Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

CZAT

mit gondolok? azt, amit te. vagy nem? de. nem. de. nem! de! nem. akkor is! [www.cziczo.hu]

Friss topikok

  • Dr. Visor Karola: #masturhate (2014.05.27. 12:36) Imre, te fütyi vagyol?
  • bikmakk: Kortárs irodalomra, művészfilmre, komolyzenére és színházra már pedig szükség van. Ez nem lehet ké... (2014.05.24. 14:41) Mert.
  • : @Tomi from Space: Szerintem előbb olvass... (2014.02.15. 16:26) Az egészen más...
  • Cziczó Attila: terraincognita.uw.hu/2676.jpg (2014.02.15. 09:04) Ha kicsi lennék...
  • Cziczó Attila: 10% színtiszta (2012.05.17. 08:56) Génjeim

Linkblog

Címkék

Címkefelhő

Galambketrec [21]

czatti 2012.03.04. 07:07

Elolvashatjátok 'Galambketrec' című novellaregényemet. Darabolva. Hetente egy-egy fejezetet. Jó lesz?

 

[21] Körbe-körbe

Volt egy jópofa srác a második emeleten, vörös hajú, szemüveges, ahogy a dalban megírták valamikor, ő speciel ezzel (jópofaságával) operált, sikerült is befűznie a kis fekete csontit a harmadikról. Egy hétig nyomult, utána ugyanennyi ideig nem láttuk őket, viszont előidéztek egy kisebbfajta népvándorlást, lefoglalva a 316-os szobát.

Hevesen és kevésbé jópofán szakítottak, a kis fekete csonti aztán a mamlasz dagi csákóval vigasztalódott a földszintről, meglehetősen depresszívek voltak külön-külön is, viszont a srác batár amerikai kocsijában keféltek elég durván, komoly nézősereget toborozva maguknak. Amikor megjelent róluk egy viszonylag jól sikerült fénykép a faliújságon, a kiscsaj elhagyta a koleszt. (Egy életre, gondolom.)

A mamlasz srác depressziójába menekülve szürcsölte szénsavmentes ásványvizét a leghátsó büféasztalnál, egészen addig, amíg néhány hét erőgyűjtés után végre oda nem ült hozzá Kancsa a hetedikről. Érdekes látvány volt, ahogy az örökösen nevetgélő lány mellett búskomorkodott a dagi fiú, még jó, hogy meglepődtünk, amikor néhány hét múlva gyűrűvel kezükön, kézen fogva sétálgattak az iszogató kollégisták között!

Állítólag valami fogadás volt, gondolom, egyik trendi amerikai film ihlette őket, a colos srác a negyedikről valahogy befűzte Kancsát, egyéjszakás kaland, egykamerás felvétel, egyöntetű siker a tévés szobában. Kancsa erőltetetten nevetett, de úgy tökön rúgta a colost, hogy műteni kellett. A jegyese kiborult persze, sírva csomagolt a mamlasz fiú, véget ért egy szerelem. (Anyám kedvenc dala volt.)

A colos néhány nap múlva újból megjelent, röhögtünk, mekkora kötés lehet a golyóján, de a mázlista ebből is jól jött ki! Mert a lányok köztudottan imádják a szenvedő srácokat, szinte vetélkedtek a repedt heréjűért, végül a szerb lány (a negyedikről) nyerte meg az ápolási versenyt, hosszú kapcsolatnak nézett ki szerelmük.

Csak az a farsang ne lett volna! Szandokánnak öltöztem, hallottam róla, mennyire értékelik kék szemeimet a nők, hát kiemeltem, plusz egy bazi nagy kardot is felkötöttem, fallosz szimbólum, mint tudjuk! Szerbiában is hasonlóak lehetnek a társadalmi és nemi rögzülések, mert éjfélkor a szobánkból hallotta az egész harmadik emelet, ahogy a csúcson elkiáltottam magam: Bruuuuuuk! A lány is elégedett lehetett, mert hosszan nyögdécselt valamit szerbül, leforrázva feküdtünk egymás mellett, körülöttünk a darabokra tépett maláj és pokémonjelmez.

