Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

CZAT

mit gondolok? azt, amit te. vagy nem? de. nem. de. nem! de! nem. akkor is! [www.cziczo.hu]

Friss topikok

  • Dr. Visor Karola: #masturhate (2014.05.27. 12:36) Imre, te fütyi vagyol?
  • bikmakk: Kortárs irodalomra, művészfilmre, komolyzenére és színházra már pedig szükség van. Ez nem lehet ké... (2014.05.24. 14:41) Mert.
  • dr kotász: @Tomi from Space: Szerintem előbb olvass... (2014.02.15. 16:26) Az egészen más...
  • Cziczó Attila: terraincognita.uw.hu/2676.jpg (2014.02.15. 09:04) Ha kicsi lennék...
  • Cziczó Attila: 10% színtiszta (2012.05.17. 08:56) Génjeim

Linkblog

Címkék

Címkefelhő

Galambketrec [14]

czatti 2012.01.15. 07:07

Elolvashatjátok 'Galambketrec' című novellaregényemet. Darabolva. Hetente egy-egy fejezetet. Jó lesz?

 

[14] Hármasban

Anyu veséje születésemkor kezdett tropára menni, öcsém érkeztével aztán teljesen bekrepált. Húzta még tizenegy évig, aztán feladta. Anyuka veséjét kiveszi a doktor bácsi − zokogott nagynéném, mi csak ültünk bambán egymás mellett, nem volt ki a csapat nélkülünk, mikor mehetünk vissza a suliudvarra? Gyászos hangulat lengte be kisutcánkat, apu is aggódó arccal járt-kelt, mondjuk, elege lehetett a siratóasszonyok örökös nyöszörgéséből: rutinműtét, nyugi, srácok!

Egy hétig menőztem a rutin szóval, nagy ritkaság volt mifelénk akkoriban a semmiből felbukkanó idegen kifejezés, az utolsó talány Botos Pisti szájából az 56 volt, ami egy egyszerű szám, de ahogy Pisti mondta, tudtuk, hogy jelentése van. Na, eljött a búcsúzás napja, anyu kékmintás hálóköpenyben szállt be a Skodánkba, apu ingben és rövidnadrágban pakolta a bőröndöket, öcsém fekete klottgatyában, mezítláb integetett, én meg a kedvenc négycsíkos-jugoszláv-adidas melegítőmben sültem éppen meg a tűző napon. Hosszú és fájdalmas volt anyu elmenetele, szegény veséje, akkor még benne volt, furdalt a kíváncsiság, mi lesz a sorsa, meg hogyan vágják ki. De mégis az anyámról volt szó, ezért sírtam is egy kicsit. (Azért őszintén.) 

Apu este jött haza, kedvesen mosolygott ránk, öléből néztük a meccset, látszott, hogy el van kenődve. Aztán megjött Géza, szomorú volt ő is (ahogy nézett szegény!), hamar lefektettek minket és elhúztak Jenőhöz, ultizni. Így ment ez néhány napig, főtt kukoricán és fagyin éltünk, vedeltük a traubit, aztán apu álmos szemekkel odaült mellénk (Frédibénit néztünk), s kinyögte, hogy megyünk Vera néniékhez.

Fasza! Volt két akkora krumpliföldjük, hogy cajgával is egy órába telt körbetekerni, meg egy csomó disznójuk, csirkéjük, két tacskójuk, de a házukban nem volt vécé. (Csak az udvaron, fabudi.) Öcsém persze örült, szeretett ott lenni, barátja volt Kricsi, az anyakoca, együtt nyomtak három mázsát, abból tesóm volt harminc kiló. Engem csak a bolhák szerettek. Megérkeztünk, apu adott két-két puszit, meg egy bazi nagy pacsit (ez már tetszett, azért mégiscsak hetedikes voltam már!), majd por- és kipufogófüstöt maga után hagyva elszáguldott.

Este már vörös volt a lábam meg a két karom a vakarástól. Éjszaka melegem volt, hiányzott anyu meg apu, hajnalban aztán durván bevizeltem. Mogorva, de kakaóban gazdag reggeli után érkezett meg apu, szemei gyakorlatilag már nem látszottak a táskáktól, persze megértett, úgy szorítottam, hogy levegőt alig kapott. Öcsémet nehezen találtuk meg, végül a tyúkólból szedte elő Vera néni, kezében egy félig szaros tojással adott kezet, felnőttesen búcsúztunk. Mert ő persze maradt. A kocsi ablakából még láttam, ahogy Kricsit átölelve andalognak a földúton. Irigyeltem is meg nem is. (Puhány vagyok?)

Hazaértünk apuval, kongott a nagy ház az ürességtől, inkább kiültünk a teraszra, ő fröccsöt ivott, én traubit. Nem beszélgettünk. Láttam, hogy gondterhelt, én bezzeg élveztem a helyzetet. (Olyan felnőttes volt.) Na, most mi lesz? − nézett rám csíkszemeivel. Megvontam a vállam. Fogalmam sem volt, mi a problémája. (Hát én.) Szegény apám életében először került színtiszta szülői pozícióba. Mert, szépíthetném a helyzetet, valójában anyu és három fia voltunk mi, a családunk. Szegény öregem, belehuppant a közepébe, apa lett, nagybetűs. Ültünk még egy órát, közben megivott három-négy fröccsöt, elszívott fél doboz cigit, aztán megoldotta az első számú problémát: a gyereke élelmezését.

Erzsó mamához jelentett be, aki szemben lakott velünk. Apunak pótanyukája, nekünk pótnagymamánk volt. Öregem büszkén kacsintott rám este: na, mindent meg lehet oldani, mi? Így kaptam reggelit és ebédet a következő naptól, Erzsó mama imádott, szeretett nézni evés közben, azt mondta, ez a művészet, nem a pikasszó! Az, hogy Zita is ott töltötte éppen a nyarat, és ő is pont hetedikes volt, és pont baromi jó csaj is, mellékesnek tűnt. (Apunak.) Ültünk az asztalnál hármasban, három boldog ember: a mama, az unoka, meg a szembegyerek. Úgy gondoltam, szép nyár elé nézek. Csak szegény anyut sajnáltam. (Meg a veséjét.)

Azt hittem, Frenki nélkül unalmas lesz a nyár (mamájánál volt augusztus végéig), de Zitával egész jól elvoltunk, reggelinél találkoztunk, vacsorára mentem csak haza. Labdáztunk, bújócskáztunk, társasoztunk, de főleg beszélgettünk. Mindenről ám! Szeretkezésről, kapitalizmusról, maffiáról, amerikai színészekről, zenekarokról. Aztán negyedik nap beállított Botos Pisti, hogy hallotta híremet, miért nem megyek focizni? Mondtam, hogy Zitáéknál eszem, meg együtt vagyunk napközben. Nem tetszett neki: holnap gyere hozzánk, anyám fasírtot csinál paradicsomos káposztával. Na ne! Egyik legkedvencebb kedvencem a fasírt! Mit csináljak? − tűnődtem néhány percig, aztán persze igent mondtam.

Másnap Erzsó mamánál nyitottam a reggelivel, aztán elrohantam lesütött fejjel, Zitának azt mondtam, hogy focizunk délelőtt. Nem tetszett neki, Botos Pistit ki nem állhatta. (Nem csodálom.) Persze foci nem volt, egyedül ücsörögtem a nádasban, aztán fél tizenkettőkor már Pistiéknél ebédeltem, hárman ültünk körül ötven fasírtot: a dagadt anyja, Pisti, meg én. Tizenötnél (fejenként!) hagytuk abba, döntetlenben egyeztünk meg. Nehéz menet volt, de engem várt még a szembekonyha, krumplileves (fúj!) és rántott csirke rizzsel. Ültünk az asztalnál, három morcos ember: Erzsó mama azért, mert alig ettem (négy combot csak), Zita azért, mert nem voltam vele, én meg azért, mert feszült a hasam. (Nagyon.)

Hogy lehet ezt bírni? Mert ezután is elvárta Pisti az ingyenebédelést. A dagadt anyja még sajnált is: a kis árva! Tudtam, hogy ezt nem bírhatom. Beavattam Zitát. (Pisti is ott volt.) A haditerv az lett, hogy egyek keveset. Azt meg nem tudtam. (Növésben lévő kamaszként.) Kínszenvedés lett az életem! De közben gyönyör is. Mert ennyi finomságot egy év alatt ettem azelőtt, összesen. Mintha megérezték volna a szakácsok a versengés ízét, egyre jobbat és finomabbat főztek. Botos Pisti közben megunt, mert megjött az unokatestójának (fiú) német levelezőtársa (csaj), de az anyja már nem akart magamra hagyni, egyen az a gyerek, a kis nyomorult!

