Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

CZAT

mit gondolok? azt, amit te. vagy nem? de. nem. de. nem! de! nem. akkor is! [www.cziczo.hu]

Friss topikok

  • Dr. Visor Karola: #masturhate (2014.05.27. 12:36) Imre, te fütyi vagyol?
  • bikmakk: Kortárs irodalomra, művészfilmre, komolyzenére és színházra már pedig szükség van. Ez nem lehet ké... (2014.05.24. 14:41) Mert.
  • : @Tomi from Space: Szerintem előbb olvass... (2014.02.15. 16:26) Az egészen más...
  • Cziczó Attila: terraincognita.uw.hu/2676.jpg (2014.02.15. 09:04) Ha kicsi lennék...
  • Cziczó Attila: 10% színtiszta (2012.05.17. 08:56) Génjeim

Linkblog

Címkék

Címkefelhő

Galambketrec [24]

czatti 2012.03.25. 07:07

Elolvashatjátok 'Galambketrec' című novellaregényemet. Darabolva. Hetente egy-egy fejezetet. Jó lesz?

 

[24] Játék

A jólét olyan fokára jutottam, amit nehezen lehet kezelni. Hát még egy friss klubtagnak! (Felnőttek klubja.) Diploma és a Bokros-csomag után, határtalan önbizalom és magabiztosság tudatában, jólfizető médiaszerepléssel, így csurig telt bankszámlával és -végre Budapesten, naná, hogy nem bírtam magammal. Nem vettem észre, sajnálom! Pedig öregem mondogatta a maga stílusában, hogy nem jó ez így, nem foglalkoztam vele. Eltávolodtam a szüleimtől, s nem csak az önálló lakásom miatt. Enyém volt a világ, hát nem érted, apám? Kár! A magam ura lettem, erre vártam évtizedekig, elegem volt már a gyerekségből, felsőbbrendű akartam lenni, s végre! Egyedül voltam. Ezt sem vettem észre, sőt, még örültem is. Jó, hogy nem tartott sokáig, s az is jó, hogy volt. Na! Négy csajt hegesztettem, egyszerre. (Például.)

Négy Erikát. Mindet Erának becéztem. Kényelemből és elővigyázatosságból. Ők voltak a hülyék, nem én a szemét (akkoriban így mondtuk), tegye szívére kezét az a jóképű férfi, aki huszonvalahány évesen nem próbálta ki a szabad és szívtelen viszonyok halmozását! Jó érzés volt igába hajtani őket, és elhittem, hogy tényleg megtehetem. (Jogom van hozzá!) Az meg egy komoly érv, hogy a szenvedéstörténetekhez minimum két szereplő kell, aki kínoz, s aki hagyja. Tudom, mert mindkettőt eljátszhattam.

Szeretgettem Eráékat, a haverokra is maradt időm, munkám a szenvedélyemmé lett, paradicsomi állapotok között éltem. Szerelmeim néha bepróbálkoztak az együttélés lehetőségével, könnyen vertem vissza támadásaikat. Megkapták tőlem a néhány éve elvesztett kamaszos rajongást, cserébe elhihették, hogy még mindig azok a (fiatal)lányok, akik a strandon az első sorban napozhattak, megadtam nekik a szexualitásban rejlő legmagasabb szintű érzékiséget és vadállatiasságot, ők pedig várhattak rám. Néha napokig.

Ötödik Erika más volt. Először is nem látszott rajta, hogy a korosztályomba tartozna, simán érettebbnek tűnt nálam. (És a négyesfogatnál is.) Ám a legfontosabb, hogy megszerettem. (Beleszerettem!) Nem is lett Era, viszont vittem volna közös fészkünkbe. De nem jött. Önérzetes volt és független, ő úgy mondta, hogy önazonos. Randizgattunk, egészen érdekesnek talált ő is, mondjuk rengeteg munkám volt benne. Aztán összefeküdtünk, hol nálam, hol nála, istenítettem őt, ez is új volt. Eráékat lenulláztam, szakítani persze elfelejtettem velük, nem tartottam fontosnak. (Ahogy őket sem.)