Húztuk egy hónapig, aztán tavasszal Petőfi lettem az ünnepi műsorban, Juli meg Szendrey Júlia. A keresztnév és a történelmi kisszakáll iránti vágy passzolt nála, ahogy a Nemzeti dalt szavaltam, teljesen megőrjítette, úgyhogy kénytelen voltam egy hirte-lenszakítást eszközölni a negyediken, azután forradalmi hévvel ágyba bújni a hatodikon. Rendszeresítettük az együttléteket, Sándor sem csinálhatta jobban, nem csodálom, hogy világot akart megváltani anno!

Juli, elődjéhez méltóan, azaz méltatlanul korán mondott le rólam, észre se vettem volna, ha szobatársaim nem figyelmeztetnek, hogy a benga fekete sráccal nyomul egy ideje a 823-ban. Könnyen jött, könnyen ment, különben is elfoglalt voltam magammal, lelkemben próbáltam rendet tenni. A fekete (amúgy francia) fiú azért rendes volt, mert raccsolós és tört magyarsággal elnézést kért, ittunk rá egy üveg jófajta viszkit, majd együtt énekeltük a márszejeszt. Juli is lenézett a büfébe, zavartan ült le közénk, majd egy csattanós maflással hagyott kettesben minket (újból), amikor a „Mi van, picsa?” kérdéssel fordult hozzá színesbőrű szerelme. Büszke voltam magamra, hatékonyan oldottam meg a magyar nyelv szépségeinek megismertetését külföldi barátomnál.

Ketten maradtunk hajnalra, én bealudtam az asztalon, csörömpölésre ébredtem, a vendégdiák nyomatta hátulról a pultoslányt, potyogtak a poharak, majd másnap Juli könnyei, hahaha! Ellenben a következő hetekben a büfé raktárkészletét egy izmos új munkaerő töltötte fel teli rekeszekkel, európai uniós előjáték, francia vendégmunkással. Csak azt felejtette el a srác (barátom!), hogy tulajdonképpen tanulni érkezett országunkba, az ösztöndíjrendszer nem terjed ki a szexuális és raktározási szolgáltatásokra, így könnyeivel küszködve szállt fel a nemzetközi gyorsra, büfés kedvese szalvétába csomagolt friss pogácsával búcsúzott el tőle.

A negyediken közben felépült részleges lelkiösszetöréséből a colos srác, viszont e téren (lelkiek és a többi) nagy tapasztalatra tett szert, így könnyen vette kezelésbe a szerelem és rakodómunkás nélkül maradt vendéglátós lányt. Egy hónap múlva a bizniszbe is beszállt, apja, a vidéki vállalkozó ebben nagyobb fantáziát láthatott, mint a művszerv szakirányban, és így esett, hogy a következő év elején már egy új betéti társaság és egy friss, boldog házaspár tulajdonolta a kolesz büféjét.

Az egyetem tényleg nagyon jó volt. A vizsgaidőszak nem mindig, de ki lehetett bírni. (A kulturális antropológiát mondjuk nem.) De abban az öt évben a legszebb perceket, órákat, napokat, az örök felszabadultság, a jókedv és a határtalan mosolygós fiatalság bölcsőjét ez a hely, a fapados, félhomályban rejtőzködő, olcsó italaival és sajátos hangulatával csábító kantin jelentette. Arányait tekintve a felsőoktatásra szánt időmből majdnem két évet ott töltöttem. Otthonom volt. Apám porlepte olvasószobája, anyám illatozó konyhája, a családi tévénézős nappali, az első cigaretták füstjétől fullasztó szobám, mind egy helyre központosult, folytonosságot biztosítva kiskamasz életemnek, ajtót nyitva felnőtté alakuló lelkemnek. (És testemnek.) Sokat ücsörögtem csak úgy magamban, baccardi rumot iszogatva, élveztem, hogy nincsenek nappalok és éjszakák, nincsenek hétköznapok! És figyeltem. Ahogy szerelmek és szenvedélyes testi kapcsolatok alakulnak ki az asztaloknál. Ez a világ rendje. (Egyetemes kultúránkban.)

 

Címkék: novella attila cziczó novellaregény galambketrec

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://haromnower.blog.hu/api/trackback/id/tr924154720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása