'Gabriella tizennégyszer' című drámám bemutatója 2012. október 13-án este 7 órakor lesz a Fészek Színházban. Végigkövetem a próbafolyamatot. Mint rendező és író. Túinvan.
Vége az alapozásnak.
Mekkora öröm volt az első hét!
Aztán elérkeztünk a kijózanító "munkához". A héten eddig három próbán vagyunk túl, s bár kettő még a kreatív ismerkedés jegyében született, az a szerdai technikázás megmutatta, hogy mi vár még ránk.
Jönnek a szorgos hétköznapok. Ismételni, ismételni, szövegkönyvbe nézni, leereszteni, odaállni, ahova kell, megszokni, megtanulni, elfogadni, megérteni, s kezdeni elölről. Mert ilyen általában egy próba.
A rendező meg csak ül, néz, és hallgat. Mit lehetne mondani? (Majd ha odaérünk, megint megszólalok.)
Na, jó, azért volt két (jelenet)próba, ami az újdonság erejével hatott. Gyakorlatilag a kezdés. Az első 25 perc. Két találkozás: Zsófi és Tamás, majd Tamás és Béla. Hm. Valamit nagyon elkaptam/tunk Gabriella történetével, mert ennyire együtt gondolkodó három (négy, öt) embert kevés alkalommal láttam. (Utoljára pont a Gyenge vagyok volt hasonló élmény, az is egy trió, ugye!) Mindenki mindent tud karakteréről, mindent ért a rendező elképzeléseiből, tisztázottak az A-ból B-be jutás vég- és sarokpontjai... Azért is merem leírni ezeket a mondatokat, mert mindkét páros nagyon hasznosan és harmonikusan tudott együtt "dolgozni". Ritka az olyan, hogy egy próbafolyamat elején már a hősöket látom, s nem a színészeket. Általában ez nem is jó megoldás, ám jelen esetben jóleső érzés. (És megnyugtató.)
Alakul, nagyon gyorsan alakul mindenki. (És a személyek mellett a színpad is szinte teljesen kész!) Mindenki benne van a drámában.
(Csak ez a néhány következő próbán lennénk már túl!)
