edzéseken.
Bélát nem érdekelte senki.

Egyik szerda este, az őszi értekezleten, észrevette, hogy a kémiás kolléganőnek furcsán állt a haja. Őt ismerte, talán már három évtizede is van, hogy együtt tanítottak az iskolában. Gébetűs keresztneve van, ezt is tudta. Gréta talán? A két órás megbeszélésen csak őt figyelte: miért olyan furcsa? Utána, Gyabros igazgató úr irodájában, a szokásos fröccsözés alkalmával, meg is kérdezte: Feri, az a kémiás kishölgy, tudod a Gréta... – mondta ki elbizonytalanodva a nevet, de az igazgató hirtelen elkomorult arccal bólintott, így tudta, hogy telibe talált, s már folytatta is volna hosszan, de semmi erőszakossággal nem fűszerezett kérdését. Ám az igazgató úr gyorsan válaszolt: rákos a Grétike. Ki tudja, mennyi ideje van! Nehéz az élet – azzal töltött, és egy húzásra lenyomta az utolsó fröccsöt.

Béla egész úton hazafelé Grétán gondolkozott. Meg fog halni. Rákos. Parókája van, a kemótól. Tudta. Ezeket mindenki tudja. És mindenki retteg tőle. Béla eddig nem félt. Mert nem érezte a halál közelségét. Most fogta fel először, hogy bárkit elérhet. Bárki meghalhat. Ő is? A harmadik emeleti lakásába érve, miközben a megszokott mozdulatokkal akasztotta fel kabátját és kulcsait a helyükre, hangosan mondta ki: hatvanhárom vagyok. Megrázta a fejét, nem, az még nem öreg. Aki hatvanhárom éves, az még csak középkorú. Meghalni az öregek szoktak. Hány éves lehet Gréta? Zaklatottan bújt ágyba. Egyedül, mert egyedül élt. Sosem volt senkije. S eddig nem is vágyott senkire. De most...

Béla egyedül érezte magát.

Másnap, távolról ugyan, de figyelte Grétát, s meglepődött, mert a haldokló nem volt szomorú, elkeseredett, sőt, kimondottan jókedvvel járt-kelt az iskolában. A szünetekben hangosan nevető gyerekek vették körül. Béla most döbbent rá, hogy ő még nem hallott közelről gyereknevetést. A fegyelembe nem passzol a jókedv. Mikor hazaért, kabátját és kulcsát felakasztotta helyükre, leült kopott foteljába, s nevetni próbált. Mély, karcos hörgést hallott. Így nevetek – jelentette ki tárgyilagosan, s az előző napihoz képest is szomorúbban aludt el.

S beszélgetni kezdett kollégáival. Akármiről, csak nehogy kiderüljön titkos terve: mindent megtudni Grétáról! Ügyes volt, mert a taktikázáshoz értett. És egy hét sem kellett hozzá, hogy tényleg mindent megtudjon Grétájáról – akkorra már így mondta.

Matek-kémia-info tanár, énekel egy helyi kórusban, képzőművészeti szakkört vezet, dolgozik a városi tévének, negyvenkilenc éves, elvált, két fia van, és szépek a szemei – ez utóbbira magától jött rá Béla. Utoljára nagynénjét látta szépnek, még tizenkét évesen. Furcsa érzés volt. Akkor is, most is. Életében a gyönyört a jó eredmények jelentették. Egy 50 másodperces négyszáz méter, egy 17 méteres súlylökés, vagy egy jó váltás a 4x100 méteren. Este, a tükör előtt állt, s nézte magát. Szép vagyok? – kérdezte, és könnyezve aludt el.

A téli szünet előtti utolsó héten Gréta eltűnt. Kétségbeesetten kereste, másnap is, harmadnap is, de hiába. A karácsonyi banketten Gyabros igazgató úr elcsukló hangon jelentette be, hogy Grétike betegsége rosszabbra fordult. Béla karácsonya a leges-leges legmagányosabbra sikeredett. Gyertyát se gyújtott.
Béla félt.
Grétát január 8-án temették, Béla a leghátsó sorban állt, és egész testében remegve zokogott. A csokor vörös rózsát, amit gondosan válogatott össze, nem volt ereje a sírra tenni. Elsőként hagyta el a temetőt. Otthon összegubózva ült a foteljában, az asztalon álló vázát nézte, s a könnyei mögül homályosan összemosódó vörös árnyat. Soha többet nem látja Grétát. Sohatöbbet! Ennyire még nem érezte egyedül magát.

Fájhat a halál?

Lassan tavaszba fordult az idő, majd eljött a nyári szünet. Béla a hagyományos edzőtáborára készült, rengeteg feladattal járt a szervezés. De más volt ez a készülődés, mint az eddigiek. Béla boldogan tette a dolgát, viccelődött a gyerekekkel, jópofáskodott a kollégákkal, Béla könnyed volt és színes. És élvezte.

Mert megértette, magától jött rá, hogy Gréta boldogan halt meg. Egy teljes élettel a háta mögött. Béla számolt, még legalább huszonöt évet adott magának. Talán be tudja hozni a lemaradást! Talán képes lesz megélni egy életnyi boldogságot! Mert ha nem, akkor...

Béla elcseszte. De rendesen!

Címkék: film novella filmnovella

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://haromnower.blog.hu/api/trackback/id/tr315718666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.