Viszont Zita szemében nőttem. Láttam, ahogy nézett rám! Biztos hősnek látott, azért gondolom, mert sokat beszélgettünk a hősökről, közös kedvencünk a Benhúr volt. (Minimum!) És egyik reggeli után azt mondta, hogy mutat valamit. De mit? Nem mondta meg. Bemásztunk a garázsba, ahol az apukájának a Trabantja volt, meg egy csomó nyúlketrec. Mondta, hogy üljek be a kormányhoz. Azt a mindenit, még sosem vezettem! Aztán ő is beült. És mondta, hogy mutassam meg a fütyimet. Ő is megmutatja a punciját. Szóval ezért volt az egész? Ezért lettem hős a szemében? Mert van pöcsöm? Még hogy mutassam meg! Soha! Ráadásul három szőr volt már rajta (fölötte), ez a világ legcikisebb kinézete pöcsileg, azt nem, azt már nem! − fortyogtam magamban, aztán nagy bátran azt mondtam, hogy előbb inkább ő.

És kezdte kigombolni a nadrágját! Mi lesz itt? Ennyire kíváncsi egy nyamvadt kissrác pöcsére, hogy képes elővenni a punciját? Nagyon betojtam. (Majdnem szó szerint.) Szerencsére félúton abbahagyta: úgysem fogod megmutatni! Ráztam a fejem, szemlesütve. Visszagombolkozott, kiszálltunk a kocsiból, s mentünk a dolgunkra: semmit csinálni. Ebédig nem szólt hozzám. Egy szót se! Csak köveket dobált a nádasba. Aztán elmentem Pistiékhez kajálni, aztán Zitáékkal is ettem. De nem ízlett. Főleg Erzsó mama palacsintája. (Pedig olyan jó szokott lenni!)

Három nappal voltunk anyu hazajövetele előtt. Este apu nem egyedül jött haza. A Nóri néni is jött vele, a Géza menyasszonya. (Jó öreg volt már ahhoz!) És elkezdett nekem takarítani, meg a szennyest összeszedni, lehúzta az ágyneműt, letörölte és meglocsolta a virágokat. Nagyon pipa voltam. Mit akar ez itt? És egyfolytában vigyorgott az apura. Aha! Az apu pöcsére fáj a foga! Hát minden nő ilyen? Akár kicsi, akár öreg, csak egy dolgot akar, pöcsöt nézni? Reméltem, hogy apu nem hagyja. Mit szólna hozzá anyu? Szegény fekszik a kórházban, félbe van vágva, ez a banya meg itt legyeskedik apu körül! Aztán megjött a Géza, csókolózott a nővel, beledugta a nyelvét a szájába, aput is zavarta, mert kihúzott magával a teraszra. És aznap este nem ultizni mentek, hanem moziba. De nem ám a felnőttek: az apu meg én! De jó volt! Együtt szaladtunk a szúnyogirtós kocsi mögött, olyan büdösek voltunk, hogy még Anci néni (jegyszedő) is rosszul lett, nem csak a szúnyogok. És hazafelé még fagyit is ettünk (este!), és lementünk a nádashoz kísértetet nézni. Mire hazaértünk, már senki sem volt otthon. (Pedig a Gézáék még takarítottak, mikor elmentünk.)

Másnap apuval takarítottunk egész délelőtt (minek kétszer?), szerencsére vasárnap volt, étteremben ettünk (én túrós tésztát), aztán este, mielőtt elment ultizni az utolsóra, még egy bizalmas beszélgetést megejtettünk: na figyelj, fiam, holnapra elígértelek a Géza anyjához, szeretne megebédeltetni, de Erzsó mamát nem sérthetjük meg, tudod milyen, megeszel két adagot? − vett egy nagy levegőt, hosszú mondatokba bonyolódott mindig, amikor kellemetlen volt neki a téma. Persze, hogy bevállaltam. (Fél egyre.)

Pistiéknél húsleves meg tökfőzelék paprikás csirkével, Zitáéknál gyümölcsleves meg sültkaraj krumplipürével, Gézamamánál paradicsomleves (fúj!) meg töltött káposzta meg lekváros fánk volt a menü. Háromemberes adag nyugodott hasamban (békében), háromszor ültem végig néma csendben az ebédet (hármasban). De vége volt. Pisti már régóta nem beszélt velem, Zita is teljesen elhidegült tőlem, ráadásul az öcsém is kezdett hiányozni.

Rend várta otthon anyut. Öcsémért korán reggel indultunk, igaza volt apunak, mert egy órán keresztül kellett kimosni a koszból. Érzékeny búcsút vettünk Vera néniéktől (plusz Kricsitől), a restiben még apu vett nekünk egy télifagyit (nyáron az a menő!), és elindultunk anyuért.

De jó volt! (Mert együtt az igazi.)

Mindenki vigyorgott a kocsiban: apu, cigivel a szájában, öcsém, csupa csokis képével, és én, a majdnem férfivá hősült nagytesó.

 

Címkék: novella attila cziczó novellaregény galambketrec

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://haromnower.blog.hu/api/trackback/id/tr933521977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.