Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

CZAT

mit gondolok? azt, amit te. vagy nem? de. nem. de. nem! de! nem. akkor is! [www.cziczo.hu]

Friss topikok

  • Dr. Visor Karola: #masturhate (2014.05.27. 12:36) Imre, te fütyi vagyol?
  • bikmakk: Kortárs irodalomra, művészfilmre, komolyzenére és színházra már pedig szükség van. Ez nem lehet ké... (2014.05.24. 14:41) Mert.
  • : @Tomi from Space: Szerintem előbb olvass... (2014.02.15. 16:26) Az egészen más...
  • Cziczó Attila: terraincognita.uw.hu/2676.jpg (2014.02.15. 09:04) Ha kicsi lennék...
  • Cziczó Attila: 10% színtiszta (2012.05.17. 08:56) Génjeim

Linkblog

Címkék

Címkefelhő

Fészek a határon - én

czatti 2011.06.08. 07:07

Premier - bűvös, mágikus szó a mi világunkban! Elkészült, kirakatba vele...! Vagy nem kész még, és ne mutogassuk? Dilemma. Ki így, ki úgy.
 
A rendező felelőssége és igazsága.
 
Ki a rendező? (Definíció következik.) A színházcsináló maga. Használ egy szöveget, néhány embert, sok-sok (vagy kevés) tárgyat, alakítja a teret és időt, és keretbe zár. Vagy nyitva hagy. 
Van-e minőségi szint? Létezik-e rendezőbb rendező? Nem hiszem. Az egység mindig ugyanaz: egy. Ha Süsüt Bodrogi Gyula alakítja, nagyobb részt (terhet) vállal az egészből, mint Rizi Misi. Utóbbi esetben többet kell hozzá adni. (A mihez is?) A rendező legfőbb felelőssége a mértéktartás. Mert negyven négyzetméter színpadra, kilencven perc alatt, huszonhárom fáradt, tizenkettő kiábrándult, tizennyolc szerelmes, kettő halálvágyó, nyolc buta, és hét okos nézőnek 1,0 élményt lehet nyújtani. (Az 1,01 már sok.) Egy jó rendező tudja ezt. És úgy lapátol, hogy ne csorduljon ki a felesleg. Úgy tervez, hogy tele legyen az élménytasak.
 
 
Rendezni egy színdarabot (drámát, táncjátékot, farsangi örömködést stb.) művészet. Plusz munka. És játék. Újabb aránypárok találkozása. Miből mennyit, mihez képest annyit, mennyivel kevesebbet? Kérdések nélkül nincs elstartolás. Válaszok nélkül nincs cél. Az rendezzen, aki bírja a terhet, érdeklődve áll a startvonalra, s akarja a célt elérni! (És tényleg.) Kikérem magamnak azt a kritikát, hogy nincs megrendezve!
 
És magamról akkor. Nem akarok megváltó, példamutató, kirekesztő, titokzatos, magamutogató, és nem akarok első lenni. Annyit tudok, hogy nekem az én rendezéseim tetszenek. Számomra ez a legjobb színház, amit megélhetek. Örülök, ha találkozom mással, tudom élvezni a másét, és elfogadom, ha nem értem mindig a közlést. Mert nem értem mindig. Bezzeg a magamét igen! Másnak én vagyok más.  Ezt elfogadom. 
Amikor rendezek, én vagyok a legokosabb, én értem az egészet. Még sosem találkoztam olyannal, aki ugyanígy lenne a munkáimmal. És ez így is van rendjén. Mert az én válaszaim az én válaszaim. Nem várom el senkitől, hogy egyetértsen velem. Sőt! Az a jó, ha másképp látunk. Ettől színes ez a világ. Ezért érdekes metódus, amikor valaki engem akar megmagyarázni. Ha valaki jobban tudja, mint én. Ez a színház legszebbik szépsége: ami az enyém (volt) az mindenkié (lesz)!
 
A rendező célja és üzenete.
 
Nekem a színház szavak nélkül nem létezik. (Mégis kirekesztő lennék?) Nekem a színház kortárs. (Mai.) Mondhatnám úgy is: fiatalos. Kár, hogy már nem vagyok az! A jelen viszont igen. Maszületett. A mikroközösség, ahol működöm, a felnőtté váló ember világa. Az emberek érdekelnek. Viszonyaik, ütközéseik, probléma megoldásaik. Az érzelmek. És gondolatok. Az egyember érdektelen. (Kit érdekel? Csak őt.) Nem magammal foglakozom. Inkább – igaz, csak egy szeletével – a társadalommal. Mi az örökségünk?
Milyen nagyszerű, amikor az ember két irányból közelíthet a színházi népekhez! Ezért írom le, s ezért álmodom színpadra én. Együtt. Two in One. Nehéz különválasztani a kettőt. Szimbiózisban születnek. Bár arra nagyon figyelek, hogy íróként írjak, rendezőként rendezzek. Nehéz. (Főleg az első.)
 
 
Csehovon kívül nem hatott rám más drámaíró. Persze szívesen olvasom, nézem bármelyik nagyágyút, vagy kortárs névtelent, de inkább írok. Ez a hozzáállás nem tesz jót (el)ismertségemnek. De elfogadom. Azt is, hogy sohasem leszek nekik drámaíró. Színjáték szövegeket szerkesztek, mondjuk. (Szerintem meg fontos és súlyos, összetett gondolatokat és megfigyeléseket írok le egyéni stílusban. Hm.)
Amikor írok, még nem vagyok kész. Kétdimenzió. (A dráma és én.) Kell hozzá a harmadik: a színház. Együtt lesz egész. A játszókkal, a nézővel, az atmoszférával, a tér és idő változ(tat)ásával. 3D.
Ez vagyok én. Drámaíróként megfőzök, rendezőként tálalok. És hiszem, hogy a nézőnek nem elég befogadni, fontos részévé kell válnia a produktumnak! Szeretek néző maradni még akkor is, amikor saját munkámmal szembesülök. Elégedett vagyok, ha a felszín sercegve hat a befogadóra, s a probléma – ami állandó – mélyre hatol. Szeretem a harsányságot, de ami fontos, az a mögötte elrejtett gondolat. Mindig örömömre szolgál, ha találkozom azokkal, aki megértettek. De az is jó, ha valaki megértette, hogy valamit meg lehet érteni. Sőt! Azzal is kibékülök, aki vitába száll velem. Mert nem vagyunk egyformák. (De jó!)
 
A rendező én vagyok.
 
Van egy társulatom – pontosítok: egy társulat tagja vagyok. Együtt csinálunk színházat, örömünkre és nézőink örömére. Mégis azt mondom, inkább közösségépítőnek tartom magam. A színház (csak) eszköz. Kedves nekem, hiszen alkotóként használhatom. De minden erőmmel azon vagyok, hogy maradjak az, aki tizenvalahány éve Agárdon létrehozott egy életjátékot, miközben fogalma sem volt arról, mit is csinál. A fogalmi zavarom azóta megszűnt, képben vagyok. Célpont is lettem. Rajongóim, irigyeim vannak szép számmal. És tisztelőim.
 
A hiúság, a siker néha megszédíti az embert. Engem is. Büszke vagyok, hogy saját színháztermünk van, ahol éjjel-nappal azt csinálunk, amit akarunk. Ez tényleg irigylésre méltó. De azt is tudom, hogy ez az idilli állapot bármikor megszűnhet. Ezért tagadom meg a gőg mindennemű felszínre törését. Alázattal kell fordulni minden lehetőség felé! Tehetség, szerencse, szeretet – egyik sem jár alanyi jogon. Dolgozni kell érte. (Ami fárasztó néha.)
 
Én is tudok rajongani, tisztelni, szeretni. Nem egy esztétikai szabályrendszer iránymutatásával, hanem az érzelem és értelem szabad áramlásával. Ez a Fészek Színház nekem. Mi, ti, és én. Együtt, de ebben a sorrendben. (Az első év sikerült. Pont.)
 

S jövőre? Lesznek új bemutatók (Terra Incognita, s három, egyelőre címtelen párhuzamos-előadás), lesznek munkabemutatók, tervezünk egy színházi-sorozatot (sitcom vagymi?), s lesz táborszínház is. Meg annyi mindent találunk ki menetközben!

Címkék: 2011 2010 cziczó attila jemol fészek színház

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://haromnower.blog.hu/api/trackback/id/tr762967506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása