Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

CZAT

mit gondolok? azt, amit te. vagy nem? de. nem. de. nem! de! nem. akkor is! [www.cziczo.hu]

Friss topikok

  • Dr. Visor Karola: #masturhate (2014.05.27. 12:36) Imre, te fütyi vagyol?
  • bikmakk: Kortárs irodalomra, művészfilmre, komolyzenére és színházra már pedig szükség van. Ez nem lehet ké... (2014.05.24. 14:41) Mert.
  • dr kotász: @Tomi from Space: Szerintem előbb olvass... (2014.02.15. 16:26) Az egészen más...
  • Cziczó Attila: terraincognita.uw.hu/2676.jpg (2014.02.15. 09:04) Ha kicsi lennék...
  • Cziczó Attila: 10% színtiszta (2012.05.17. 08:56) Génjeim

Linkblog

Címkék

Címkefelhő

Te meg ki vagy? (filmnovella)

czatti 2011.01.30. 07:07

A srác rohant – mindig rohant –, a legközelebbi metróállomás a Kossuth téren van (gondolta), rohant le a mozgólépcsőn is, kezében bérletével: érdekes, nem voltak ellenőrök! Pont jött a szerelvény, beugrott, már nyitotta is laptopját, a projekt, a projekt, mindig csak a projekt!

A srác még fiatal volt.

Sokan utaztak aznap, büdös, undorító emberek, és illatos, fiatal csajok. Őket vette észre a tömegből. A Moszkva téren szállt ki, a hangosbemondó figyelmeztette az ellenőrzésre, de nem találkozott egyenruhásokkal. Érdekes!

Az irodában nyüzsgés és aggodalom fogadta, mindenki a projektről beszélt. Leggyakrabban használt szava lett. Apja basszusozni szokott. Generációs különbség? Apjának egy munkahelye volt egész életében. Neki ez a hatodik. Még saját asztala sincs. A város négy pontján dolgozik, hat épületben, minden nap máshol. Kilenckor végzett. Négy kávé, két doboz félig elszívott cigi, agyában kavargó angol, magyar, és német szavak, átizzadt öltöny, és az a szó négyezerszer. A nap esszenciája.

Esszencialitás. (Lényegesség.) Ja!

Éjfélkor itta meg az utolsó sörét. Taxira nem költött, megrögzött békávés volt. Az éjszakai járatra harmadmagával szállt fel. Bérletét szorongatta, aznap már nem először. Mi ez a lazítás?

Korán kelt, az erőforrások dinamizálásáról álmodott.

Vett egy nagy levegőt, majd projekt. Délben kifújta. (A levegőt.) Ebédelni egyedül ment, átsétált a Blahára, a töröknél evett egy birkatálat, hallgatta az ordibálva elmesélt történeteket. Törökül. Lehettem volna pék – idézte Fordot. (És sütött a nap.)

Az Akácfa utcai iroda előtt megállt: hol vannak az ellenőrök?

Két ablaknál ült egy-egy haszonállat kinézetű irodista. A „Reklamációk”-hoz ment. A hölgy, bár látta őt, nem szólt hozzá, igazgatta a hetvenes évekből megmaradt asztalán felhalmozott aktákat, kipróbálta golyóstollát, majd mozdulatlanná merevedett. Ő meg ácsorgott, várt.

– Elnézést, sietek – hajolt a kis nyíláshoz.

– Parancsol?

A srác észrevette, hogy ez egy olyan helyzet, amikor nevetni kell. Ezért nevetett. A reklamációs hölgy merev, érzéketlen arccal várta a folytatást. Percekig nem történt semmi: idétlenül nevető ügyfél, fapofával várakozó ügyintéző.

– Parancsol? – vetett véget az idillnek végül a helyzeti előnyben tetszelgő irodista.

– Elnézést, de…

– Parancsol?

A helyzet mégis komoly, konstatálta a srác. Hova tűntek az ellenőrök?

Ezt kérdezte.

A nő arca elkomorult, némi felháborodottság jelent meg összenőtt szemöldökei árnyékában, de tekintete sötét fényében félelem is felderengett. (A srác úgy látta.)

Az ablakot becsukta, a függönyt elhúzta. Téma lezárva.

Mi van itt?!

Átsétált a másik pulthoz, de késett, az ügyintézők gyors élőlények.

Ablak be, függöny össze.

– Hova tűntek az ellenőrök? – ordította. Csak a függöny lebbent, válasz nem érkezett. A sarokból, ahol valamikor vaskályha állt, mozgást hallott. Odanézett. (Minden mozdulatot dokumentál az ilyen típusú srác.) Kopasz, nyomorék férfi vakarta fülét. Rá sem nézett, úgy szólalt meg.

– Nincsenek?

– Mik nincsenek? – kérdezte a srác ingerülten.

– Eltűntek? – suttogta, azzal kigombolta kabátját, úgy állt fel. – Jöjjön velem!

Elindult. Bicegett, közben hangosan szuszogott, miközben elhaladt mellette. De a srác csak állt, nem mozdult.

– Hova menjek?

Az öreg mutatta. (Oda.) Eltűnt az ajtó mögött. Hallotta lépéseinek kopogását. Szinkópa. A zenét szerette, utána indult. Félhomályos lépcsőn mentek, lefele.

– Az ott a pince?

– Ott vannak. 

Lassú volt az öreg, a srác könnyen utolérte. Egy alagsorban álltak, nyolc-tíz vasajtó szegélyezte a hosszú folyosót. Mindegyiken hatalmas, rozsdás lakat. Az öreg az egyikre mutatott.

– Itt vannak. Adj egy ezrest!

Szó nélkül adott neki. (Nem összeg!) Az öreg szuszogva távolodott, nem nézett utána. Megfogta a lakatot, erősnek tűnt. Kopogott néhányat az ajtón. Fémesen zengett. Hahó – kiáltotta félénken, válasz nem érkezett.

Körülnézett. Félt.

Lépések közeledtek a sötétből. Nehezen vette a levegőt. Egészen mélyről röhögést hallott – van még olyan pontja agyamnak, amelyik képes ezen?

Egy nagydarab férfi állt előtte. Bőrdzsekiben, susogós mackóalsóban, fehér tornacipőben. Hangosan csámcsogva rágózott. Kezén vastag aranylánc fityegett.

Archetípus – gondolta a srác.

A férfi intett fejével: mi van?

A srác nehezen szólalt meg.

– Te meg ki vagy?

– A Társadalom – felelte amaz unott monotonitással.

– Ez a neved?

– Mér’, nem tetszik? – sziszegte, de nem folytatta, mert megszólalt a mobilja. Kivette rágóját, füle mögé ragasztotta, és lebonyolított egy fontos beszélgetést az ismeretlen hívóval, némi durvasággal és trágársággal színezve, majd mennyanyádba felkiáltással befejezve.

A srác megvárta, míg újra felé fordult a Társadalom. Kereste azt a mondatot, amivel egyszerűen, de érthetően elmagyarázhatná felháborodottságát. (Nem találta.)

– Mi van itt, az ajtó mögött?

– Közöd?

A srác elbizonytalanodott. Inkább elmegy a búsba, hagyja az egészet!

(A) Társadalom nem így gondolta.

– Nyugi van, öreg! Mit zizegsz itt?

A srác már dadogott, vázlatszerűen elmondta, hogy töröknél, aztán ablak, függöny, öreg nyomorék, vasajtó. Ja, és az ellenőrök.

– Szóval észrevetted – komorult el a karláncos hangja. – Idezártam őket. Undorító népség! (És köpött egyet.)

– Az ellenőröket?

– Aha.

– Mindet?

– Naná!

– Miért?

– Utálom őket.

– De kellenek!

– Nekem nem.

– Mindet bezártad?

– Naná!

– Mindet???

A srác dühös lett. És leköpte a Társadalmat. A szeme közé, ahogy kell! 

Címkék: film novella attila cziczó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://haromnower.blog.hu/api/trackback/id/tr852628314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.