Cziczó Attila & Co.

Hosszú bejegyzés következik. A szünet is hosszú volt, amit (kisebb) részben pihenéssel töltöttem, (nagyobb) részben „munkával”. Zalamerenyén jártunk, a 10. CZICZÓTÁBORban.

 

 

Tíz éve kezdődött, még Bodajkon, egy négyfős filmes csapattal - csupa lány! -, hat nap volt az egész. Majd újabb három évet töltöttünk ugyanott, egyre inkább a színházzal foglalkozva. Jött négy év nomádkodás Cselőtepusztán, majd immár második éve - kevésbé nomád körülmények között - Merenyén. Kezdetben a pihenés, játék állt a középpontban - persze a színház hangsúlyos körbetáncolásával, majd egyre inkább megkomolyodtunk - és megöregedtünk -, s kezdett átalakulni alkotótáborrá a nyári kalandozásunk. Egyre kevesebben jöttek ismeretlen idegenek - a kezdeti fele-fele arány mára plusz két fővé alakult át -, egyre belterjesebbé vált a közösség. Nem baj. Így kell lezárni egy évtizedes folyamatot: jövő évtől a színházunk alkotótáborává alakul át a cziczótlanított nyári tábor.

 

 

Kicsit meg is ijedtem, hiszen nem szeretnék abba a csapdába esni, ami sok-sok lelkes amatőr csapatot elért. Nem akarok produkció-központú nyáriszínházat csinálni! Ezért úgy állítottam össze az idei programot (is), hogy a táborozók szabadságát hagyhassam kibontakozni (mily’ magyartalan!), miközben mégis csak egy táborzáró előadást hozunk létre! Idén ez az ILUSKA3 volt - erről majd egy későbbi bejegyzésemben írok.

 

 

Napi lebontásban foglalom össze történteket, de előtte egy rövidebb áttekintő összegzést biggyesztek ide a kevésbé lelkes olvasóknak; mit, miért, hogyan?

 

Néhány éve már nem egyedül felügyelem a foglalkozásokat, Ancsi (Jendrics Anikó) segítségét és ötleteit is beültettük a tematikába. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ketten vezetjük és koordináljuk a tábort. Idén két segítő és figyelő szempárt is beépítettünk a közös munka irányításába: egy kortársamat (Barabás Tamást), s egy ifjú titánt (Nyulassy Attilát).

 

 

A napi programokat szisztematikusan, ismétlődő periódusokban gondolkodva állítottuk össze, kiélezve az utolsó este bemutatandó előadásra, csoportépítő és alakító, valamint a résztvevők egyéni fejlődését szolgáló dráma- és önismereti foglalkozásokra.

 

 

A fáradt délelőttöket Ancsi irányította (Önismereti tréningek), ami néha komoly odafigyelést, néha szimplán döglést jelentett a nyári melegben - miközben sokan még a hajnali lefekvés okozta túlalvásunkat prezentáltuk. Ebéd után jelenetépítés (IlusKatarzis) következett egy adott instrukció alapján - a záróelőadás dramaturgiáját követve, annak alapanyagát szolgáltatva -, majd a táboraimra mindig is jellemző „extrém” színtereken létrehozott etűdökkel (Szín/Ház) foglalkoztak a fiatalok. Speciális kiegészítő elem volt idén a mindennapi „cziczópróba”, ami az egyént célozta meg, az akarat és kitartás mennyiségi és minőségi mércéjeként, valamint a napi drámafoglalkozások.

 

Mindezek mellett a diáktáborok sajátosságait sem hagytuk elveszni, így hangsúlyos szerepet kapott a játék és versengés - minden formában -, a mozgás - Kiss Bogi vezetésével reggelente, valamint a szokásos éjszakai túránkon -, s az önellátás XXI. századi imitációja: a naposok egynapi keservei és gyönyörei.

 

 

És kezdődjék! Szombaton (július 2-án) érkeztünk; berendezkedtünk, szalonnát sütöttünk, játszottunk hajnalig - ez is megérne egy külön bejegyzést, de intimitása okán maradjon a mi titkunk! (Korán feküdtünk le. Korán reggel.)

 

 

 

Ancsi önismereti tréningjével kezdtük a napot: hangulat-installációk! (Erről majd Anikó ír, én mint egyszerű résztvevő alkottam meg a magam szokásosan c(z)inikus produktumát. Nanni ablakképét mellékelem - a kedvencem ez lett.)

 

 

Az ebéd utáni jelenetezés (al)címe a ’Gyűlölet’ lett. Néhány óra állt a csapatok rendelkezésére, hogy - a meglehetősen szűkszavú instrukciót felhasználva - létrehozzanak egy 5-8 perces jelenetet. 

 

 

Kata, Bogi, Balázs és Máté egy komor családi drámával „örvendeztetett” meg bennünket. A tábor első bemutatója mindig fontos: meghatározza az aktuális színházcsinálás mikéntjét. (Ez bonyolultan hangozhatik, de így van!) A fazék leves köré felépített drámai etűd egy sikeres színpadi „belehelyezkedést”, s egy kevésbé sikeres szöveges megfogalmazást mutatott. A - későbbiekben sikeresen mellőzött - funkciótlan eszköz- és térkezelés, suta (egymondatos) szöveginterpretálás ellenére a súlyos karakterábrázolás kimondottan színházi élményként értékelendő az alkotók felé.

 

 

Guszti, Attila és Tamás (talán direkt?) félreértelmezett története kellemes szórakozást, néhol (rutinszerűen) kiemelkedő színészi alakítással átitatott farce-szerű ökörködést tudott (akart) felmutatni. (Mentségükre legyen mondva, a későbbiekben komolyan és magas szinten közelítettek a feladatok felé.)

 

 

Ancsi nem bírta ki, s megcsinálta egyszemélyes jelenetét, ami - a kevés kivételek egyikeként - szinte teljes terjedelmében szerepelt a záróelőadásban. Az asszonyi sorsot megfelelő élettapasztalat híján lehetetlen „átvinni” egy fiktív mezőbe, de a jelenet főhősének keserve sokkal inkább mutatja az előadó irigylésre méltó emberismeretét. (Ötös.)

 

 

Hajni, Dédé és Bandi libikóka-játéka egy kedvesen bárgyú, de félelmetesen őszinte feldolgozása volt a barátság súlyosságának. A játszók túlgesztikulált testbeszéde is felmutatta a fiatalságra jellemző őszinteség tisztaságát. Szép volt.

 

 

Clau, Nanni, Vera és Dani thrillere esetlen, de mégis életszerű kisszínház lett. Ötletes, színes karakterábrázolással megjelenített, a félelmet és önmarcangolást átélt őszinteséggel bemutatott játék. 

 

 

Zsófi, Gabi és Tia idegenvezetői a templomhoz kalauzoltak el minket, nézőket. Zsófi egyénisége némileg elnyomta a többi szereplőt, mégis egésznek hatott a jelenet.

 

Késődélután kezdődtek a foglalkozások - Attila, Tamás és jómagam vezetésével. 5-5 tagú csoportokban „foglalkoztunk” a színházzal, a színházi eszközök fel- és kihasználásával. A háromnapos programban mindenki mindenkinél részt vett.

Az én másfél órámba a mozgás és hangképzés kapta a hangsúlyt. (Nagy hiányosságunk a Fészekben mindkettő.) Az első részben sziszegtünk, próbálgattuk a rekeszlégzést, suttogtunk, játszottunk a hangokkal. Majd következett a ritmus. Próbálgattuk a prózai kánont, majd a hozzá párosított kánon-mozgást. (Periódusonként elindítva a szöveget és mozgássorozatot.) Végül egy összehangolt, hat különböző nyolcütemes mozgássort szerkesztettünk eggyé. Fárasztó volt, de mindhárom alkalommal sikerült.

 

Az esti cziczópróbát Debreczeni Marcitól csórtam még Zsámbékon: párokra osztottam a csapatot, s a párok 2x20 percig csak kérdezhettek vagy válaszolhattak egymásnak. Jó ismerkedős és „önuralmi” játék ez. (A párok: Nanni-Bogi / Dédé-Máté / Tamás-Kata / Attila-Guszti / Hajni-Balázs / Zsófi-Tia / Gabi-Bandi / Dani-Vera / Clau-én.)

 

A foglalkozások és a délutáni jelenetek megbeszélése annyira elhúzódott, hogy az esti Szín/Ház (címe: A csőd!) elmaradt. Nem baj. Így is fárasztó, de jó táborindító napot zártunk.

 

 

 

A délelőtt novellaolvasással telt. (Durva: a hangos blattolás létező probléma!)

A délutáni IlusKatarzis a ’Várakozás’ címet kapta, háromfős csoportokban kellett kijátszani a szituációt: ketten várnak valakit, egyikük örömmel, másikuk nem.

 

 

Bogi és Tia ketten oldották meg a hármas feladatot. Megoldották! Arcokat láttunk, hiteles (premierplán) mimikát, s - az általam kért irodalmi igényű - szövegmondást. Kerek, érthető, nehezen kézzelfogható, de átélhető jelenetet láttunk.

 

 

Gabi, Kata, Bandi és Tamás már-már kész színházzal ajándékozott meg bennünket. (Tamás beindult.) Játékosan, ötletesen, kimérten, finom humorral dolgoztak. Rendezetten. csodás volt. (A körhinta színtér is lett.)

 

 

Nanni, Vera és Dédé játékához azt a kritikai hozzászólást fűztem - elismerve a pontos, precíz, kidolgozott ábrázolást -, hogy ne sablonokkal játszanak, ne használják a már kipróbált, bombabiztos technikákat, hanem kísérletezzenek. (Azt is tették a későbbiekben.)

 

 

Clau, Zsófi és Balázs meglepett. A blődség mögé bújtatott stílusjáték pontos színészi munkát, megszerkesztett jelenetet, és meglepően hiteles lezárást eredményezett. Nagyon tetszett!

A délutáni foglalkozásokon a forgószínpad eggyel arrébb tette az ötfős csapatokat.

A cziczópróba időfelmérést jelentett ezen a napon. (Majd elmesélem egyszer. Zsófi győzött, 3 másodpercet tévedett.) 

Este (éjjel) következett a legrégebbi hagyománnyal rendelkező táboresemény, a horrorszínház!

Attila felfedezett egy lakatlan házikót a falu szélén - foglalkozásait is ott tartotta -, s a Zsófi, Clau, Balázs, Máté, Dani alkotta ideglelős brigáddal lélekrombolóan lepusztított minket a ’Titusz’ címre keresztelt pszichohorrorjával. Mint egy film! Mindenből pont annyit, pont akkor, pont-pont-pont… Rémisztően pontos játék volt ez.

Tia, Nanni, Kata, Bandi, Dédé és jómagam a ’The Show’ című életjátékszerű horrorkomédiával sokkoltunk. Ötletekben kifogyhatatlannak bizonyultunk, a félelemnek az írmagját sem vetettük el, könnyek is csak a röhögéstől bújtak elő. A párosok pontosan, összedolgozottan működtek, a karakterek kissé talán eltúlzottnak tűnhettek, de a történet lényegét tekintve nélkülözhetetlenek voltak a felnagyítások. Nagyon élveztük.

Bogi, Vera, Hajni, Gabi és Guszti Tamás vezetésével egy tinihorrort készített, a műfajnak tökéletesen megfelelve, fülsértő és súlyos hangeffektekkel, a helyszínt (garázs) tökéletesen felhasználva.

 

 

Az első alkalom volt, amikor határtalan - és kitartó - lelkesedéssel találkoztam. Úgy hiszem, itt kezdődött igazán a tábor. (Jólesett a félkettőkor megkezdett éjszakai túra is.)

 

 

 

A délelőttre nem emlékszem: aludtunk az éjszakázás után.

Délután ’1919’ következett. Sok és kötelezően betartandó utasítással készültek a jelenetek. (Szerintem a legnehezebb feladat volt az egy hét alatt - bár az eredmény nem ezt mutatta. Könnyedén és biztosan birkóztak meg a feladattal.) Adott volt egy évszám. Megadtam a jelenetcímeket. Kialakítottam az alkotógárdákat, s minden szereplő megkapta karakterét is, sőt - mindezt tetézve -, kijelöltem a negatív és pozitív hősöket. Tökéletes megoldásokkal találkoztam.

 

’Akasztás’. [Szereplők: Kata (anya) - Dani (fiú) - Gabi (mennyasszony) - Vera (szomszéd)] Már a helyszínválasztás ötöst érdemelt. A rádió szerepeltetése még egyet. A karakterek kidolgozottsága ilyen rövid idő alatt - másfél óra - még egyet. A történet szereplőinek volt múltja! (És a többi jelenetnél is!) Négy egyénileg is kiemelkedő alakítást láthattunk. Dani elszánt arca, vagy éppen Kata fájdalma már-már felejthetetlen élménynek tűnt. (Itt arra gondoltam: mi kell még?)

 

 

’Cián’. [Szereplők: Clau (özvegy) - Attila (katona) - Dédé (orvos) - Hajni (bolond) - Bandi (szomszéd)] Komédia, feketehumor, Hajni zseniális bolond. Kitalálva minden, helyükön a díszlet és a kellékek. Erős gesztusok, túlburjánzó poénok, pontos és alázatos mellékszereplők. Egyetlen hibának a pozitív hős ellenszenvességét találtam - de többen letorkoltak. és az az ének a végén!

 

 

’Gyilkos’ [Szereplők: Nanni (feleség) - Máté (férj) - Tamás (csendőr) - Tia (szomszéd)] Tökéletes. Szerintem a tábor legerősebb jelenete lett. Bevallottan és vállaltan Jancsó-szerű képekkel operálták az alkotók, kihasználva a nagy tér adta lehetőséget. Kevés szöveg, festett képek, filmszerű vágások. Lenyűgözött. Mind a négy szereplő is!

 

 

’Emberrablás’ [Szereplők: Bogi (feleség) - Zsófi (színésznő) - Balázs (férj) - Guszti (szomszéd)] Ismét csak az alázatról beszélhetek. Zsófi megtanulta - vagy ezelőtt is tudta, de itt alkalmazta először - az odafigyelést. Guszti megmutatta magát. És a Bogi-Balázs házaspár két felnőtt ember volt. (Hogyan?) Hiába a komédiába hajló gesztusok, a leporolni való sztori, drámát láttunk. (A kedvenc IlusKatarzisom volt ez a nap.)

A foglalkozásokon tovább forogtunk.

Az esti cziczópróba egy meglehetősen komolyan vett focimeccs lett. (5:4 Tamáséknak.)

Az éjszakai Szín/Ház szintén a kedvencem: dodgeszínház. (Két szereplő az autó első két ülésén - színpad! - játszik, öt néző a hátsó üléseken - nézőtér! - néz.)

Ancsival életünk legtragikusabb leégését produkáltuk. Fájdalmas volt, ahogy szánalomból nevettek a mögöttünk ülő ’malackák’. Nem volt ötletünk, de nem akartuk kihagyni. (Bocs, srácok!)

Hajni és Kata (’A képzeletbeli barát’) jelenete finom, érzelmesnek tűnő etűdöcske lett. Élveztem.

Gabi és Tamás (’Nagypapa’) egy férfiasan kemény poénra kihegyezett feszes, pontos, a perverziót pont idejében lelohasztó jelenetet produkált. Kidolgozott, magabiztos párbeszéddel.

Tia és Guszti (’Lélekszállító’) egyrészről kissé túlbeszélt, másrészről erős gesztusokkal operáló jelenetet hozott össze. (Halál közeli témában.)

Clau és Máté (’Kórház’) torokszorítóan életszerű drámát varázsolt az autóba. és csendet.

Nanni és Dédé (’Jövő/nk’) hatalmas ötlettel vettek le lábunkról bennünket. Nagy jelenet volt! (És meglepő, de életszerű is!)

Attila és Bogi (’A prostigyilkos’) sokkolt a filmmé varázsolt színházával. Remek ötlet, az elcsépeltség határain remekül lavírozó játék, tökéletes helyszín, s mozgásba hozott Dodge. Autósmozi.

 

 

 

Attila folytatta foglalkozását a keménymaggal. (Én a többiekkel tébláboltam.)

A délután jelenetezés sajnos nem sikerült. ’Mozgás’ volt a katarzis alcíme. (Nem megy ez nekünk.) Voltak persze szép, érdekes megoldások, de a katarzist megközelíteni sem tudta senki.

 

 

Zsófi, Nanni, Tia, Bogi és Dédé lányválogatós jelenete később felhasználásra került - jórészt Ancsi hangeffekt-ötletei miatt. Ami tetszett: a lányok kékruháinak árnyalatai.

 

 

Clau, Gabi, Vera, Kata és Guszti is inkább a színekkel ért el hatást, bár voltak érzelmes pillanataik.

 

 

Hajni, Attila, Máté és Bandi került legközelebb a megvalósításhoz, de a kidolgozatlanság náluk is csökkentette a befogadók felé közvetített esztétikumot. (A térhasználat, főleg a spirálmozgás azért megért egy jóadagnyi elismerést.)