Az első mélyütés egy hónap után ért. Erika, akkor már szokás szerint, lemondta az esti együttlétet. Beültem egy sörre a helyi menő szálloda menő bárjába, elég tré érzés volt magamban iszogatni, körülnéztem, csupa sápadt arcú férfitársam ült magányosan, ez lenne a sorsom Erika mellett? Gyorsan fizettem és elindultam hazafelé. Gyalog mentem: kiszellőztetem a fejem − motyogtam magamban a belém rögzült egyik legnépszerűbb halivudi sablonszöveget. A frissen nyílt mongol étterem hatalmas, egész falat betöltő ablakának fényében rágyújtottam, nagyot szívtam, és megláttam Erikát egy kopaszon is markáns férfi társaságában. Borozgattak, nagy gesztusokkal nevettek éppen valamin, s nem úgy tűnt, hogy a nő az enyém lenne, egyáltalán nem! Egész éjszaka ébren voltam, kétségek gyötörtek. Annyi eszem nem volt, legalábbis józan eszem, hogy egyből rájöjjek a lényegre. Hogy is lett volna, amikor a következő napok ugyanabban a csodálatos kábultságban teltek Erika mellett, amit korábban megszoktam! Egyik éjjel, egy jól sikerült házimozizás után, a közösen legyűrt félédes vörös bor és Erika csókjának ízével a számban, úgy döntöttem, meglepem, lépjünk át együtt a következő napba, közös kéjjel, egymás karjaiban. (Na, ilyen nyálas dumákkal etettem magam, kábé.) Vettem egy szál rózsát, aranyáron, becsöngettem, vártam meglepett, álmos arcát. Mindkettő passzolt (álmos is volt, meglepett is), de mindezek mellé betársultak a zavartság könnyen felismerhető arcvonásai. Te? − kérdezte, egyáltalán nem kedvesen. Mondtam, hogy meglepetés, bújjunk ágyba, talán azt is, hogy édesem! Nem lehet, jött a gyors és kimért válasz, megjött az öccse (mióta van?), már alszik, ne zavarjuk, majd holnap.

Virággal a kezemben értem haza, próbáltam megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, nem akartam hinni benne! Hogy mégsem a tökéletes szerelem a miénk! Egyre kevesebbet találkoztunk, egy hétfő délután beugrottam érte az irodába, a főnökével jött ki éppen, együtt szálltak be a metálra fényezett céges autóba, ha jól láttam, a vén szatír belemarkolt kedvesem fenekébe. Ezt már szóvá is tettem, nevetve rázott le: mindig szokott, és? Megsértődtem, duzzogva lestem a telefont, mikor jelentkezik már? Tíz napja nem láttam, az eszem józansága addigra teljesen kihalt, szerelmes filmeket néztem éjszakánként, folytak a könnyeim arcom két oldalán, gyakran tudnám elhányni magam mostanában, ha erre az időszakra gondolok. Szerencsére nem tartott már sokáig. Nyárias áprilisi vasárnap délelőtt volt, amikor elsétáltam lakása előtt, hátha meglátom egy pillanatra. Érdemes volt, mert tényleg jött. Két kis utazótáskájával szállt be egy kupéba, göndör dzsigoló nyomott csókot szájára, mielőtt kipörgetett kerékkel elindultak. Rohanni kezdtem utánuk. Kis utcákon kanyargott az olasz csodaautó, erőmet megfeszítve követtem őket, már eltűnni látszottak, amikor egy piros lámpa megfogta az üldözötteket. Sajnos az üldöző addigra teljesen kifulladt, egy kukára támaszkodva kapkodtam levegő után, oldalamra szorítva kezem, nem éltem valami sportos életet. Néztem a boldog párt, zöldre váltott a lámpa, eltűntek.

Röhögni kezdtem, de nagyon. Végre leesett! Én barom, nem vettem észre, hogy ugyanaz, mint én, csak neki nem négy Era, hanem ki tudja mennyi pénzeszsák! Plusz én, a csodabogár, kóstolónak. Nevettem, s ma már tudom, hogy nem véletlenül volt önfeledt az a nevetés. Azt az időt éltem éppen, amikor az ember próbálgatja magát. Felveszi, nézegeti, aztán másikat, nem tetszik, van még választék, így cserélgeti őket, a nőket. Vagy éppen nőként a pasikat. Ki így, ki úgy, mi Erikával speciel a két véglet voltunk. Belecsaptunk a lecsóba, de nagyon! Hogy sikerült-e? Majd kiderül. Mert ez az egész félredugogatás csak egy életszerű, logikát nélkülöző, néha kegyetlen, néha örömet okozó társasjáték. Nem kéne annyira komolyan venni! (De úgy tud fájni!)

Címkék: novella attila cziczó novellaregény galambketrec

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://haromnower.blog.hu/api/trackback/id/tr134323245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása