Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

CZAT

mit gondolok? azt, amit te. vagy nem? de. nem. de. nem! de! nem. akkor is! [www.cziczo.hu]

Friss topikok

  • Dr. Visor Karola: #masturhate (2014.05.27. 12:36) Imre, te fütyi vagyol?
  • bikmakk: Kortárs irodalomra, művészfilmre, komolyzenére és színházra már pedig szükség van. Ez nem lehet ké... (2014.05.24. 14:41) Mert.
  • dr kotász: @Tomi from Space: Szerintem előbb olvass... (2014.02.15. 16:26) Az egészen más...
  • Cziczó Attila: terraincognita.uw.hu/2676.jpg (2014.02.15. 09:04) Ha kicsi lennék...
  • Cziczó Attila: 10% színtiszta (2012.05.17. 08:56) Génjeim

Linkblog

Címkék

Címkefelhő

Galambketrec [19]

czatti 2012.02.19. 07:07

Elolvashatjátok 'Galambketrec' című novellaregényemet. Darabolva. Hetente egy-egy fejezetet. Jó lesz?

 

[19] Monogram

Meghalt az öreg Vakarek. Dögöljön is meg az ilyen!

Pedig hogy zokogott!

Volt az már öt-hat éve is. Öcsémmel dinnyét loptunk. Az öreg Vakarekét. Arra nem számítottunk, hogy megjelenik, aznap volt hetvenéves. Kitüntette éppen a tanácstitkár. Erre ez a piszok otthagyta a kockásabroszos zsúrt. Pedig a tiszteletére! Valaki biztos besúgott minket. (Kikérjem?)

Egy akkora bottal vert, mint én voltam. (Hetedikben.) Tesóm elszaladt, csak én kaptam, vérzett a fülem, úgy mentem haza. Apám kérdezte, hogy mi volt? Mondtam, hogy az öreg komcsi. Odamentünk a házához. Jött ki a Vakarek, megkérdezte apámtól, hogy a te fiad? Apám bólintott, erre amaz bőgni kezdett. Zokogott. Nem tudtam, miért.

Sokáig nem tudtam. Néhány hónapja Ili néni elmesélte, hogy ki volt az én öreganyám. Apám erről mélyen hallgatott addig. Az én öreganyám jó asszony volt.  Úrilány. Budapesten élt vénlányként, a Dob utcában, a bérház földszintjén kis trafikját vezette. Családi örökség. Öregapám az akkor már halványabb fényében tündöklő New York Café és Restaurant pincére volt. Mikor találkoztak, már mindketten közeledtek a negyedik ikszhez. A sármos férfi elbűvölte a mamát, mert hamarosan házasság, majd ingatlan eladás lett a találkozás eredménye. Öregapám befektette öreganyámat ágyába, pénzét meg a háborúban lerombolt vidéki panziójába. Újból felvirágzott az üzlet, megteltek az asztalok, a szobák, két nagyszülőm egymást átkarolva nézték a hajnali csillagokat műszak után. Az élet ilyen, amikor szép. Boldogok voltak. És negyvenévesek, amikor megszületett apám. Öregapám még kézbe vette a fiát, aztán lelépett. Mert a történelem közbeszólt. (S azt nem bírta elviselni.)

Ebédidő volt, az asztaloknál négyen ültek, a pultnál ketten ittak, állva. Öregapám jeget vágott a pincében, öreganyám kávét főzött a pult mögött, amikor belépett a Vakarek meg két idegen. Filmekben már láttam őket, Ili néni is úgy mesélte, fekete bőrkabát és fekete kalap. Jöttek lefoglalni. Mindent. Öregapám nem értette, mi van. Öreganyám akkor már sírt. Mert ő tudta, hogy vége. Leroskadva egy hokedlire nézte végig, ahogy összeverik öregapámat, összeszednek minden pénzt, lepecsételnek ajtót-ablakot. És féltve fogta nagy, gömbölyű hasát, amikor kilökték a hideg udvarra. Öregapámat behúzta a házba, ágyba fektette, és virrasztott mellette hajnalig. Akkor érkezett az első fosztogató. A szembeszomszéd felesége volt, akinek nyáron munkát adott, hogy sánta férjét eltarthassa. Két nap alatt rámolták ki a panziót a falubeliek. Az államnak négy fal és egy félig lekopasztott tető maradt. És a vadszőlővel befuttatott gang, vagy mi. (Vagy mi?!) Ezért ment el az öregapám. Gyenge volt, megvetem érte. De gyűlölni nem tudom. Mert a nevem tőle van. (A fele.)

Öreganyám mosásból meg vasalásból élt később, a kicsi apámmal. A házat, ami a panzió mellett állt, részletre megvehette a tanácstól. De munkát nem kapott, mert kulák volt. (Kulákné.) Szúrós tekinteteket annál többet. Volt, aki leköpte. De mosatni meg vasaltatni azért tudott a kommunista rezsimtől sújtott falusi magyar nép. Nem mindenki, persze. Néhányan segítették öreganyámat. Ili néni is, anyatejjel. Ha beszakadt a tető, vagy elmozdult az ablak, reggelre mindig megjavítódott valahogy. (Titokban, persze.) Ha összegyűlt a mosnivaló, valaki mindig bekopogott egy kis trécselésre, aztán besegített a munkába, csak hogy teljen az idő.

Egyszer öreganyám a Vakarekék koszosát mosta és vasalta. Volt ott egy kendő a sok ruha között. Mátkakendő. Belehímezve egy D és J betű. Öreganyám azt könnyes szemmel vasalta. Aztán mikor vitte vissza a házhoz a tisztát, maga Vakarek jött ki elé.

− Szépen dolgozol, te − nézett mélyen öreganyám szemébe. − Akarsz-e még munkát?

− Nem akarok. Elég ez. − válaszolta öreganyám.

− Mért vagy velem ellenséges, Juli?

Öreganyám levágta a ruháskosarat és hazarohant. Ili néni remegve találta még reggel is. Mert a Vakareknek semmi nem volt elég. Mindent akart. Öreganyámat is.

1956 ősze úgy repült el a falu felett, mint a költöző gólyák. Azt vették csak észre, hogy új tanácselnök emlékezett a tanácsköztársaság proletárjaira tavasszal. Öreganyám egyre több idénymunkát vállalhatott, idővel takarítónőnek vették fel a pártirodába, a mosást is feladhatta végre. És mire apám gimnáziumba került, öreganyám már a tanácsnál dolgozott, onnan is ment nyugdíjba. Születésem előtt egy évvel halt meg.

Ezt mesélte el Ili néni. Megértettem, apám miért hallgatott erről. Mert olyan vagyok, mint ő. Ugyanolyan lobbanékony. Az öreg Vakarek vérét akartam, tiszta szívből!

Tervezni kezdtem a bosszút. Olyan indulat uralta tizenkilenc éves lelkem, amilyent elképzelni sem tudtam addig. Lassú, fájdalmas halált akartam neki! Halált akartam − és nem éreztem félelmetesnek a szót. Irodalmi és filmélményekből könnyen építgettem a kivégzése tervét. De olyan kegyetlenségeket is hozzáadtam, amiket addig sosem láttam, olvastam, hallottam. Fantáziám meglódult. Tényleg él egy ösztönállat minden emberben? És a vadak ölnek-e céltalanul, s nem a táplálékért? Pusztán lelki nyugalmuk békéjéért gyilkolnak-e a primitív élőlények? − ilyen gondolatok cikáztak agyamban. Halált a békéért. Halál és béke. (Ja! Háború és Béke.)

Hiába próbáltam, nem voltam képes megállapodni magammal. A hogyanban. Csak azt tudtam, hogy akarom. Láttam magam előtt azt a gonosz tekintetét, ahogy átváltozik. Ahogy könyörög, riadt, buta szemeivel! Akartam, hogy könyörögjön, és ne bocsássak meg neki! Ó, mennyire gyűlöltem! Megalázni akartam, hogy élje át ugyanazt a szenvedést, amit okozott. És gyilkos ösztöneim vezérelte világomban, az ábécé pénztáránál sorban állva, ott állt előttem az öreg Vakarek. Megismertem hegyes füleit, görnyedt tartását, jellegzetes olajszagát. Fizetett, majd én is. Egymás mellett pakoltuk ki kosarainkat. Néztem, milyen lassan mozog. Érezhette, hogy figyelem, mert meredt a szatyrára. Félt? Direkt vártam, hogy elinduljon, és a szemembe nézzen. Hóhér és áldozata.

Elindult. Megpróbált kikerülni. Nem hagytam, annyira léptem hátra, hogy ne férjen el. És végre felnézett. Nem a szemembe, el, messzire.

− Szerbusz, fiam. Megnőttél.

Nem válaszoltam. Akartam, hogy a szemembe nézzen.

− Apád jól van? − csuklott el a hangja. Megvagy, piszok! Hát tudod, hogy mi a sorsod! Szemet szemért! (Cikáztak gondolataim.) És végre rám nézett. Öreg, fáradt, megtört, könnyes szemeivel.

− Bocsássatok meg nekem. Bocsássatok meg.

És vállamra tette a kezét. Megszorított. És az a szorítás kirántotta belőlem az indulatot. Szinte láttam, ahogy fényes tölcsérként hagyja el testemet, lelkemet a gyűlölet.

− Viszlát! − köszöntem el a sántikálva távolodó öregtől.

Így kell megbocsátani?

Néhány hét múlva meghalt az öreg Vakarek. Dögöljön is meg az ilyen! Pusztuljon el! Haljon csak meg. Nyugodjon. (Békében?)

Ha apám akkoriban belelátott volna a lelkembe!

Borzalmas, hogy az az ember is én voltam. Szégyenemet ugyanúgy titkoltam, mint gyilkos veszettségemet. Senki ne lássa meg, ki vagyok!

Sosem voltam azelőtt a temetőben egyedül. Hosszú percekig kerestem öreganyám sírját. Virágot sem vittem neki. Csak álltam. Néztem a zöld mohával benőtt szürke sírkövet. Dóczy Juliánna. 1912–1972. „Szívünkben mindég megmaradsz.” 

Címkék: novella attila cziczó novellaregény galambketrec

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://haromnower.blog.hu/api/trackback/id/tr224094169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.