Az esti cziczópróba: hanyatt dőlés. (Magasról, a többiek karjaiba. Kevesen mertek. Kevesen dőltek be.)

Éjszakára a monológok jutottak. (Egyszemélyes színházacskák. Bármi.)

Kata rögzített hangja naplóbejegyzését hangosította fel, miközben ugyanazt elmondta testével is. Kissé öncélúra sikeredett, de elérte. (Célját.) Volt eredménye.

Guszti kijátszotta végre magát. Szintén önvallomást láttunk/hallottunk, térben és időben a színház kereteit felhasználva. Részben hitelesen, részben kevésbé hitelesen sikerült elmondani a ki nem mondottat. (Érthető vagyok?)

Attila erdei színpadépítése ujjgyakorlatnak tűnt egészen addig, amíg nem vont be minket is a játékba. (Ahogyan tette, na az volt a valami!)

Dédé akasztásos önvallomása játék volt, amit csak ő vett komolyan. (Remélem!)

Bogi tánca nagyon megrázó volt számomra. Nem is tudok róla mit mondani. Amiért féltem a fiatalokat, azt mondta el ős is. (Van okom aggódni.)

Hajni gyilkosa készülődése mulatságos jelenet, s bátor Hajni volt.

Gabi gyönyörűséges halált feküdt nekünk. Szép volt. (A látvány.) És remek. (Az ötlet.)

Én angyal voltam. Kedvesen nagyhasú.

 

 

 

Attilával ketten folytattuk a kétcsoportra bontott csapatépítést: ő foglalkozott, mi jelenetetépítettünk. (És tényleg!)

Este az utolsó cziczópróba következett: 12’14” Szintén intim helyzetről van szó, ezért legyen elég annyi: önkívületbe került a félcsapat.

A - szintén klasszikusnak mondható - szobaszínház már jutalomjátéknak tekinthető.

Vera, Gabi, Máté - Attila rendezgette - szösszenetéből a szerelmi háromszöget lezáró, a vécében gyilkoló féltékeny lány/lény tekintetét őrzöm.

Clau, Tia, Kata a tábor legnagyobb, legröhögcségesebb mondatával ajándékozott meg.

Nanni és Guszti Dédé jutalomjátékához asszisztált a Zimmer Feri bácsitól megörökölt panziós burleszkben.

Hajni és Bandi - talán saját élményből - kijátszott tábormúzeuma kedves, ötletes, és pontos jelenetté sikeredett.

 

 

És itt véget ért a szerteágazó tábor. Középpontba került a bemutató. Pénteken még Nyulassy Attiláék (Vera, Bogi, Gabi, Kata, Bandi, Máté, Guszti) bemutatták a háznál elkészült - kimondottan terjedelmes - jelenetüket, a ’Kilakoltatást’. A déli forróságban csak csodálni tudtuk őket, s a munkát, amit véghezvittek néhány nap alatt: színházat láttunk! Kidolgozott történetet, karaktereket, sorsokat, drámai helyzete(ke)t. Ha időnk engedné, érdemes lenne foglalkozni, vagy akár egésszé alakítani a drámát. (Így is bekerült - részben - az előadásba.) A nap további részében - egészen hajnali 4-ig - a másnap esti előadást próbáltuk. Ahogyan szombaton is az estére készültünk, majd bemutattuk Iluska álmát, utána örömködtünk hajnalig, vasárnap aztán összeszedelődzködtünk, s hazautaztunk.

 

Eredményesnek értékelem az együtt töltött nyolc napot. Örülök, hogy Tamás és Attila szerepet vállalt az együttes munkában - az irányításban. Jó volt Ancsival újabb közös élményt átélni. S a táborozókkal is boldog elégedettségben dőlhetünk hátra. Ha kiemelhetek valakiket - megtettem, még ott -, akkor Nanni évek óta töretlen energiabombaságát, Bogi vigyorgóssá válását, és Hajni tudásszomját említeném. 

Jó volt Gusztit hatodszor vendégül látni. Örültem, hogy Ramóna eljött az utolsó napokra, mert szeret velünk lenni. Jó volt Serei Danival együtt lenni, lelkesedését és érzékenyen megnyíló tudatosságát felhasználni az előadásban.

És jó volt végigtáborozni Dani fiam gyermekéveit. (Nagyfiú lett a kis másodikosból.) Hm.

Ennyi volt. Mennyi volt? (Sok!)