Többen kérdezik, miért vagyok felületes színházelemző írásaimban; miért nem ások mélyebbre?
Mert nem tartom fontosnak.
Mert a színházról azt gondolom, ahol éppen tartok. Leírni nem szeretném, hiszen az örökváltozót nem rögzíti szívesen az ember. Valószínűnek tartom, hogy egyszer eljön az a nap, amikor összegzek. (Bár jobban örülnék, ha sírba szállna velem minden tudás - így elérhetném, hogy megállás nélkül, halálig mentem előre.)
Mert folyamatosan tanulok. S nem hiszem, hogy azoktól tanulnék, akik 'nem felületesen írják le elemzéseiket a színházról'. Sokkal inkább azoktól, akik úton vannak. Úgy is mondhatnám, hogy az okosokból nem kérek. (Csak az okosodókból.)
Mert a színházzal kötött frigyem nincs állandóra állítva. Annyi minden érdekel még! Ki tudja, lesz-e válóperünk hamarosan? Vagy elhidegülünk, s jegesre fagyva (meg)élünk egymásból! Az idő mindig belesikál a fogaskerékbe. Mert a piszok hajtja ezt a motort: az én színházcsinálásomat. Ameddig nincs tökéletes, addig nincs befejezett sem: addig nincs összegzési pont. (Fejlődés és ismerkedés van.)
Mert most éppen egy (leg)újabb formát próbálgatok. Ami leszívja az erőmet, de határtalan lehetőségek felé irányíthat. Van ugye a Fészek Színház társulata. A kezdetektől azt gondolom, hogy a folyamatosan változó személyi összetétel az erőssége ennek a közösségnek. Bebetonozva egy ember van: én. (Na meg néhány éve Ancsi.) Mindenki más jön és megy. A kérdés csak az: honnan jön és hova megy? (Mivel érkezett, s mivel távozik?) Tapasztalat (statisztika) még kevés áll rendelkezésemre. Az biztos, hogy olyan erőket szabadítok/tunk fel ezekben a színházcsinálókban, amelyek életre szólóak. (Hogy erről tudomása lesz-e a kilépőnek, vagy csak a tudatalattijában rögzíti, az egy nagy kérdés. Hálás színjátszóval ritkán találkoztam az elmúlt bő évtizedben. Annyit persze hozzá kell gondolni, hogy eddig - jórészt - diákokból, azaz kamaszokból állt össze a massza.)
Mert amit a színházról gondolok, amit tudok, azt féltve őrzöm. Elirigylem! Mégis átadom őszintén, szeretettel, fizetség nélkül annak, aki odajön hozzám; mert akarja megérezni azt az ízt, amit én kotyvasztok.
Hát itt tartok. Nagyképűen, elhivatottan, magabiztosan - mégis "dicstelenül" - színházalok. (Maradjon is így. Mert ezt szeretem.)
